"Egy vendégem a válópere közepén beállított, hogy a hosszú, szőke hajából rövid, vöröset csináljak. Én pedig elvégeztem egy pszichológus munkáját azzal, hogy átváltoztattam" - mesélte a fodrászként dolgozó Gabriella.
Gedeon bácsi-effektus és módszertan
A brit City&Guilds ügynökség szociológusai 1200 munkavállaló megkérdezésével azokat a foglalkozásokat keresték, amelyek leginkább boldoggá teszik az embereket. A felmérés szerint a fodrászok a legboldogabbak, de a lelkészek, a szakácsok, a kozmetikusok, és a műszerészek sem panaszkodnak. Feltérképeztük a hazai munkaerőpiacot, kérdéseinket a társadalmi érintkezés során véletlen mintavétellel kiválasztott alanyainknak tettük fel. A gyűjtőmunka során alkalmazott közhelyriadó eredményeképp az "ebből nem lehet megélni Magyarországon", és a "nekem csak az a fontos, hogy a vendég elégedetten távozzon" mondatokat kiszűrtük. Ezen kívül az ország legboldogtalanabb dolgozóit is felkutattuk.
"Egy haldokló ágya mellett imádkozni nem semmi. Ilyenkor tapasztalja meg az ember a nem látható dolgokat, és Isten jelenlétét" - mondta Roland, aki evangélikus lelkész, és az angol felmérés szerint munkáját tekintve a fodrászok után a legboldogabb. "Egy hátránya van: reflektorfénybe kerülünk, melyben az emberi sokszor előtérbe lép az isteni rovására, vagyis fontosabb lesz a lelkész személye, mint amit hirdet, és képvisel" - folytatta beismerve, akadnak pályatársai, akik megnyilatkozásaikat időnként a stand up comedy műfajával keverik. A legtöbb olyan megkérdezettünk, akit boldoggá tesz a munkája, társas környezetben dolgozik, és szolgáltatása örömet szerez az ügyfeleknek.
"Egyetemi szünetben fagyit árulok a Balatonnál, Kenesén. A vevőim elégedettek, amúgy a csokifagyi stimulálja a boldogsághormonokat" - számolt be Anett, és véleménye szinte ugyanaz, mint a kozmetikus Kataliné. Ami az egyik esetben stracsatella, az a másikban alga-, vagy sárgabarackpakolás. "A saját kertemben termett zöldségeket és gyümölcsöket árulom. A libáim kukoricán nőnek fel, a gyerekeim meg a természet közelében" - mondta János, a Lehel téri piac egyik kofája. Gyűjtésünk szerint azonban nemcsak azok a pályák tehetik elégedetté a dolgozókat, ahol emberekkel kell foglalkozni.
Dugulási készenlét, szakrális munka
"Elköszönök a családtól, viszem a Pink Floyd-kazettáimat, és irány a pálya. Egyik nap Bécsben vagyok, máskor Olaszországban" - mondta Gyula, aki kamionsofőrként fémhuzalokat szállít külföldre. "Szerencse, hogy nem keletre kell fuvaroznom, mert a határállomásokon várakozni embertelen. Nem ajánlom ezt a munkát annak, aki rosszul tűri a magányt" - tette hozzá a sofőr. Miklós pedig, aki vízvezeték-szerelő és duguláselhárító, annak nem ajánlja a szakmáját, akinek a tiszta munkaruha, és a szabad hétvége a fontos. "Készenlétben kell lennem és a szennyben tocsognom. Általában összejön a napi 60-70 ezer forint" - mondta a szerelő, aki boldog munkájával.
Ennél sterilebb foglalkozást választott Mária, aki nyugdíjas múzeumi teremőr, és szintén boldognak vallja magát. "Aktív koromban magyartanár voltam gimnáziumban. Az aztán a szakrális hivatás. Teremőrként pedig rendezgetem az emlékeimet, figyelem a látogatókat, és időmilliomosként értelmezem a műveket" - mondta Mária. A könyvárus Géza beszámolója ettől csak annyiban tért el, hogy a kortárs képzőművészet helyett a "mindenkori irodalmi művek" kifejezést használta. Ő egy pesti aluljáróban árusít boldogan.
Vegyes érzelmek, köpködő utasok
|
Egy háziorvostól is lényegében hasonló mondatot hallottunk, László számára - aki ötletembernek és írónak nevezi magát - viszont a megbízások száma és minősége az elégedettség kulcsa. "Nálunk a kreatív munka még nem olyan megbecsült. Hollywoodban például más a helyzet, ott tömegfilmgyártás van, ami maga után vonja az elmepotenciál szükségletét. Sőt, olyanról is hallottam, hogy ha néhány producer akar egy eredeti művész- vagy horrorfilmet, akkor elmennek egy diliházba és elbeszélgetnek a bentlakókkal, és az ihletért cserébe üveggolyókat osztogatnak" - mondta László, aki az ápolt feladatát remekül ellátná.
BKV-para, elszámolás, álommunka
Erzsébet nem álmodik nagyot, munkája során a föld alól is alig bújik ki. "Senki nem tudja, mekkora stressz BKV-ellenőrnek lenni, amíg ki nem próbálta. Ellenkeznek, meghazudtolnak, megaláznak az utasok. Korábban takarítónő voltam, de hamarosan visszamegyek" - panaszkodott, erősítve a közhelyet, hogy ez a munka talán még a prostitúciónál is lehangolóbb. Igaz, a tömegközlekedésben utasnak lenni sem vidám.
Az építkezés sem minden esetben az alkotó tevékenység eufóriájával tölti el az embert. "Minden reggel egy feles barackkal indítunk. A főnököm néha átvág anyagilag, a megrendelő kidolgoztatja a belem, zavar a légkalapács zaja, ha nem mehetnék haza havonta egyszer Erdélybe, megőrülnék" - mondta a budapesti építkezéseken dolgozó Attila. "Napi tizenhat órán át figyelek arra, nehogy elszámoljam magam. Télen nincs fűtés, nyáron nincs megállás" - panaszkodott Ágota, aki eladó egy közértben, és hozzátette, az tenné igazán elégedetté, ha a Westendben dolgozhatna egy menő ruhaüzletben.