Mit adtak a világnak a belgák? Sört, csokit, és René Magritte-t. Az előbbi kettő nem jutott jelentősebb szerephez kétnapos brüsszeli tartózkodásunk alatt, a szürrealizmus annál inkább. Bár jelen tudósításunknak a roma nők kettős diszkriminációjáról kellett volna szólnia, az egyre különösebben alakuló eseményekből úgy tűnt, mintha ezt csak mi vettük volna komolyan.
Elfolyó órák
Az út szervezése már az elején gyanúsan rögtönzöttnek tűnik: az előzetes, igen vázlatos meghívóban szereplő programpontok homályosak és képlékenyek mint egy Dali-festmény alakjai, az újságírókból és roma aktivistákból álló csoport terelgetésével megbízott, egy tizenhárom éves kislány határozottságával intézkedő kísérőnk pedig nem sokkal több információval rendelkezik az előttünk álló másfél napról, mint mi magunk. Lehetetlen kideríteni, mikor kap lehetőséget például a sajtó arra, hogy beszéljen a Járóka Lívia Európai Néppárti képviselőnővel, közös, sajtótájékoztató-szerű beszélgetésre, vagy egyéni interjúkra kell-e gondolni, mennyi idő jut egy emberre, vagy hogy hogyan és mikor kapunk végre sajtóanyagot.
A program szerint az érkezés estéjén, este hétkor a szálloda előcsarnokában találkozhatunk Járóka Líviával, de a gardróbszekrény méretű előcsarnokot, valamint a harmincfős, közlésvágytól pezsgő delegációt látva kétségek ébrednek bennünk egy interjú megvalósíthatóságával kapcsolatban. A képviselőnő fél nyolckor még mindig sehol - a suttogó propaganda azt terjeszti, roma nőszervezetek képviselőivel tárgyal valamelyik emeleten -, ezért úgy döntünk, mivel a program szerint amúgy is a másnap délelőtt a hivatalos sajtótalálkozóké, felíratjuk magunkat fél tízre.
Hajlakk és ezoterikus élmények
Másnap reggel kilenckor a fél tízre megbeszélt interjúidőpont ellenére kísérőnk még nem tudja megmondani, mi várható. Reggelizőasztali informátorainktól már azt halljuk, Járóka Lívia nem is fog eljönni, bár ők azt állítják, a képviselőnő azért mondta le a találkozókat, mert fodrászhoz ment. Ezt természetesen nem vehetjük hiteles információnak, így nem hisszük el, hisz elképzelni sem tudjuk, miért utaztatott volna ide valaki újságírókat az EU költségkeretéből, ha nem azért, hogy publicitást szerezzen elhivatott terveinek és eredményeinek, amiket a Fidesz által jelölt első roma EU-képviselőként szakterületén eddig elért.
Fél tíz előtt nem sokkal mindenesetre kiderül, hogy a képviselőnő délelőtt már valóban nem tud találkozni velünk - bár fodrászt vagy kozmetikust nem említenek -, de újabb ígéretet kapunk, ami szerint délután, a meghallgatás vége és a reptérre rohanás közt szakít ránk időt. Ekkor páran már kezdünk kételkedni abban, hogy Járóka Lívia valóban létező személy, sőt egyes, ezoterikus tudományokban jártas kollégák szerint valójában azért volt szükség erre a nagyszámú delegációra, hogy a mi kollektív szellemi energiáink segítségével sikerüljön legalább a meghallgatás idejére manifesztálni őt.
A vándortábor a parlamentbe megy
Mivel a szállodából tizenegykor ki kell jelentkeznünk, dél körül az egész csoport csomagokkal felpakolva indul az Európai Parlamentbe - metróval, hisz mindössze pár metrómegálló, és átszállni is csak egyszer kell. Szerencsére csak kevesen vesznek el, és ha kísérőnk nem is veszi észre, mindig akad valaki, aki szól, ha a csoport fele lemarad a szerelvényről. A delegációban van egyébként - szintén meghívottként - egy fideszes sajtós, aki velünk együtt meglepődve szembesül különös szervezésű sajtóutunk újabb és újabb rejtélyes fordulataival. "Nem kezd olyan lenni ez az egész, mint valami rosszul szervezett KISZ-tábor?" - kérdezi az egyre groteszkebbé váló események sodrásában, pedig eddigi karrierje alatt sokféle diplomáciai szituációval szembesült már, de a szürrealizmus jegyében szervezett, sajtóeseménynek látszó happeningen eddig még ő sem vett részt.
Ez nem pipa
Brüsszel pedig egyelőre nehezen mondható Európa fővárosának, még ha a közmegegyezés szerint ez volna az egyik, és még ha rövid tartózkodásunk alatt nem volt időnk alaposan felderíteni. Persze a régi városrész a főtérrel szép, mint bármely más európai nagyváros régi városrésze és főtere. Ami viszont azon kívül esik, az koszos és jellegtelen, mint bármely magyar iparváros a hetvenes években. Az összkép olyan, mintha túl korán érkeztünk volna egy színielőadásra, ráadásul a kulisszák mögé: a díszletezők kapkodva próbálják befejezni a díszletet, sitthalmok, útfelbontások, munkagépek és toronydaruk mindenfelé, és ha nem volna elég a forgalom alapzaja, valahol valaki valamit mindig flexel.
A parlament épülete szintén félkész: bent gigantikus előcsarnok, hatalmas terek, falanszterszerű folyosórendszer, márvány és gránit, rejtett fényforrások és halogén spotlámpák, míg kinn sitthalmok és toronydaruk közepette épül az újabb szárny. Bent az illúzió impozáns, de a delegációt fogadó és a Parlament működését elmagyarázó úriember előadásából kibontakozó kép már kevésbé.
Kispályás játék nagypályán
Az egyszerre három helyen - Strasbourgban, Brüsszelben és Luxemburgban - székelő intézmény tisztségviselőinek például épp elég bonyodalmat okoz a havonta egy hétig tartó plenáris ülésszak, amikor a képviselőktől az utolsó dokumentumig mindent Strasbourgba költöztetnek. Hogy ez macerás? Igen, de egyik város sem egyezne bele, hogy elveszítse központi szerepét, ezért egy darabig még így is marad. Hogy az internet és az elektronikus dokumentumok korában miért kell komplett irattárakat havonta kamionokba pakolni és oda-vissza hurcolni? Erre nem kapunk választ, de el tudjuk képzelni, hogy a dolognak lehet valami köze a ládákhoz.
"Régebben ilyen jó kis stramm fémládákba pakoltuk a dokumentációt, de mostanában lecserélték őket ezekre a műanyagokra" - mondja el a delegáció körbevezetésével megbízott úriember. "Nem olyan jók, mint a fémládák voltak, de hát biztos valakinek a valakije gyártja őket" - viccel teljes természetességgel, hisz ez a hazai beidegződés, ha valamire magyarázatot keresünk, és ezen persze nevetünk, mert ez is hazai beidegződés. Aztán rájövünk, hogy ha ez a gyakorlat a jelek szerint nem csak hazai beidegződés, és a nagypályás játék csak nagyságrendjeiben tér el az itthon megszokott kispályázástól, már nem nevetünk annyira. Az EU működésével kapcsolatban is fel kell adnunk pár illúziót: a parlamenti bizottságok mellett például az azonos szakterületű képviselők munkacsoportokat hozhatnak létre, hogy a közös céljaikat jobban képviselhessék - tudjuk meg vezetőnktől. Már épp örülni kezdenénk, amiért a képviselők önállóan szerveződve végzik munkájukat, mikor elárulja, hogy a legnépszerűbb a bortermeléssel foglalkozó munkacsoport, az ő üléseiken vesznek részt legtöbben. Hogy miért? "Náluk minden ülésen borkóstolót tartanak" - kapjuk meg a magyarázatot, és ezek után már inkább nem is akarunk többet tudni az EU-parlament működéséről.
15.00 Brüsszel, száraz idő, 12 fok: a frizura tökéletes
A meghallgatás három órakor kezdődik, a tanácsteremben az EU Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságának elnöknője vezeti az ülést, amelyen a téma nemzetközi hírű szakértői, valamint szakmai- és civilszervezetek képviselői vesznek részt. Végre megpillantjuk Járóka Líviát is, aki ezek szerint mégiscsak létezik, és meg kell állapítanunk, bármi is az igazság a fodrászról, a frizurája valóban politikusnői.
A másfél órás, 10-15 perces előadásokon nem sok újat tudunk meg a roma nők helyzetéről. Roma nőnek lenni nehéz, mert nemcsak romaként, de nőként is sújtja őket a diszkrimináció, állítják az előadók, de ezzel bárki más is tisztában lehet, aki nem csak Kusturica-filmekből építette fel a világképét. Arra ugyan, hogy ezen hogy lehetne segíteni, konkrét tervek nem hangzanak el, viszont mindenki biztosít mindenkit arról, hogy ez ellen tenni kell, a legvakmerőbb elképzelések pedig egyenesen további bizottságok felállításában és ezek munkarendjének kidolgozásában látják a jövőt. Ennél a pontnál pillantjuk meg Franz Kafka szellemét a terem egyik félreeső sarkában: az író érdeklődéssel tanulmányozza, hogyan működik a gyakorlatban az, amit saját vízióiban még ő sem tudott volna elképzelni.
Másfél nap után végül a reptérre indulást megelőző egy órában sikerül személyesen is találkoznunk Járóka Líviával: a képviselőnő dolgozószobájában készül a kollektív interjú, könyökök egymás oldalában, mindenkire két kérdésnyi idő jut. Járóka profi politikus-celebriti: szívélyesen és energikusan válaszolgat ugyan a kérdésekre, konkrét válaszokat viszont ritkán kapunk. Végül még lekísér bennünket az épület elé, velünk együtt megvárja a reptéri kisbuszokat, előzékenyen áll rendelkezésre, amikor a delegáció tagjai közös fotókat készítenek vele az otthonmaradottak számára, és végül jó barátnő módjára végigszalad a buszok mellett, hogy külön-külön elköszönjön a benn ülőktől. 19.30: Brüsszel, nedves idő, 6 fok - a frizura még mindig tökéletes.
|