horoszkóp

Elrabolta és megkínozta expasiját a harapós arizónai szépségkirálynő

2008.01.04. 20:18
Három férfival együtt elrabolta, megkínozta, kirabolta és halálosan megfenyegette exbarátját a 25 éves arizonai szépségkirálynő. Kumari Fulbright ügyvédje szerint az áldozat bűnügyi előélete erősen megkérdőjelezi a szavahihetőségét.

Három férfival közösen elrabolta, megkötözte, nyolc órán keresztül órán fogva tartotta, fegyverrel fenyegette, sőt még meg is harapta exbarátját az amerikai Kumari Fulbright, akiről az amerikai híradások szerint annyit tudhatunk, hogy megyei nyertesként 2005-ben és 2006-ban is részt vett a Miss Arizona szépségversenyen, pózolt naptáron is, mellesleg jogot tanul, valamint jogi asszisztensként dolgozik egy bíró mellett. Az ABC News szerint emellett az Arizonai Egyetem nemzetközi és összehasonlító jogi folyóiratában is publikál.

A 25 éves Fulbright ellen fegyveres rablás, emberrablás, súlyos testi sértés és halálos fegyverrel történő fenyegetés miatt emeltek vádat még december közepén, az arizonai Pima megye bíróságán. A 25 éves nőt azzal gyanúsítják, hogy három férfival együtt elrabolta és fogva tartotta az ismeretlen 24 éves férfit, aki korábban a barátja volt. A rendőrség úgy tudja, a történtek egy régebbi vita következményei: az ex állítólag ékszereket lopott el barátnőjétől, és Fulbright erre válaszul csalta csapdába. Először a lakására csábította a férfit, akit aztán megkötöztek, és két különböző tucsoni akásban nyolc órán keresztül fogva tartottak, kiraboltak és megkínoztak.

Az ABC News birtokába került bírósági dokumentumok szerint Fulbright az alkarján harapta meg a lekötözött férfit, torkához szorított késsel és pisztollyal is megfenyegette. Több mint nyolcórás fogvatartás után az áldozat valahogyan kicsavarta Fulbright kezéből a fegyvert, ami véletlenül elsült, a férfi ezt követően kirohant az utcára és elmenekült.

A rendőrség a két tucsoni házban az áldozat pénztárcája és iratai mellett egy töltényhüvelyt, marihuánát és ragasztószalag-maradványokat is talált. Fulbright ügyvédje egyelőre nem reagált a kérdésekre, csupán annyit mondott, az áldozat bűnügyi előélete talán megkérdőjelezi a szavahihetőségét.

Fulbright egyébként

Zűrös királynők

Az eddigi legbotrányosabb amerikai szépségkirálynő a 2006-os Miss USA, Tara Conner, akit kokainista partikirálynő-életmódja és illegális alkoholfogyasztása miatt majdnem megfosztottak koronájától, ám a verseny tulajdonosa, a milliárdos Donald Trump adott egy neki utolsó esélyt. Conner így elvonóra vonult és végül nem fosztották meg trónjától.

Tara Conner jó útra tért

Tavaly januárban a 20 éves Miss New Jersey, Ashley Harder kényszerült visszaadni a koronáját, kiderült ugyanis, hogy terhes, ezt pedig tiltják a verseny szabályai. Katie Reesről, a 2006-os Miss Nevadáról olyan fotók kerültek elő, amelyeken félmeztelenül pózol és lányokkal csókolózik. Rees aztán bocsánatot kért Trumptól, tinédzserkori botlásnak minősítve a leszbi éjszakát, Trump viszont nem kegyelmezett, így Reevesnek is vissza kellett adnia a koronát.