Már éjfél előtt kiosztották Cambridge-ben az első bejelentkezési lapokat azoknak a házasodni kívánó meleg pároknak, akik hajnalban elsőkként köthettek törvényes házasságot az Egyesült Államokban.
Az Egyesült Államok államai közül elsőként Massachusettsben köthetnek házasságot egynemű párok, helyi idő szerint hétfőn hajnali tizenkét órától kezdve. Az első bejelentkezési papírokat azonban már éjfél előtt kiosztották a városháza előtt a több száz, sorban álló között, az utcán pedig valóságos kis népünnepély zajlott. A nagynevű Harvard egyetemnek helyet adó államban Cambridge város polgármesteri hivatala pontosan éjfélkor kinyitott, hogy a lehető leghamarabb rendelkezésére álljon a házasságkötés céljából érkező homoszexuális és leszbikus pároknak.

Alkotmánysértő, ha nem kelhetnek egybe

Az egyneműek házasságát az tette lehetővé, hogy november 18-án az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága helyt adott hét meleg és leszbikus pár keresetének, amelyet a velük szembeni hátrányos megkülönböztetés miatt nyújtottak be. A bírói testület kimondta: az alkotmányt, egészen pontosan annak diszkriminációt tiltó részeit sérti, ha valakit csak azért fosztanak meg a házasságkötés lehetőségétől, mert történetesen vele azonos nemű személlyel óhajt egybekelni.

Csak a helyiek házasodhatnak Massachusettsben

A Legfelsőbb Bíróság akkor hat hónapot adott Massachusetts államnak, hogy szervezetileg és törvényalkotással felkészüljön az egyneműek házasságkötésére. A házasságkötési turizmus megakadályozása végett az állam kormányzója úgy határozott, hogy más amerikai államokban honos egynemű párokat tilos összeadni.

A melegek közötti házasságot már be akarták vezetni San Franciscóban és egy New York államban lévő megyében, de a vonatkozó jogszabályok érvénybe léptetését egyelőre jogi úton megakadályozták.

Órákat álltak sorba

Cambridgeben sokan órákat várakoztak a polgármesteri hivatal előtti teraszon. Így egy ötven év körüli leszbikus pár is, akik 24 órát töltöttek várakozással. Az utca túlsó oldalán, rendőrkordon mögött tucatnyi tiltakozó emelt magasba "Isten gyűlöli a homokosokat!" feliratú táblákat. "Történelmi nap ez, amely véget vet a melegekkel és a leszbikusokkal szembeni hátrányos megkülönböztetésnek" - jelentette ki Michael Sullivan, Cambridge város demokrata párti polgármestere.

A polgármesteri hivatal hétfőn helyi idő szerint hajnali két óráig, Massachusetts állam többi polgármesteri hivatala a szokásos munkaidőben fogadja a házasodni kívánó egynemű párokat.