A tét az újabb gyerek
A Brown University kutatói 265 olyan házaspárt tanulmányoztak, ahol mindkét fél alkalmazásban volt. A párokat arra kérték, becsüljék fel mennyi időt töltenek ők, illetve házastársuk hetente a házimunkával. Az olyan családokban, ahol a nőre a házimunka 54, vagy annál is kevesebb százaléka hárult, öt éven belül nagy eséllyel vállaltak második gyermeket. A tradicionálisnak nevezett háztartások, ahol a nő a házimunka 84, vagy még ennél is több százalékát elvégezte szintén nagy eséllyel vállaltak második gyermeket.
Tervezés nélkül nehéz
A legkevésbé hajlottak újabb gyerekvállalásra azok a párok, akik nem beszélték meg egymás között a munka menetét, így a munkamegosztás is rapszodikusan működött. Tehát ahol a nők változóan a házimunka 54-84 százalékát végezték, mindössze 55 százalékban vállalták a második gyermeket, a tudósok szerint azért, mert nehezen találták meg az egyensúlyt az otthoni élet és a házimunka között.
Sikeresebb kapcsolat házimunkával
Ezek a párok azonban lehet, hogy jól megbirkóznak a család és a munka közötti egyensúllyal, és inkább lemondtak a család gyarapításáról. - mondta Berna Miller Torr, a kutatás vezetője. Azt is hangsúlyozták, hogy manapság teljesen természetes hogy a házaspár mindkét tagja dolgozik, hiszen ahhoz hogy fenntartsanak egy középosztálybeli életet, mindkettőjük keresetére szükség van.
Azoknál az a pároknál, ahol az egyik tag bevállalja a teljes házimunkát, illetve lemond munkájáról és otthon marad, nagyobb prioritást élvezhet a család. Viszont a tanulmány készítői szerint azok a házaspárok, akik megosztják a házimunkát, eredményesebben működnek együtt, és szorosabb kapcsolat alakulhat ki közöttük.
Még több a velveten
- 18+ Vörös ajkak, fehér íriszek a lipcsei gótfesztiválonTöbb mint húszezren jöttek össze a Wave-Gotik-Treffen fesztiválon. Megagalériába szedtük őket.
- Ezekre a mellekre vágyik RihannaBrooklyn Decker adottságairól sokat elmond, hogy a Sports Illustrated fürdőruhás címlaplánya volt.
- Oh, darling, ki ne bökd a szemem az ezüst teáskanállal!Így bulizik a királynő és 8000 vendége a Buckingham-palota kertjében, ahol Kate Middleton megmutatta, milyen okos.
