Századik születésnapját ünnepelte Vági Zoltánné a nyíregyháza-kistelekiszőlői Tóth András Szeretet Otthonban szerdán.

Margitka nénit születésnapján Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke levélben köszöntötte, az államfői gratulációt Giba Tamás, Nyíregyháza alpolgármestere olvasta fel a matrónának.

Az idős asszony 1904. január 28-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kántorjánosiban. Háztartásbeli volt, s mint elmondta, a nyugodt életnek köszönheti a megélt egy évszázadot.

A nyíregyházi szeretetotthonban 2001. februárjától él a néni, ahonnan hétvégére állatorvos fia mindig hazaviszi, s akkor az egy unoka és a két dédunoka gondozza a nagymamát.

A születésnapi ünnepségen Margitka néni mosolyogva hallgatta Lipták Pál református lelkész köszöntőjét, aki kijelentette: "A népi mondás szerint 80 év után minden nap ajándék az embernek", s hozzátette, reméli, hogy az eddig megélt 7300 ajándéknapot még sok-sok követi épségben és egészségben.