Egy 43 éves nő saját unokájának adott életet, mivel saját lányának lett a báranyja. A lombik-ikrek - egy fiú és egy lány - a héten láttak napvilágot Indiában.

A gyermekek szülei négy éven keresztül hiába kerestek béranyát, panaszolta Dr Nayna Patel nőgyógyász, aki a terméketlen párok kezelésével foglalkozik. A doktornő azt mondta, tekintettel a körülményekre nem látott kivetnivalót abban, hogy a meddő hölgy édesanyja hordja ki a lombik-bébit, annál is inkább, hiszen a koránt sem öreg nagymama nagyon örült a feladatnak. Bár a nagymama először tartott a kívülállók véleményétől, és bár azt nyilatkozta, hogy neki lánya boldogsága mindennél fontosabb, fél, ha az ügy kitudódik elítélik majd a lányát.

Az ikrek édesanyja úgy nevezett Rokitansky szindrómában szenved, azaz a petesejtjei megtermékenyíthetők, csak a méhe nem fejlődött ki megfelelően. A gyermekeknek még nincsen nevük, és egy pár hónapig még biztosan Indiában kel maradniuk, csak utána térhetnek vissza Angliába, ahol a szülők laknak.

Először egy dél-afrikai nő adott életet saját unokájának ezzel a módszerrel 1987-ben, a legidősebb nő pedig, aki saját unokáját hordta ki az 53 éves Vivian Morris volt. Az orvosok szerint ha a nő méhe ép, akkor még a menopauza után is alkalmas a gyerek kihordására.

Szakértők vizsgálatai alapján a béranyák a szülés után a béranyák többnyire nem szenvednek lelki problémáktól, legtöbbször büszkék rá, hogy segíthettek egy meddő páron.

Sokak szerint azonban a béranyaság etikai problémákat hozhat magával, hiszen a gyermek súlyos lelki sérüléseket szenvedhet, ha elmondják neki az igazat, hiszen furcsa lesz számára, hogy őt más nő, adott esetben a nagymamája mondja. Akik a béranyaság ellen vannak, azzal érvelnek, hogy bármilyen kegyetlenül hangzik a meddő nőknek el kell fogadni a terméketlenséget, hiszen rengeteg gyermek vár örökbefogadásra.