A víz (március 21.), a föld (április 25.), a madarak-és fák (május 9.), valamint az állatok világnapjához (október 3.) kötődő négy zöld vasárnapon játékos próbatételre hívja a családokat a Magyar Természettudományi Múzeum.

Az első rendezvény a víz világnapján, március 21-én lesz. A családokra játékos feladatok várnak, például az otthonról hozott vízminta vizsgálata, a Környezetgazdálkodási Intézet munkatársainak segítségével.

A pénztárnál minden család útlevelet kap, amelybe az épületben található 5 sziget pecsétjét kell megszerezniük víztisztítással, cseppgurító versennyel, vízi élőlények megfigyelésével, kézműves foglalkozással, vizekkel kapcsolatos mesével, népdallal, kérdezz-felelek játékkal.

Ez alkalommal minden résztvevő megkapja a négy zöld napra szóló játéklapot. A három vagy négy napot teljesítő családok között értékes ajándékokat sorsolnak ki az év utolsó zöld napján, az állatok világnapján, október 3-án.

Ezen kívül 21-én, vasárnap a Margit-szigetre is ellátogathatnak az érdeklődők, ahol a Rügyecskék és a Védegylet szervez színes programokat és filmvetítést a víz világnapja alkalmaából.