Egyre több kínai iskolásnál lépnek fel magatartási zavarok az iskolai rendszer nyomása és a helytelen szülői magatartás következtében - állapították meg egy kínai tanulmány szerzői. Santung (Shandong) kelet-kínai tartomány pszichológusainak vizsgálatából kitűnt, hogy minden nyolc diákból egy lelki problémákkal küszködik, és egyre többen szorulnak közülük orvosi kezelésre. Az Új Kína hírügynökség szerint ez azt jelenti, hogy 30 millió kínai gyereknél állapítható meg magatartászavar.

Csaj Csing (Zhai Qing), a vizsgálatot irányító pszichológus elmondta, hogy a kutatók nagy meglepetésére az iskolai jó tanulókról derült ki: otthon õk a szülők rémei - annak ellenére, hogy az iskolában keményen dolgoznak, és így akarnak megfelelni a szülői elvárásoknak. A szülők maguk is felelősek azonban azért, ha gyermekeik a könyörtelen iskolai környezetben rossz irányba fejlődnek: vagy túl nagy figyelmet fordítanak rájuk, vagy közömbösek irántuk, mert ezeket a szülőket túlságosan lefoglalja saját munkájuk - mások meg éppenséggel fizikailag bántalmazzák gyermekeiket.

A tanulmány szerint a városi szülők, akiknek a hivatalos népesedéspolitika értelmében jobbára csak egy gyerekük van, rendszerint beérik azzal, hogy sok pénzt költenek a gyerekre, de - vélekednek a tanulmány szerzői - nem nevelik őket helyesen.