A gyerekek zöme a kelleténél jóval több erőszakos cselekményt lát a médiában - állapították meg amerikai kutatók.

Az amerikai főváros három klinikáján végzett felmérés tanúsága szerint a kisgyermekes szülők háromnegyede elismerte: bár ez szándékaikkal ellenkezik, gyermekeik legalább hetente egy alkalommal megnéznek a televízióban verekedést, lövöldözést és más erőszakos cselekményeket mutató műsorokat - írta a Pediatrics (Gyemekgyógyászat) című folyóirat a Johns Hopkins egyetemen végzett vizsgálat eredményeit idézve. A megkérdezett szülőknek, illetve gondozóknak mindössze a negyede mondta azt, hogy kisgyermekeik egyáltalán nem néznek televíziót.

Számos pszichológiai kutatás nyomán immár közismert tény, hogy a televízióban látott erőszak szoros kapcsolatban áll a gyermekek agresszív magatartásával, s ezért a gyermekgyógyászok az efféle programok nézésének erős csökkentését javasolják. Ezt persze könnyebb mondani, mint végrehajtani; a szülőknek, gyermekük érdekében, az volna a feladatuk, hogy ne engedjenek a követelőzéseknek, és ne csak megpróbálják, de tiltsák is meg az erőszakos műsorok nézését.

"Az is sajnálatos, hogy amint a gyermek egy kicsit idősebb lesz, a szülők gyorsan felhagynak a közös televíziózással, és magára hagyják csemetéjüket az akciófilmek félelmetes, és számukra sokszor érthetetlen jelentetei okozta izgalmi állapottal. Hasznos segítséget jelent a szülők eltökéltségének erősítésében, ha gyermekük hálószobájába egyáltalán nem helyeznek el televíziót" - mondta Tina Cseng.