Verte élettársát egy svéd nacionalista politikus, aki a "családok biztonságát" helyezte választási kampányának homlokterébe és fennhangon elítélte a nők elleni erőszak állítólagos elszaporodását a bevándorolt mohamedán családokban.

A Dagens Nyheter című svéd lap értesülése szerint a bíróság 16 hónap elzárásra és 14 ezer euró kártérítés megfizetésére ítélte Tor Paulssont élettársa bántalmazása és fenyegetése miatt. Apósával, Anders Steennel együtt Paulsson alapította 2001-ben a Nemzeti Demokrata (ND) nevű ultranacionalista pártot. Az ND választási programjának főbb pontjai között szerepelt a családok biztonságának szavatolása és a bűnelkövetők keményebb megbüntetése.

A párt egy másik vezéralakját, Marc Abramsont ugyancsak bűnösnek találta egy bíróság erőszakcselekményben: az ND ifjúsági szervezetének vezetője a tavalyi stockholmi melegfelvonulás egyik résztvevőjét bántalmazta.