Angliában csaknem minden ötödik lányt legalább egyszer már megvert a barátja - állítja a Sugar című brit ifjúsági magazin hétfői számában ismertetett tanulmány. Miközben a megkérdezett fiatal lányok 16 százalékával szemben legalább egy alkalommal tanúsított barátja erőszakos magatartást, addig négy százalékukat rendszeresen veri a partnere, de a megvert lányoknak még harmada sem szakított a barátjával. Emellett a tizenévesek hat százaléka állította, hogy barátja kényszerítette őt a szexre - olvasható a magazinban.

A tanulmány végül azt állítja, hogy az angol lányok egyharmada szenved el odahaza erőszakot: a megkérdezettek közül minden ötödik állította, hogy szülei megverték és minden tizedik szemtanúja volt annak, hogy a szülei verekedtek.

A tanulmány elkészítéséhez kétezer 15 éves lányt kérdeztek meg.