Babák gondozására, etetésére alkalmas szobát alakítanak ki a Szolnoki Főiskolán azoknak a levelező és távoktatásban részt vevő kisgyerekes hallgatóknak a számára, akik kénytelenek magukkal hozni kicsinyeiket az előadásokra vagy a vizsgákra. "Jelenleg hallgatóink közel 10 százaléka, szám szerint 265 fiatal kisgyerekes, közülük legtöbben nem kívánják megszakítani tanulmányaikat, hanem családtagjaik segítségét kérik azokon a napokon, amelyeken előadásokra kell járniuk, vagy vizsgáznak." - mondta Szügyi Csongor az intézmény megbízott tájékoztatási igazgatója.

A Szolnoki Főiskola ezeknek a szülőknek kíván segítséget nyújtani a zöld környezetben lévő tiszaligeti épületében egy "baba-mama" szoba létrehozásával. Olyan tiszta, csendes, dohányfüstmentes, barátságos helyiséget alakítanak ki, ahol biztosítottak a szoptatáshoz, illetve pelenkázáshoz szükséges minimális kényelmi feltételek, például karosszékek, pelenkázók. A szobában a gyermek nyugodt körülmények között pihenhet is az őt kísérő szülő felügyelete mellett - mondta Szügyi Csongor.