A túlsúly és elhízás előfordulási gyakorisága a gyermekek, serdülők és felnőttek körében világszerte évről évre nő – derült ki abból a felmérésből, amelyet az OÉTI és az ÁNTSZ végzett. A szakemberek úgy tartják, az eredmények egyértelműen mutatják az elhízás népegészségügyi jelentőségét, illetve az ellene irányuló beavatkozás szükségességére.

A testtömeg-index alapján történt besorolás szerint ugyanis a 7-14 évesek közel 6%-a sovány, 19%-a túlsúlyos és 7%-a elhízott volt. A kutatásban részt vevők a testösszetételt is vizsgálták. Míg a soványakban a testzsír- sovány testtömeg aránya 1:10, addig az elhízottakban 1:3, azaz a testben a zsír%-os aránya jelentősen megnő a sovány testtömeg rovására. A szakemberek arra hívják fela figyelmet, hogy a zsír lerakodásának helye döntően befolyásolja az elhízással kapcsolatos megbetegedések (szív- és érrendszeri betegségek, cukorbetegség, stb.) kialakulását. Azok a gyermekek, akik a testzsír százalék alapján elhízottak, mintegy 20 cm-rel nagyobb a has körfogata, ami egyúttal azt is jelzi, hogy az elhízáshoz társuló megbetegedéseknek esetükben igen jelentős a kockázata.