A PVC alapanyagú, egészségkárosító cumik kiszűrése érdekében ellenőrzési akciót tart Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Somogy és Vas megyékben, illetve a fővárosban a fogyasztóvédelem - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Heves Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője.

Az akció alkalmával az ellenőrök elsősorban azokra a boltokra, áruházakra koncentrálnak, ahol távol-keleti, jellemzően kínai eredetű termékeket értékesítenek - közölte Pintér István.

Az igazgató emlékezetett arra, hogy a fogyasztóvédelem, immár éves rendszerességgel vizsgálja ez a termékcsoportot, amelybe a cumikon kívül a cuclisüveget, csőrös poharat, szívószálat és kiskanalat tartalmazó itató készletek is beletartoznak.

Az elmúlt két év tapasztalatai azt mutatják, hogy elsősorban a kínai termékek tartalmaznak egészségkárosító anyagokat: 2004-ben és 2005-ben, összesen 11 esetben mutatták ki egy, a PVC termékekben található, mérgező lágyító vegyület jelenlétét a cumikban és az itatókészletekben.

Ugyanakkor a most szeptember 18-án induló akciósorozat kiterjed a működési engedélyek, az áru eredetét igazoló bizonylat és a nyugtaadás ellenőrzésére is - közölte Pintér István.