horoszkóp

Sármelléki kislányé lett a világ legnagyobb kézzel festett képe

2006.09.13. 14:53

Guinness Rekorddá nyilvánították a világ legnagyobb kézzel festett képét, amely Varga Krisztina 10 éves sármelléki rákbeteg kislány rajzának felnagyításával, öt magyar város, köztük Budapest lakosainak összefogásával készült el. Krisztina, akinél korábban diagnosztizáltak a betegséget, de mára szerencsére a gondos orvosi kezelésnek és a rehabilitációnak köszönhetően sikeresen gyógyul, tavasszal jelentkezett a Danone Kft. "Legszebb álmom" című rajzpályázatára.

A felnagyított rajz

A pályázaton Krisztina álma nyerte el a zsűri tetszését, így rajzát 1.800 négyzetméterre nagyították fel, a színeket halvány vonalakkal helyettesítették, majd a képet 5 részre osztották. Az óriás műalkotást a Danone Kft. "Tegyünk együtt a gyermekekért" (TEGY) programjának kezdeményezésére, azon városok lakosai festették ki saját kezükkel, amelyekben gyermekonkológiai és rehabilitációs központok működnek. A Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Szombathelyen és Budapesten színezett óriás kép összesen mintegy 100.000 kézlenyomattal készült el, az utolsó kézlenyomatot pedig, számos hazai híresség és a TEGY program nagyköveteinek jelenlétében maga Krisztina helyezhette el a képen.

A kézzel festés, amely egyben az első hazai szociális célú rekordkísérlet is, azt az összefogást szimbolizálta, amely egy daganatos beteg gyermek gyógyításához és rehabilitációjához az orvosok, a szülők, a pedagógusok, a vállalati és kormányzati szféra részéről szükséges. A TEGY programot a szakminisztériumok mellett az idén is támogatta Budapest Főváros Önkormányzata.