horoszkóp

Összehangolt csípőringatással idéztek elő földrengést a rockerek

MTI
MTI
2007.06.04. 16:53

Ütemes és összehangolt csípőringatásra szólították fel egy németországi koncert közönségét hétfőre virradó éjszaka és nem eredménytelenül: 50 ezer ember kezdett riszálni, mire a műszerek földmozgást jeleztek.

A Köln mellett tartott Rock am Ring nevű fesztiválon éppen az utolsó fellépő, a Wir sind Helden játszott vasárnap késő este, amikor a kísérlet vezetői felpattantak a színpadra és előadták a nagy tervet, mire a rajongók mind ringatózni kezdtek. A környéken felállított mérőműszerek adatai szerint az akció időtartama alatt a föld huszad milliméternyit táncolt ide-oda másodpercenként négyszer. A színpadtól egy kilométerre is lehetett érezni a rengéseket.

"Megmutattuk, hogy csípőringatással is meg lehet mozgatni a földet" - mondta Ulrich Grünewald szerkesztő, a WDR német közszolgálati televízió munkatársa. Az akció a Quarks and Co. című tudományos magazinműsor kísérletsorozatának része volt. A WDR játékos kísérleteiben azt a kérdést vizsgálták, hogy "Mi lenne, ha az 1,3 milliárd kínai egyszerre ugrálna?" Először tornászokkal ugráltattak szaltót, majd 45 focista mozgatta a csípőjét egyszerre. Minden alkalommal mérték, hogy a mozdulatoknak milyen földtani hatása van. Az 50 ezres össznépi ringatózás volt a kísérlet csúcspontja.