Az arkansasi Little Rock Állatkertből elszökött csimpánz először a karbantartók konyhaszekrényét fosztott ki, majd levezetésként takarított egy sort. Végül a nyugtatóval kiütött állat a hűtőszekrény tetején bealudt.

A 54 kilogrammos Judy névre hallgató főemlős szerdán szökött be a Little Rock Állatkert karbantartói részlegébe, mikor az egyik gondozó kinyitotta szállásuk ajtaját. Nem sejtette, hogy az addig csöndben lapuló állatot így akaratlanul is beengedi az amúgy zárt részlegbe. Mikor észrevették portyázását, megpróbálták visszacsalogatni a ketrecébe. A jószág azonban nem hallgatott a gondozókra, inkább átkutatta a hűtőszekrényt, ahol kedvenc csemegéjét, a csimpánz-snacket is megtalálta. Más finomságok reményében kinyitotta az összes konyhaszekrényt és az ott talált gyümölcsleveket, üdítőket is elfogyasztotta.

Precíz majom

Gondozója, Ann Rademacher a news.yahoo.com beszámolója szerint azt is megemlítette, hogy Judy elszabadulásakor a fürdőszobába is bement, ahol a vécékefével kitakarította a mellékhelyiséget. Ez nem ősbemutató volt a részéről, hiszen a 37 éves állatot sokáig házikedvencként tartották, így megtanulta a házimunka összes fortélyát. A takarítómániás csimpánznak még arra is volt ideje, hogy a hűtőszekrényt szivaccsal megtisztítsa. Jelenlegi lakhelyén, az arkansasi állatkertben 1988 óta él.

A gondozók sok mindennel próbálkoztak, hogy megfékezzék, de csak nyugtatóval tudták leszedálni. A lövedék akkor kezdett hatni, mikor fahéjas-mazsolás kenyeret falt a hűtőszekrény tetején. Az ott álomba merült Judy az incidens után egy ideig még támolygott, de már jól érzi magát - nyugtatták meg gondozók az érdeklődőket. Az állatkert szóvivője nyilatkozatában hangsúlyozta: nem volt veszélyben senki, hiszen Judy amúgy is kijárhat állatkert bizonyos területeire.