Egy kilenc európai országot érintő felmérés kimutatta, hogy a nők közül a magyarok dolgoznak legtöbbet, és a háztartás még mindig a hölgyek reszortja. Kiderül továbbá, hogy a szabadidős tevékenység hazánkban gyakorlatilag egyet jelent a tévézéssel.
A férfiaknak sokkal több a szabadidejük, mint a nőknek, utóbbiak ugyanis éppen kétszer annyi időt töltenek házimunkával, mint az erősebbik nem - erre az eredményre jutott egy kilenc országot érintő felmérés. A 20 és 74 év közötti lakosság körében végzett közvélemény-kutatás adatait kedden hozták nyilvánosságra Luxemburgban az Eurostatban, az Európai Statisztikai Hivatalban.

Az 1998 és 2002 között a lakosság időbeosztására vonatkozó körkérdésben az alábbi országok vettek részt: Belgium, Németország, Észtország, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Szlovénia és Magyarország.

Tanulmányok és foglalkozás

A munkára, valamint a magasabb szintű tanulmányokra a férfiak naponta legalább 4 óra 56 percnyi (Norvégia), legfeljebb 5 óra 44 percnyi (Franciaország) időt fordítanak, míg a nőknél a két szélső érték a szintén Norvégiában tapasztalt 3 óra 46 perc és a magyarországi 4 óra 43 perc.

A férfiak ugyanakkor valamivel több szabadidővel rendelkeznek: ez a francia férfiak napi átlag 3 óra 51 percétől a norvégok 5 óra 37 percéig terjed. A nőknél ez az arány 3 óra 8 perctől (Franciaország) 5 óra 22 percig (Norvégia) terjed.

Sokkal több házimunka

Jóval kevésbé kiegyensúlyozott értékeket mutat a házimunka aránya. A német nők három és egynegyed, a szlovén nők pedig négy és fél órával végeznek több házimunkát, mint a férfiak. Utóbbiaknál ez az arány átlagosan napi két óra.

Az evésre fordított idő (két és féltől három óráig) és az utazással töltött órák (másfél óra) számában nincs számottevő különbség a két nem között.

Szabadidő egyenlő tévénézés

A tanulmány a szabadidős tevékenységek arányát is vizsgálja. A vártnak megfelelően a televízió vitte el a pálmát: a képernyő bámulása ugyanis az összes szabadidős tevékenység egyharmadát (Norvégia), másutt a felét (Magyarország) teszi ki. Ezt követik a szociális kapcsolatok (húsztól harminc százalék), az olvasás (tíztől tizenöt százalék), a sport és hobbik; egyenként öttől tíz százalékig, továbbá a kultúra, háromtól öt százalékig. Lényeges eltérés, hogy a nők összehasonlíthatatlanul több időt töltenek tévénézéssel és barátaikkal, míg a férfiak inkább sportolnak és a hobbijukkal foglalatoskodnak.

Csak a bevásárlás során egyenlőek

A hagyományos nemi szerepek a házimunkák felosztásánál is egyértelművé válnak. A nők feltűnően több időt fordítanak főzésre, mosogatásra, takarításra, mosásra és gyereknevelésre, míg a férfiak szinte kizárólag a kerti munkákban és a szerelési-javítási műveletekben jeleskednek.

Az áhított egyenjogúság szinte kizárólag a bevásárlás terén valósul meg.