horoszkóp

Szomorú nőnap

2004.03.08. 09:13
Clara Zetkin bizonyosan nem gondolta volna, hogy az általa kitalált nőnap közel egy évszázad múlva is ugyanolyan aktualitással bír majd. Magyarországon még ma is szinte minden héten meghal egy nő erőszak következtében, és a férfiak mintegy 30-40 százalékkal keresnek többet, mint az azonos végzettségű nők.
Először 1910 augusztusában Koppenhágában határozták el, hogy március 8-án Nőnapot tartanak annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és munkaidő csökkentésért. Magyarországon 1914-ben ünnepelték először, a nőnap presztízse azóta hol nagyobb, hol kisebb, formálisan azonban minden évben megünneplik. A Nemzetközi Nőnap egy olyan mozgalomból alakult ki, amelyben a nők azért küzdöttek, hogy egy igazságosabb világban tudjanak élni. Egy nap azonban még a problémák összegzésére sem elég.

Pénz

Az ENSZ adatai szerint a világon végzett összes munka kétharmadát nők végzik, míg a világ jövedelmének tíz százalékát kapják nők, a világ anyagi javainak pedig 1 százaléka van nők tulajdonában. Magyarországon a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező férfiak 30-40 százalékkal keresnek többet, mint az ugyanolyan végzettségű nők. Itthon a fizetéssel nem járó munka háromnegyedét nők végzik, a bérük 20-30 százalékkal marad el a férfiakétól, s a Parlamentben a női képviselők aránya nem éri el a kilenc százalékot. Magyarországon a társadalom- és gazdaságirányítás kulcspozícióinak csak 1-3 százalékát töltik be nők.

Az Európai Unióban a férfiak és nők közötti átlagos béreltérés 20 százalékos (a férfiak javára), de van, ahol eléri a 30 százalékot is. Hollandiában például a nők átlagosan 62 százalékát keresik az azonos pozícióban dolgozó férfiak fizetésének. A törvényhozók, felsővezetők átlagosan 20 százalékkal kevesebb pénzért dolgoznak.

Erőszak

Tíz magyar nő közül legalább kettő élt már olyan partnerkapcsolatban, amelyben partnere fizikailag bántalmazta, rendszeresen verte, vagy más súlyos testi bántalmazást követett el ellene.

Magyarországon évente mintegy 40-42 nőt ölnek meg a családon belül, azaz szinte minden héten meghal egy nő családon belüli erőszak következtében, az elkövető az esetek többségében az áldozat férje illetve élettársa. Az esetek 50 százalékában a fizikai bántalmazás az első terhesség idején kezdődik, és a férfi bántalmazók 60 százaléka a gyerekét is bántalmazza. A kapcsolaton belüli testi erőszak esetében 95 százalékban férfiak az elkövetők és nők az áldozatok, az elvált magyar nők több mint kétharmada számolt be arról, hogy volt férje szexuális erőszakot követett el ellene.

"A legbiztosabb módja, hogy valaki büntetlenül megöljön valakit, ha az áldozat a felsége" - mondta el a Velvetnek Kiss Péter Erika, a NANE Egyesület munkatársa - "hiszen konkrétan családon belüli erőszakra vonatkozó törvények Magyarországon nem léteznek, így számos dolog van, ami a törvényhozásban enyhítő körülménynek számítanak. Ha viszont a nő öli meg a férjét a folyamatos bántalmazások miatt, akkor azt súlyosabban ítélik meg."

Zaklatás

Sokat elmond a magyarországi helyzetről, hogy a munkahelyi zaklatás fogalma nem szerepel a büntető törvénykönyvben, így az a nő, akit munkahelyén bántalmazás, vagy zaklatás ér, nem tud ezzel a címszóval panasszal élni. Nem lehet törvényileg kivédeni a fenyegető zaklatást sem (angolul stalking) amely a már nem egy fedél alatt élő emberek konfliktusát foglalja magába, tehát amikor már valamelyik fél megtette a lépést az elválásra, de a másik ezt még nem fogadja el.

Az EU-ban sem jobb
Nem lehet mondani, hogy az Európai Unióban kevesebb bántalmazás érné a nőket, hiszen ott is hasonlóak a statisztikák. Az eljárás azonban Kiss Péter Erika szerint hatékonyabb és eredményesebb, és komolyabban veszik ezt a problémát. Nagy-Britanniában minden percben befut egy olyan hívás, amelyben családon belüli erőszak miatt kérnek segítséget és legalább minden ötödik nőt megverik, vagy szexuálisan zaklatják élete során. Németországban négy nő közül három kész lenne azonnal változtatni életén. A nők 32 százaléka szerelméért mindent ott hagyna, függetlenül életkortól és képzettségi foktól.