horoszkóp

Cipőszaporítás és bugyik félmillióért

2006.01.28. 16:50
Riporterünk hónapokig spórolt, hogy repülőre szállhasson és az Atlanti-óceán túlpartján, a januári árleszállításokat kihasználva betegre vásárolhassa magát a konzumerizmus őshazájában. Két hét, négyszázötvenezer forint és egy szőke nő New Yorkban.

Januárban egymást érik az árleszállítások, a boltok alig győznek megszabadulni a karácsonyra feltankolt készletektől. Az év eleji nagybevásárlás elhanyagolhatatlan, ha igazi nõnek akarjuk magunkat érezni, még akkor is, ha ebbe a szerepbe - durvább egyenlegű hitelkártya híján - csak az újév elsõ heteiben tudjuk hitelesen beleélni magunkat.

Megpróbáltam így tenni és nem volt nehéz; az idei január elseje - helyi nyelven szólva: a National Hangover Day, vagyis Össznemzeti Másnaposság Napja - Manhattanben ért. Újév napján az Egyesült Államokban is folyamatosan filmeket adnak a tévében, és az idõ sem túl barátságos, tehát minden pont olyan, mint itthon. Lerohanhatunk viszont a szomszédos kínaihoz, vagy inni egy kávét a sarki Starbucksban, amilyen a Mammutban van, csak - jogvitákat elkerülendő - Stardusk néven. Kár, hogy a pestiek nem szeretnek kávézni.

Nézze meg képeinket!

A vásárlási láz a másnaposság leküzdése után több hetes lett, és New Yorktól Washingtonig tartott, hogy azért legyen némi összehasonlítási alapom. Hisztériarohamot szinte soha nem kaptam az árak láttán, viszont néha elborult az agyam a Gapben és a szexi fehérnemûirõl elhíresült Victoria's Secretekben, aminek fiatalabb és kisebb vásárlóerejû közönségre igazított helyi változatával a hazai nagyérdemû is találkozhat Woman's Secret néven bevásárlóközpontokban.

H&M: csak a helyszín változik

Feltehetõen honvágyból elsõként mégis a Hetedik sugárúton található H&M-be mentem, megnézni, mit tud. Elégedett voltam, de mivel kellett nekem szinte minden, a siker eleve elrendelt volt. Elköltöttem nyolcvanhét dollárt (19 ezer forint), vettem egy gatyát, meg valami rózsaszín rongyot, zoknikat, satöbbi, mikor leesett, hogy talán a Váci utcában is találkozhatok ugyanezzel, kábé ugyanennyiért, de akkor már késõ volt.

Ameddig a szem ellát: Gap és Victoria's Secret

Mivel Manhattanben az ember kétsarkonként fut bele mind a Gapbe, mind a Victoria's Secretbe, van hova menni felejteni, útba ejtve persze közben a hétezerféle egyéb butikot, no meg a Macy's-t és a Bloomingdale-t, amelyek több háztömbnyi méretû bevásárlóközpontok New York-szerte, mindenféle világmárkával. Egy Louis Vuittont is találtam az egyikben, de a táskáitól nem estem hasra, azoknak ragyogó hamisítványaival viszont akár a kínain is összefuthatunk, 2000 dollár helyett 4000 forintért.

Először a Brodwayn lévõ Gapbe estem be, ahol valamiért teljesen eltévedtem, így kiesett az egész új kollekció, ellenben vételeztem néhány leárazott pizsamát 10 dollárért, meg pár hosszú ujjú pólót, ami mániám, és darabja 7 dollár körül van. Meg még egyet, ami viszont nem volt leárazva, így kicsit húzva a szám, de kicsengettem a húszast; sajnos a tengerészcsíkost imádom. Körülbelül 51 dollárra (11 ezer forint) rúgott a számla, de végre nyugodtan alhatok és néhány felsõm is lett a szürke hétköznapokra.

Húsz rugós farmer, tiszta vadnyugat

A Macy's ott hever az ember lába elõtt a Times Square-en, egyszerûen be kell menni, és rá kell szánni az energiát, ám ez cseppet sem egyszerû. Farmert például csak a sokadik napon kaptam, részben mert ugyanaz van, mint itthon (továbbra is a rohadt csípõszabások), részben meg mert ahhoz képest, hogy Amerika, cowboyok meg minden; a jobb fazonú nadrágok igenis drágák.

Leginkább Polo Jeans, Calvin Klein, Hilfiger, Guess, DKNY, Style&Co, Lucky Brand fut, az áruk pedig ötven és száz dollár között mozog. Bele lehet nyúlni a tutiba, egész biztos, de nekem nem sikerült, végül egy Polót vettem kilencvenháromért, hát nem tapsikáltam örömömben.

Giselle Bündchen és Armani a 5th Avenue-n

Giselle Bündchen mosolyog az Ötödik sugárúton egy plakátról és rögtön látszik, hogy valóban mindene a helyén van. Az i-re a pontot mégis a rajta levõ bugyi meg melltartó teszi fel, hát persze, hogy én is ilyet akarok. Így nem csoda, hogy Victoriához vinne az utam, ha nem unnám az egészet iszonyatosan, mert hát mégse vagyok én egy Carrie Bradshaw. Koktél helyett is inkább Coronitát innék, ami itt Corona néven fut, beltartalmilag azonban nem különbözik az otthon kapható sörtől.

A további pénzköltést félretéve haza is indulok, amiről otthon kiderül, hogy jó döntés volt: a tévéreklámból kiderült, hogy másnaptól Victoria mindent kiárusít. Akkor még nem tudtam, hogy ez valóban elcsépelt sitcom-jeleneteket von maga után: a kozmopolita New York-i nõk egymás kezébõl kapkodják ki a huszondolláros bugyikat, épp csak hajhúzásba kezdenek. Csalódottságomban átsétálok a szemközti Gap-be és inkább ott veszek két melltartót, ami hasznos, mert keresztpántosat lehet belõle csinálni, igaz, egy jó bonyolult mozdulattal.

Klikk a képre!!

Armani Exchange-ben is jártam, táskák és egy öv lett a szajré, amihez elfogadható áron jutottam és a barátnõimnek is volt min összetûzniük. Amúgy a felsõ tízezer boltjait messzirõl elkerültem, minek fájdítani a szívemet; viszont egy Club Monaco nevû boltban az Ötödik sugárúton szuper nadrágokat és felsõt vettem, vicces huszonnégy dollárért (5300 forint), ami bearanyozta a napomat. Így még Victoriához is visszatértem és újabb melltartókkal bõvült ruhatáram, ami azonban közel tizenötezer forintomba fájt, de hát valamit valamiért.

Az élet amúgy sokkal drágább New Yorkban, mint Washingtonban, a cigi (csak hogy egy Amerika-szerte gyûlölt példával éljek) a világ fõvárosában hét dollár, míg az USA-éban csak négybe (880 forint) kerül. De ez valószínûleg azért is van, mert Washingtonban senki nem találkozhat Christina Applegate-tel szilveszter éjszaka a Bungalow 8 nevû szórakozóhelyen, vagy nem nézheti Mariah Carey elhízott fenekét kétmillió New Yorkban lévõ emberrel a Times Square-en, akik egyébként a híreszteléssel ellentétben szinte biztos, hogy egyáltalán nem New York-i lakosok.

Barnes&Noble's: a könyvesbolt

Washington és New York ég és föld. Az USA fõvárosa olyan, mint egy szanatórium, tiszta utcákkal, kocsikkal és korán fekvõ emberekkel, míg a Nagy Almában látszólag senki nem mond semmire nemet, és az emberek soha nem alszanak. Nem véletlen mondják, hogy semmi köze Amerikához. A buszon Washington felé megtudom a U.S.Weekly-bõl, hogy Christina Aguilera is New Yorkban szilveszterezett, és hogy Carey elõtt Shakira is fellépett. Mi azonban másfelé jártunk: azon a partin csupán azt tudtam meg, hogy az liberális kóser-e, ha a disznót a kert végében tartják. Vagy vágják. Vagy ilyesmi.

A fõvárosban aztán újabb napot vettem ki bevásárlócélokra, az egyik mallban (amerikaiul bevásárlóközpont) vérszemet kaptam és egy újabb Gapben komolyabb vagyont költöttem el. Lett rengeteg topom, pólóm és egy télikabátom is, és a gyors fejszámolás szerint Magyarországon ugyanezt ötvenezerrel többért tudtam volna teljesíteni: ez végre jó érzéssel töltött el.

Levezetésnek minden este beszabadultam egy Barnes&Noble-be vagy Bordersbe, ahol könyvekre újabb vagyon ugrott, de megérte. Felfoghatatlan, hogy itthon miért nem tudnak ilyen minõségû olvasnivalót gyártani. Persze vásárolni lehet menni Bécsbe is, ahogy Marsi Anikó csinálta a babaruháknál. New Yorkban meg nyilván élni kell.

Végső konklúzióként: két hét alatt játszi könnyedséggel szabadultam meg kétezer dollártól (440 ezer forint), összeszedtem néhány kacatot, ami nyilván emlékeztetni fog majd a helyszínekre, meg a sztorikra, mert azért nem csak bevásárolni volt idõm, hanem - bármily hihetetlen - körülnézni is. Hogy elégedett vagyok-e? A két hét 336 órájából olyan hatvanat biztosan kirakatbambulással és próbálgatásokkal töltöttem, és persze lettek olyan ruháim, amelyeket közel ennyiért, vagy kicsit többért itthon is megvehettem volna. De nyilván nem szeretném őket ennyire.

Cipõfétis

A cipõboltok álmával találkoztam Washingtonban. Két emelet magas volt: lent a férfi, fent a nõi, mint a mesében. Mindenféle cipõt meg lehetett találni, az olcsóbb 20 dollárostól (4000 forint), a komolyabb ezerdollárosig (220 ezer forint), ami persze nem az én kategóriám volt. Cipõbõl akartam venni a legtöbbet, mert imádom õket; nekem harmincöt pár van belõlük, egyesek szerint ez sok. Csak egyszer számoltam meg õket és azt hittem legalább száz van, így engem a másik irányba sokkolt ez a szám. Mindenesetre egy jó négyszáz dollárt, azaz bõ kilencvenezret tapsikáltam el öt pár cipõre, amibõl hármat végre tényleg csak nagyon ritkán fogok hordani. A többit cserébe rogyásig.