A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kidolgozta annak feltételeit, hogy a nemet változtató sportolók is indulhassanak az olimpián.
Az illetékesek elmondták, hogy ugyan kevés transzszexuális sportoló jelentkezett az olimpiai játékokra, de számuk az utóbbi időkben egyre növekedett.
Alana Hardie, transszexuális

Szabályzat

A NOB orvosi tanácsának vezetője, Patrick Schamasch közölte az AFP hírügynökséggel: "Ez a probléma minden sportágat érinthet. Eddig sosem voltak szabályain erre a kérdésre vonatkozóan, ezért úgy döntöttünk, eljött az ideje, hogy legyenek."

Az olimpiai bizottság weboldalán közzétett főbb szabályok a következők:

1. Az átoperálás minden stádiumának befejezettnek kell lennie.

2. A sportolónak be kell mutatnia minden lehetséges hivatalos szakértői igazolást a nemváltoztatásról.

3. Csak két évvel a hormonkezelés befejezése után állhatnak versenybe.

Az új rendelkezés azonnali hatállyal érvénybe lépett, így az athéni olimpián már alkalmazni fogják.

Rossz döntés

Az amerikai Renee Richards, a sportvilág egyik első transzszexuális sportolója szerint "Alapjában véve hibás döntés született. Mondom ezt még akkor is, ha tudom, hogy nagyon örültem volna ennek a 70-es években" - olvashatjuk az MTI-n.

A Richard Raskindként született volt teniszező szerint külön kategóriában kellene szerepelniük a nemet váltott sportolóknak, mert adott esetben például egy női bajnokot könnyen megvádolhatnak majd - véleménye szerint jogosan - azzal, hogy férfinak született.

A NOB több tagjában is felmerült hasonló kétely, ám szakértők szerint az operáció és a hormonkezelés hatására eltűnnek ezek az előnyök.