Az elhízás elleni küzdelem jegyében a brit hatóságok fontolóra vették, hogy megadóztatják a magas zsírtartalmú élelmiszereket. A The Times csütörtöki értesülése szerint Tony Blair miniszterelnök tanácsadói kezdeményezik, hogy a hatóságok vezessék be az élelmiszerek zsír- és cukortartalmának osztályozását.

A tervezet szerzői a lap szerint elismerik, hogy a brit egészségügyi hatóságok közvetlenül nem tudják befolyásolni azt az aggasztó jelenséget, hogy egyre inkább elhíznak az ország polgárai. Véleményük szerint azonban csökkenthetné a szendvicsek, a hasábburgonya és más, kalóriadús termékek fogyasztását, ha jobb táplálkozási normákat dolgoznának ki a feldolgozott élelmiszerek és italok vonatkozásában.

A The Times, amelynek sikerült betekintenie a még nem hivatalos tervezetbe, idézi az abban foglalt javaslatot, miszerint "hasznos lenne megfelelő adóintézkedéseket is hozni, amelyek a termékekre, és nem a személyekre vonatkoznának", így például "a kalóriatartalomnak megfelelően emelni lehetne az ÁFA-kulcsot a magas zsírtartalmú élelmiszeripari termékek esetében" .

Február elején három brit orvosszervezet közös dokumentumban szólította fel a hatóságokat, tegyenek sürgősen intézkedéseket annak érdekében, hogy "elejét vegyék a Nagy-Britanniában terjedő kóros elhízási járvány riasztó következményeinek".