Két évvel azután, hogy Hollandiában törvényesen lehetővé tették az eutanáziát, csökkent az öngyilkosságban való segédkezéseknek a száma 2003-ban - közölte csütörtökön a Holland Egészségügyi Minisztérium.

Tavaly 1815 esetet jegyeztek fel a hatóságok, míg 2002-ben, az eutanázia-törvény megalkotásának az esztendejében, 1882-en választották az eutanáziát. A törvény elfogadása előtt, 2001-ben ez a szám 2054 volt.

Hollandiában öt regionális ellenőrzőbizottságot hoztak létre, ezek az egy-egy etikai szakemberből, orvosból és jogászból álló testületek felügyelik azt, hogy a beavatkozó orvosok betű szerint betartsák a törvényben támasztott előfeltételeket. Az eutanáziára elszánt betegnek egyértelmű és világos nyilatkozatot kell tennie, és csak akkor kérheti az eljárást, ha olyan elviselhetetlen fájdalmai vannak, amelyek enyhítésére nincs már remény.