A hagyományos mosollyal, de az alkalomra való tekintettel "nemzetközi méretezésű" óvszerrel is köszöntik Bangkokban a július 11. és 16. között sorra kerülő AIDS-ellenes világkonferencia résztvevőit, és az ebben az időszakban a fővárosba érkező turistákat - közölte csütörtökön Mehai Viravadia thaiföldi szenátor.

A repülőtéren, a bangkoki központi pályaudvaron, a sztrádák fizetőpontjain és a taxiállomásokon 350 ezer óvszert osztanak szét ingyen. "Két méret lesz, egy nagyobb, nemzetközi és egy kisebb, a hazai fogyasztóknak" - közölte a szenátor, hozzáfűzve, hogy természetesen azok a thaiföldiek, akik az előbbit kívánják használni, megkapják.

Az akció célja tudatosítani, hogy az AIDS komoly probléma Thaiföldön, és a HIV-fertőzés megakadályozásának legjobb módszere az óvszer alkalmazása a szexuális kapcsolatokban - fejtette ki a szenátor.

A szenátor a nyolcvanas években kezdeményezte Thaiföldön az első AIDS-ellenes kampányt, amelynek nyomán csökkent a betegség terjedése. A 15. nemzetközi AIDS-ellenes konferencián mintegy 20 ezren vesznek részt - kutatók, különböző segélyszervezetek képviselői, politikusok, köztük állam- és kormányfők, és persze AIDS-betegek is. A központi téma az lesz, hogy miként lehetne elérhetővé tenni a kór elleni (drága) orvosságokat minden érintett számára.