horoszkóp

Férfi vagyok, mégis sírok

2004.09.27. 12:18
Exkluzív riportunkból kiderül, hogy tulajdonképpen érzékeny és romantikus férfiakkal vagyunk körülvéve. Az Index újságírói - akikkel virtuálisan ön is gyakran érintkezik - például virágokat vásárolnak, romantikus vacsorákra járnak, verseket olvasnak, és néha még könnyeznek is. A pszichológus szerint a jövő a finom fiúké.
"Közhelynek tűnik, de valóban krónikus probléma, hogy a férfiak és a nők nem értik meg egymást. A férfiak sokkal nehezebben kommunikálnak és általában sokkal később jönnek rá, hogy van érzelmi életük, mint a nők. A nők hamarabb eljutnak oda, hogy az érzelmek vállalhatóak, sokkal hamarabb kérnek segítséget, és nem szégyellik a problémáikat. A férfiaknak ehhez meg kell érniük. Bár nyilván nem szeretném azt mondani, hogy mindez nemspecifikus, hiszen nagyon sok múlik a családon, és a szülők nyitottságán." - fogalmaz dr. Keresztes Zoltán pszichiáter, akit arról próbáltunk faggatni, vajon érzékenyebbek lettek-e a férfiak az elmúlt pár évtizedben. A témáról valóban nagyon nehéz a közhelyek elkerülésével megnyilvánulni, hiszen ma már világos, hogy néha a fiúk is sírnak, de vajon ők is természetesnek és elfogadhatónak tartják-e érzékenységüket?

Jönnek a finom fiúk

"Tulajdonképpen mindannyian ugyanazokkal a lelki adottságokkal születünk, csak a fiúk többségét megpróbálják "Marlboro Man"-nak nevelni. De valójában a férfiak is ugyanolyan érzékenyek, csak nem akarják tudomásul venni." - foglal állást egyértelműen a férfi lélek érzékenysége mellett dr. Keresztes Zoltán. A pszichiáter szerint egyre inkább eltűnnek a férfiak és a nők közötti különbségek és a jelenlegi társadalomban már kétféle férfitípus létezik egymás mellett: a hagyományos, úgymond kemény férfi jellem, és a finomabb fiúk, akik már egy megengedőbb családban nevelkedtek. Ez a háttér teszi lehetővé számukra, hogy szabadabb, szeretetteljesebb légkörben felnőve maguk is természetesnek vegyék érzelmeik kinyilvánítását, és gazdagabb szókincs kerül birtokukba az érzelemkifejezésre.

Passzív pszichológiai ismereteinket aktív tapasztalatokkal szerettük volna gazdagítani, ezért megpróbáltuk vallomásra bírni az Index szerkesztőségének önismerettel rendelkező, őszinte férfitagjait. Kérdőívünk azt firtatta, vajon szoktak-e sírni azok a férfiak, akikkel nap mint nap körül vagyunk véve, emellett leülnek-e megnézni egy romantikus filmet, és mennyire alkalmazkodnak a romantikus elvárásokhoz? Rájuk jön-e például a vásárlási kényszer, ha elhaladnak egy virágbolt mellett, vagy leülnek-e vacsorázni egy olyan nővel, aki előzőleg telepakolta az asztalt gyertyákkal? Szerkesztőségi felmérésünkön mi lepődtünk meg a legjobban, hiszen összességében az általunk megkérdezett férfiak véleménye az, hogy "semmi sem ciki, a romantika főleg nem".

Átkozott romantika

"Egyszerűen arról van szó szerintem, hogy bizonyos kultúrkörökben az intézményes férfikép nem engedi meg azt, hogy egy férfi érzékeny legyen, mert az ciki. Magyarország így működik."- fogalmazott kiváló pszichológiai érzékkel szerkesztőségünk egyik, a névtelenség romantikusan rózsaszín ködébe burkolózó férfimunkatársa, aki szerint az a ciki, hogy egyáltalán felmerülhet, hogy egy férfinak el kellene rejteni az érzelmeit.

Kiderült tehát, hogy érzékeny, romantikus férfiakkal vagyunk körülvéve, akik nem tartják szégyellnivalónak, ha néha elsírják magukat, vagy virágot vesznek a barátnőjüknek. "Gyakran veszek virágot a csajomnak, gyertyafényes vacsora is oké, de a legjobb, ha azt a nő intézi." - jelentette ki egyértelműen egyik kollégánk. Volt olyan nyilatkozónk, aki nem volt ennyire explicit, ám a végeredmény mégis ugyanaz lett:"Nem lehet megtenni egy nővel, hogy nem veszel neki virágot, és a gyertyafényes vacsora is muszáj.". Olyan kollégánk is van, akiből az évek alatt megszállott virágrajongó lett: "A virágvásárlás régebben nem ment, de nagyon belelendültem mostanra. A legkirályabb azt mondani: 'Ebből kérem az összeset!'. Virágot vinni nagyon jó! - lelkendezett Keki. Ezek a válaszok tehát azt mutatják, a férfiak többségének nem jelentenek terhet egy kapcsolat romantikus kiegészítői. Az egyetlen nemleges válasz a nőt okolta a romantikus mozzanatok távolmaradásáért: "Azt hiszem a barátnőm kiröhögne, ha virágot vennék neki. Ő nem egy romantikus alkat, de hát szegény kifogott egy romantikus pasit, mit csináljunk?" Érdekes módon egy másik férfikollégánk is hasonló szituációba került: "Sajnos a csajom szerint a romantikus filmek cikik, szerintem viszont egyáltalán nem, sőt szerintem sírni sem ciki. A barátnőm viszont úgy gondolja, gáz, ha más is látja, hogy sírok."

Sírjál, drágám!

A sírást férfikollégáink egyáltalán nem találják ellenszenvesnek és kerülendőnek, sőt akinek neveltetése folytán soha nem sikerül elsírnia magát, hiányolja is: "Baromira örülnék, ha tudnék sírni, akár mások előtt is, de ez 18 éve nem történt meg." - panaszkodott egyik kollégánk. A többiek viszont gyakorta könnyeznek, vagy "néha elhúzódnak zokogni a vécébe". Másik kollégánk azért jár motorral, mert így a szélre foghatja kibuggyanó könnyeit. Többen már néhány szomorú gondolattól is elsírják magukat, mások gyerekük születését könnyezték meg, egyvalamiben azonban teljes az összhang férfikollégáink közt: egyikük sem veti meg a romantikus filmeket és a könnyezést a moziszékben.

"Aki nem sírt az Armageddon csúcsjelenetén, az nem is férfi" - jelentette ki határozottan Király kolléga, mások azonban a Billy Eliot című film záró képsoraira esküsznek. "Én majdnem minden filmen sírok, és az a problémám, hogy képtelen vagyok rezzenéstelen testtel, hangtalanul könnyezni" - fedte fel legmélyebb titkait a kultúra rovat vezetője, aki nemrégiben még egy Sandra Bullock filmen is majdnem meghatódott.

Naplóról szó sem lehet

Szerkesztőségünk romantikus lelkületű újságírói szerint egyetlen elfogadhatatlan dolog létezik egy férfi számára: naplót írni. Naplót vagy blogot írni hímneműként ciki és egyszerűen megbocsáthatatlan, bár volt, aki magánban bevallotta, ő már többször is próbálkozott vele, és csak azért hagyta abba, mert megunta.

A versolvasás viszont abszolút megosztotta férfijainkat, volt, aki úgy nyilatkozott, verset olvasni kötelező, van aki szerint lehet, és némely megnyilatkozó szerint pedig mostanában ez már inkább gáz - másnak felolvasni pedig főleg az. "A jó verseket már elolvastam, mostanában meg csak rosszak születnek" -zárta rövidre a témát a politikai újságírás egyik szakértője. Másvalaki - szintén a politika rovat közeléből - beismerte, hogy maga is próbálkozott már versírással. "Verseket olvasni ciki, bár jókat nem annyira. Verset írni legcikibb." - nyilatkozott határozottan a kultúrarovat versszakértője, aki viszont teljes elismeréssel adózik a naplóírásnak valamint a házaséletnek - igaz, ez utóbbit még nem próbálta.

Mielőtt azonban egy ország nőtársadalma vetne ránk irigy szemeket azért, hogy befészkeltük magunkat egy ilyen velejéig romantikus munkahelyre, gyorsan szeretnénk leszögezni, szerkesztőségünk tagjai között találunk igazi macsókat is. Ők érzelmeiket páncélszívbe rejtik, és egész nap faarccal mászkálnak, valamint olyan mondatokat ismételgetnek látszólag teljes meggyőződéssel, mint "sírni csak a győztesnek szabad, vagy annak, aki megcsalta a barátnőjét és lebukott". Persze mi még a kemény szíveken is átlátunk.