Bár a 102 éves Nora Hardwick – aki vetkőzésével a világ legidősebb aktmodellje lett – tette híressé az angliai Ancester városát, nem ez volt az első eset, hogy a városka lakói aktnaptárban pózoltak a helyi focicsapat megsegítésére. De a szigetországban a jótékony célú vetkőzés amúgy is lassan már hagyomány.
Nora Hardwick

Bár a világ legidősebb aktmodelljeként pózoló 102 éve Nora Hardwick révén csak idén figyelt fel rájuk a világ, az angliai Lincolnshire megyei kisváros lakói már tavaly is nekivetkőztek, hogy aktnaptárban pózolva szerezzenek pénzt a helyi Ancester Athletics futballklubja ifjúsági szakosztályának javára. A 2007-es kiadványban még csak férfiak szerepeltek, de már akkor is aktfotókkal. Az ötlet a klub mecénása, Jon Pain fejéből pattant ki.

Közösségi összefogás pucéron

Painnek tavaly ősszel, egy egyesületi ülésen jutott eszébe az aktnaptár kibocsátása, és azonnal megosztotta nejével az ötletet. Sandy Pain annyira lelkesedett, hogy azonnal elkezdte megszervezni a dolgot: önkénteseket kutatott fel, akik vállalnák a pucér fotózkodást, és megnyerte az ügynek Tony Meredith profi fotóst is. Meredith ingyen vállalta, hogy elkészíti a képeket, sőt annyira elkapta a lelkesedés, hogy ő maga vállalta a naptár címlapfotóját: mivel aktfotóról van szó, csak egy vívómaszkot visel, nemesebb szerveit pedig ügyes pózzal rejti el a tekintetek elől. A századfordulós fekete-fehér fotókat utánzó képeken Peter Hind postamester a pultja mögött állva, Spencer Baker, a hentes egy szál kötényben, a helyi tanító, David West pedig a tanteremben pózolt jótékonyan.

A klub elnöke és edzője, Darron Talton – aki a 2007-os produktum novemberi oldalán maga is szerepelt -, a helyi Grantham Journal című lapnak mesélt az első fotózásról: „Egy kicsit szürreális élmény volt. Nem éreztem fesztelenül magam, de egy jópofa viccnek vettük az egészet. Dicséret és köszönet minden modellnek, aki vállalta, és külön köszönettel tartozunk Sandy Ford-Painnek a szervezésért, Tony Meredithnek pedig azért, hogy profi fotósként segített nekünk minél oldottabbnak lenni a fotózás alatt, és hogy a képeken mindenkinek átjön a valódi személyisége”.

A kész művet a helyi közösségi házban 2006. novemberében mutatták be ünnepélyes keretek közt, a naptárban pucéran pózoló helyiek büszke részvételével. A klubot támogatni kívánók a helyi boltokban 6 fontért vásárolhatták meg, de aki kettőt vett, már 10 fontból megúszhatta.

Idén eljött a világhír is

Az idei naptárra azért figyelt fel a közvélemény, mert a városka egykori postamesternője – aki 35 évig állt a pult mögött – 102 évesen maga is bevállalta az aktfotózást. Az idős hölgy, Nora Hardwick 80, 74 és 62 éves gyermekei támogatásával döntött az aktmodellkedés mellett. „Valószínűleg azért esett rám a választás, mert én vagyok a faluban a legidősebb. Mivel pedig jótékonysági célból történt, természetes, hogy bevállaltam. Persze volt rajtam egy rózsaszín drapéria, de hát az én koromban már nincs olyan modellszépségű testem, hogy mindent megmutassak. Azt hiszem, nagyon ízléses lett a végeredmény, a fotózás pedig igazán vicces volt” – mesélte el élményeit az 1933 óta a városban élő hölgy, aki 35 éven át volt a postáskisasszony, míg 72 évesen nyugdíjba nem ment.

Kis helyi közösségek számára a jelek szerint nagy összetartó erőt jelent, ha pucérkodással állhatnak ki jó ügyért. Szintén tavaly ősszel történt, hogy a Devon megyei közkönyvtárak bezárása ellen meztelenül fotózkodva, óriásposzteren tiltakoztak az egyik fiók alkalmazottai. A Kingsteignton Könyvtár dolgozói a lapoknak elmondták: először ők is aktnaptár kibocsátására gondoltak, de az idő rövidsége miatt csak egy poszterre futotta. A meztelen igazság bemutatása mindenesetre hatásosnak bizonyult, a helyi önkormányzat ennek hatására visszakozott, és könyvtárbezárás helyett beérték átszervezéssel.

A jótékonysági vetkőzés külön műfaj

A jelek szerint tehát Ancester taktikája nem egyedi jelenség, a szigetország lakóitól nem áll távol, hogy jó ügy érdekében ledobálják a ruháikat. Mivel azonban a lényeg ilyenkor nem a szexuális ingerkeltés, hanem a figyelemfelhívás, semmi kivetnivaló nincs abban, hogy az ilyen akcióban nem okvetlenül a fiatal és szexi emberi testek esztétikájára mennek rá - olyat szinte bárki bárhol láthat már. Az angol néplélek vetkőzési hajlandóságát mutathatja, hogy Nigel Cole Calendar Girls című 2003-as filmjében a Helen Mirren és Julie Walters játszotta főhősnők is teljesen kézenfekvő megoldásként jutnak arra, hogy a helyi nőklubnak aktnaptárral szerezzenek adományokat.

Bár itthon ennek kevésbé van hagyománya, két éve a Budapest Rádió női műsorvezetői Szily Nóra vezetésével teljes melltartószélességgel álltak a nyilvánosság elé egy szál fehérneműben. Akciójuknak az volt a célja, hogy - a Dove Valódi Nő kampányához csatlakozva - felhívják a figyelmet rá: a valódi, hús-vér csajok nem okvetlenül néznek ki botsáska címlaplánynak, mégis lehetnek szexisek. Bár ez jótékonyságnak nem nevezhető, jótékony üzenetnek azonban mindenképp.