Kell-e ennél több egy szőke nőnek? A csütörtök reggel induló tanfolyamon láthatom, hogy elsősorban negyven fölött kezdi el ez a dolog érdekelni az embereket, mivel rajtam kívül egy doktor házaspár, két vidéki barátnő és egy anyuka várja, hogy a gyorstalpalón megtanuljon végre rajzolni. Hamarosan kiderül azonban, hogy ez csak most így jött ki, és szoktak lenni harmincasok is. Én először arra tippeltem, hogy főleg nyugdíjasok lesznek, ők azonban valószínűleg inkább zsömlére és gyógyszerekre költenék a tanfolyam árát, ami közel ötvenezer forint.
Mindenki tud rajzolni
Szerec Tímea, a vékony, merészen öltözködő, egykori ötvös bemutatkozás után kiosztja a csomagokat, amiben mindenkinek van HB-s, 6B-s, 8B-s és 4B-s ceruza, egy filc, több radír, meg még néhány apróság, ami a rajzoláshoz kellhet.
A belvárosi teremben megnyugtató zene szól, és Szerec is nagyon pozitív nő, tele nyugalommal: úgy tűnik, ez jellemző a soteres tanítókra. Elmeséli, hogy a jobb agyféltekés rajzolás oktatásának technikáját kaliforniai professzorok, Betty Edwards és Roger W. Sperry találták ki, és hogy ez valójában nagy ördöngösség, mivel mindannyian látjuk a dolgokat, csak valamiért nem tudjuk képen megjeleníteni őket.
A pszichológia
Ez azért van, mert gyermekkorunkban elnyomták kreativitásunkat, nagyban korlátozták saját személyiségünk kifejlődését, ráadásul öt éves koráig minden ember összegyűjt egy-két lelki sérülést. Ezeket a sérüléseket aztán hurcoljuk magunkkal egész életünkben. Szerec, illetve a kaliforniai tudósok szerint a lelki sérülés általában egy rossz gondolat leképezése, a düh elfojtása, vagy szeretethiány miatt alakul ki.
Mint megtudjuk, mindenkori tudásunk nem belőlünk fakad, tapasztalatainkat átvettük, és döntéseinket is a kívülről hallottak alapján hozzuk, mert valójában a múltunkat éljük. A tanfolyamon viszont négy nap alatt felszabadítjuk a blokkolt jobb agyféltekét, amitől végre szabad utat adunk a kreativitásunknak, a pozitív gondolatainknak, és megtanuljuk több oldalról látni a világot.
A társaság egyetlen férfitagja, Laci, a jogász szkeptikusan hallgatja Szerec előadását, a többiek különösebben nem kételkednek. Tanítónőnk - aki huszonöt év után hagyta abba az ötvösmunkát, és az elmúlt években komoly szemléletmód-váltáson esett át - nem árul zsákbamacskát, közli, hogy a legnehezebb nap a második lesz, mert akkorra teljesen lefárad az agy a sok máshogy-látástól, de harmadik napra megnyugszik, a negyediken meg már mindenki fog tudni rajzolni.
Első nap. A béna cipő
Aztán elkezdjük. Először saját kezünket kell nem odanézve megrajzolni, ami nekem különös nehézséget okoz, mivel semmi térérzékem nincs. Szerec a rajzolás alatt folyamatosan mondja, hogy őrizzük meg a nyugalmunkat, és ne törődjünk a fránya bal agyféltekével, ami nem akarja, hogy a jobb érvényesüljön. Merthogy a bal agyfélteke a logikus és verbális, végrehajtó dolgainkért felelős, részekre szedi az életünket, ellenben a jobb az egészet látja, intuitív módon közelít, és mindent befogad. Tisztára, mint egy scifi.
A szélek érzékelésének tanulmányozására rámegy az első nap, ám három körül már saját tipegőmet rajzolom, ami ugyan valójában felismerhetetlen, de mégiscsak egy cipő. Bevallom, a nyugalom megőrzése sokszor valóban nehezemre esik, ez a további három napban se változik, igaz a végén már csak röhögök rajta. Senki nem hiszi el, hogy le tudja rajzolni, amit lát, és első nap még nem is tudja lerajzolni. Azért ötkor megnyugvással állunk fel a székekből.
Növény mögött a levegő
Másnap bemenni a legjobb, mert az előző nap rajzolt borzalom egy éjszaka elteltével igazi mesterműnek tűnik. A reggel ismét saját kezünk rajzolásával kezdődik, de most már néha odanézhetünk. Csodával határos módon a hüvelykujj/mutatóujj ábrázolásom felettébb hatásosra sikerül. Ez a nap is a térérzékelésről szól, csak a negatív téréről.
Ez pontosan azt jelenti, hogy a két egymás mellé állított váza között a levegő kiadja a vázák alakját, felesleges tehát lehetetlen formájának lerajzolásával bíbelődni. Ez persze nem a spanyolviasz, de Szerec sem állította, hogy csodát mutat. Mivel már régóta szeretnék legalább kicsit rajzolni, átfutottam néhány könyvet, azokban is hasonlóan van leírva, igaz ott senki nem mondja, hogy csináld, menni fog.
A következő feladatként előszedett bukszus lerajzolása ennek ellenére tényleg igénybe vesz, arról nem is beszélve, hogy ember legyen a talpán, aki két óra múlva még mindig tudja, mit rajzolt levélnek és mit levegőnek. Így igaza lett rajztanárunknak, aki megjósolta, hogy a második napra kileszünk. Ennek ellenére még mindig lelkes vagyok, ha elégedett nem is.
Van Gogh-ot nekik
Szombat reggel kicsit furcsa állapotban várom, hogy megint lerajzolhassam a kezem, de nekem más feladat jut, mivel még nem fejeztem be az előző napi szájárnyékolást. Erre pedig komoly szükségem lesz, mivel estére Van Gogh Aranyásójának a lemásolásával kell megküzdenünk.
Ekkor az emberi arc szerkezetéről kábé annyi fogalmam van, hogy pont-pont-vesszőcske, de sebaj. Kapunk egy általános rajzot arról, hogy is néz ki egy emberi arc szemből és profilból. Ez ad egy körülbelüli fogalmat, amit később pontos mérésekkel felhasználhatunk, de ez már a vasárnap tananyaga.
Rajzoljuk az Aranyásót, én pedig a bennem rejlő feszültségek és pörgés miatt kapok egy kis szenet, hogy azzal éljem ki eddig gondosan rejtegetett művészi ambícióim. A feladat olyan jól sikerül, hogy már-már a kiállításomat tervezgetem, arról nem is beszélve, hogy a szén csodás rajzeszköz. Imádtam, hogy úgy nézek ki, mint egy elfuserált kéményseprő, és hogy minden vonalnak jelentősége van. Számomra a szombat a legsikeresebb nap, még a Megasztár se tudta elrontani.
Konklúzió és önarckép
Vasárnap saját magunkat rajzoltuk fotóról, nekem dagadt Brooke Shields-esre sikeredett, de a mamám szerint nagyon jó lett. Mondjuk ő tudta, hogy soha nem voltam képes még semmit se ábrázolni.
A négy nap nagyon hamar eltelt, és tény, hogy meg vagyok magammal elégedve. A többi résztvevő szintén örült, többségüknek valóban semmi fogalma nem volt a rajzolásról. A csendben ülés és magunkba fordulás szintén nyilván jót tett az elménknek, ezt még az se vitathatja, aki alapból elutasít minden ezoterikus dolgot. Talán megtanított másképp látni, és megint elmaradt a szektába invitálás. Szerec Tímea ugyan elhívott az általa tartott meditációra: azt mondta, hogy ott extázis, megőrülés van, ami jót tenne nekem. Szerintem a rajzolás is jót tett, de azért majd kipróbáljuk azt is.