Egy magát Texas legnagyobb zsírleszívójának tartó, túlsúlyos plasztikai sebész saját hasán hajtott végre zsírleszívást kamerák előtt.
Az austini orvos azért tette, amit tett, hogy a zsírleszívást, mint az őssejtkutatás egyik lehetséges mintanyerési módját népszerűsítse.

Gyűjtsünk őssejteket!

A texasi zsírleszívó

Dr. Robert Ersek, 66 éves plasztikai sebész egy francia orvos segítségével végezte el magán a műtétet. Dr. Ersek elmondta, azt szeretné, hogy az emberek ezentúl megőrizzék a belőlük zsírleszívással kinyert zsírt, melyet később felhasználhatnak. Az operációban segítségére volt a francia Yves Gerard Illouz, a zsírleszívás feltalálója. Illouz éppen egy előadássorozatot tartott a városban a plasztikai sebészetről, és ő is helyeselte a leszívott zsír megőrzésének ötletét.

"Az őssejtkutatásé a jövő" - mondta el Illouz az ügy kapcsán az AP hírügynökségnek. Elmondta azt is, hogy szerinte öt év múlva a felnőtt szervekből és zsírszövetből származó őssejtek sok betegség gyógyításához és a sérülések kezeléséhez is segítséget fog nyújtani. Illouz az első zsírleszívását 1977-ben hajtotta végre.

A felnőtt őssejtek különböznek az embrionális őssejtektől, és az embrionális sejtek kinyeréséhez megtermékenyített petesejtet, azaz sokak szerint egy élő embert, kell elpusztítani.

Ilyen nincs és mégis van

"Hát ez fantasztikus!" - mondta Dr. Ersek. "A saját zsírleszívásomról készült filmnek én vagyok a főszereplője, a rendezője és az operatőre is" - örvendezett.

Miután egy helyi altatóorvos elérzéstelenítette a bal oldalát, Ersek egy fém pálca segítségével szívta le önnön zsírját. A fémrúd egy tiszta csővel csatlakozott a zsírt összegyűjtő tartályhoz. Ersek jó mélyen beledöfte magába a szívókát, és ide-oda húzogatta magában.

Ersek majdnem egy kilónyi zsírt leszívott pocakjának bal oldaláról, így is körülbelül kilencven kiló körüli maradt a texasi zsírleszívó. A leszívott zsírt lefagyasztják, és megőrzik, hátha szüksége lesz még rá valamikor. Dr. Ersek azt mondta, hogy a jobb oldalán meghagyja a hájat, így önmaga lesz saját plasztikai sebészetének élő, három dimenziós "előtte-utána" modellje.