horoszkóp

Felnőtt szívet kapott a kisfiú

2007.10.25. 21:10
Már képes egyedül székre ülni és önállóan táplálkozik a kisfiú, akin egy hete hajtották végre az első magyarországi gyermek szívátültetést. Az új szervet felnőttől kapta.

Először végeztek gyermeken szívátültetést hazánkban. Az október 18-án műtött kisfiú állapota több, mint kielégítő. Az orvosi team két vezetője, Szatmári András, a gyermekszívközpont vezetője és Hartyánszky István vezető szívsebész nyilatkozott a velvet.hu-nak

„A felnőtt és a gyermek szívtranszplantáció csak nevében hasonló, de a gyermek szívátültetés rengeteg olyan szakmai igényt támaszt, amire hosszú évek alatt kellett felkészülnünk egy csapattal. Részben külföldön, részben Magyarországon igyekeztünk fellelni az összes szakmai forrást és olyan viszonyt kialakítani velük, hogy segítségünkre legyenek." Szatmári András elmondta, hogy a felkészülés időszakában azt is felmérték, hogy mennyi ilyen műtétre van szükség évente. A csapat 10-15 transzplantációt, teljes felfutás és nagyon nagy gyakorlat esetén évi 20-at tud vállalni.

A műtét képekben!

„A szívtranszplantáció két részből áll: egyrészt egy sebésziből, utána pedig egy nagyon kemény munkából, amivel biztosítani kell azt, hogy a szervezet befogadja ezt a szívet is és ne legyen vele probléma" - ismertette Hartyánszky István a műtét menetét és az azzal járó kockázatokat. - "Ahhoz, hogy be tudjuk ültetni a szívet, el kell távolítani a donorból és ezt két teamnek kell végeznie. Addig nem lehet kivenni a szívet a betegből, amíg nem tudjuk, hogy a másik szivet, ami életképes, be tudjuk-e ültetni. Ugyanakkor azt a szívet, amit kiveszünk, négy órán belül muszáj elindítani, mert különben olyan károsodásokat szenved, hogy nem tud majd dolgozni."

A gyermek szívátültetés buktatóiról elmondta: „Minden transzplantációnál, így a felnőttekénél is az a lényeg, hogy körülbelül akkora szív kerüljön be a betegbe, ami befér a mellkasba. Egy 40 kilós felnőttbe nem lehet egy 150 kilós emberből kivett szívet beültetni és fordítva sem. A donorról sok információt nem tudunk mondani, de annyit igen, hogy ebben az esetben felnőtt volt."

A műtét

A műtét 5 és fél-6 órát vett igénybe. A két team munkája párhuzamosan indult. A szív, amit leállítottak és kivettek, 2 és fél óra múlva újra indult a másik helyen. Orvosai szerint a kisfiú sebészeti szempontból tökéletesen rendben van, szívtámogató gyógyszerek nélkül is. „A befogadás kérdése viszont egy nagyon nehéz téma, amit nem lehet azonnal megmondani. Kell egy kis idő, hogy az alkalmazott gyógyszerek mellett kiderüljön, nincs-e vele probléma és hogy ezeket a gyógyszereket el lehessen kezdeni csökkenteni" - tette hozzá Hartyánszky.  

„Már túlvagyunk azokon a fenyegető szövődményeken, amelyek sok esetben előfordulnak a szívtranszplantáció után és sajnos gyakran a beteg életébe kerülnek. A kilökődés hosszú hónapok alatt alakulhat ki, de tekintettel arra, hogy azok a gyógyszerek, amiket mi használunk, pillanatnyilag a legkorszerűbbek, ezért ki tudunk indulni nemzetközi eredményekből és kijelenthető, hogy a kilökődési arány, hála istennek, alacsony."

Új élet, új szív

„A gyermek életmódjában nagy változás fog bekövetkezni, mert a műtét előtt nagyon rossz állapotban volt. Fizikailag csaknem egy egészséges gyermek teherbíró képességével fog rendelkezni" - foglalta össze a hétéves Balázs lehetőségeit Szatmári András. Kollégája hozzátette, hogy világéletében figyelnie kell majd magára, de az első év igényli a legnagyobb odafigyelést. Ahogy azt Hartyászkytól megtudtuk a „gyermek az utolsó heteit tolókocsiban töltötte és a szülei már legyezgették, mert annyira izzadt."

A műtét után annyit javult, hogy már képes egyedül székre ülni és önállóan eszik is. „Az életfunkcióit már nem szükséges 24 órában monitorozni"- tette hozzá Hartyánszky.