Sztálinvárosi nők címmel rendez kiállítást a dunaújvárosi múzeum, melynek keretében eddig nem látott fényképeket mutatnak be a kőműves- és munkásnőkről.
"Tombol a hóvihar. A Demeter-brigád az igazgatósági épületen birkózik az ítéletidővel. Demeterné arca zúzmarás. Kékrefagyott kezében a vibrátor úgy mozog, mint a koreai fronton a gyorstüzelésű gépfegyver a kínai önkéntes kezében." (Sztálin Vasmű Építője, 1952.08.08)

A Dunai Vasmű megépítéséhez - melyet eredetileg Mohácson kezdtek el építeni 1949-ben, de a Titóval megromló kapcsolatok miatt jobbnak látták messzebbre helyezni a határtól - igyekeztek minden munkaerőt mozgósítani, köztük a nőket is. 1951 után egyre több nő érkezett az akkor még Dunapentele nevű községbe, hogy a pártpropaganda által közvetített "új nőideál" jegyében nehéz fizikai munkát végezzenek, főleg az építőiparban. Az itt dolgozó nőknek állított emléket egy kiállítás keretében a dunaújvárosi Intercisa múzeum, ahol olyan korabeli fényképek kerülnek bemutatásra, melyek eddig még sehol nem állítottak ki.

Beállított ipar

Tekintse meg képeinket!

Mint azt Matussné Lendvai Márta, a Sztálinvárosi nők című kiállítás szervezője, és a múzeum igazgatója elmondta, céljuk leginkább az volt, hogy bemutassák a múzeum tulajdonában lévő képeket. A fotók, - hűen a kiállítás címéhez, - kizárólag az 1951-61 közötti időszakból válogatnak, hiszen ekkor hívták a várost Sztálinvárosnak (1956-ban visszakapta a Dunapentele nevet, de 1957 novemberétől ismét Sztálinváros). A kiállítás kizárólag sajtóanyagokból válogat, így természetesen nem az igazi sztálinvárosi életbe látunk bele, hanem arról nyerünk képet, milyennek láttatta a kőműves, dolgozó hölgyeket a korabeli sajtó. Erre utalnak a többnyire beállított képek, az építkezés állványain divatlapot nézegető kőműveshölgy, a Szabad Ifjúságot fejjel lefelé olvasgató gépkezelő hölgy, valamint a Pihenő a női építkezésen című kép, ahol az egymást átkaroló, munkaruhás hölgyek vidáman gitároznak - a képeket két téma, a dolgozó nő, és a szabadidő köré csoportosították a rendezők. Mindezekben az eddigi ismeretekhez képest nem sok az újdonság, ennek ellenére érdekes képanyaggal találkozhat a látogató.

Felvetettük, hogy az anyag érdekesebb lenne, ha a sajtóképek mellett amatőr, illetve családi felvételeket is bemutatnának, Lendvai Márta azonban elmondta, nem is igyekeztek ilyet szerezni, mert céljuk a múzeum képanyagának bemutatása volt. A kiállítás rendezői a képen szereplőkkel sem igyekeztek kapcsolatot teremteni, holott ez szintén érdekes lett volna, egyelőre csak a múzeum portása ismerte fel az egyik képen édesanyját. A képek között jelenleg egyetlen amatőr felvétel található, de jövőre az Intercisa Múzeum a szocreál jegyében, egyéb kiállítások keretein belül igyekszik minél szorosabb kapcsolatot kialakítani a közönséggel, és akkor reménykednek családi fényképek előkerülésében is, mondta el a múzeumot igazgató hölgy. A kiállítás talán legnagyobb érdeme, hogy az eddig raktárban heverő képek készítőit is azonosították.

Harc a habarcslapáttal

Összességében érdekesebbnek tűnik a kiállításhoz kiadott, azzal megegyező címet viselő könyvecske, amiben egyrészt több kép szerepel, mint a kiállításon, másrészt Matussné Lendvai Márta készített hozzá szöveges anyagot. A sztálinvárosi nők a helyi sajtó tükrében című írásból sokkal több információt szerezhetünk, min a kiállításon, ahol igen kevés az írott anyag. És az olyan érdekességeket is csak az igazgatónővel beszélgetve lehet megtudni, hogy melyek azok a házak Dunaújvárosban, melyeket teljes egészében nők építettek föl, vagy hogy a sztálinvárosi nők egy speciális, szovjet habarcsterítővel dolgoztak, melynek lényege, hogy kábé tízszer akkora, mint a hagyományos lapát, így tízszer több habarcs fér rá, ami nők esetében igen praktikus.

Klikk a képre!

1956 után a sztálinvárosi építkezések megtorpantak, így a képzetlen női munkaerőre kevésbé volt szükség, a nőket az egészségkárosító munkakörökből átirányították az újonnan nyíló Vörös Október ruhagyárba, és a fonodákba, így megszűnt a mintegy 4000 nőből álló építőközösség. Mint azonban az könyvből is kiderül, a dolgozó, munkás nő képének realizálása koránt sem volt könnyű feladat, dícsérő szavakat ugyanis ritkán kaptak a nők a sajtóban. Az újságok rendre arról számolnak be, hogy a nők igen nehezen szoknak bele a munkába, sokat hiányoznak, és takarítás napján - szombaton-, egyszerűen nem mennek be dolgozni. Ez pedig a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége szerint nem vet jó fényt a női nemre, pedig a dolgozó nők "megérdemlik, hogy megemlékezzen majd róluk a történelem. Egyedül vívták ki az elismerést az erősebb nem képviselői előtt, az őket nem egyszer lebecsülő férfiak előtt."(Sztálin Vasmű Építője, 1953.12.18)

A kiállítás december 31-ig tekinthető meg az Intercisa Múzeumban, Dunaújváros Városház tér 4.

Az idézetek forrása: Matussné Lendvai Márta: Sztálinvárosi nők, Intercisa Múzeum, 2005.