Egy megoldás két problémára
Drogfüggőkön tesztelték
A tabletta ideális megoldás lehet a dohányzó, túlsúlyos emberek számára - mondta Robert Anthenelli a Cincinnati egyetem munkatársa, annak a tudományos munkacsoportnak a vezetője, amely a gyógyszernek a dohányzási szokásokra gyakorolt hatásait elemezte. A gyógyszert marihuanát szívó, kábítószer élvezők leszoktatását célzó kísérletek során alkották meg a kutatók. A rimonabant gátolja a kábítószer fogyasztók számára marihuanás cigaretta szívása közben elégedettség érzetet közvetítő reflexek működését.
A vizsgálatok megállapították, hogy ugyanez a reflex szabályozza az éhségérzet létrejöttét is, sőt a kutatók feltételezése szerint ez az idegi működés lehet felelős az alkohol utáni vágy kialakulásában. A mértéktelen evés, illetve a nikotinbevitel újabb és újabb lökést ad ennek az idegi reflexnek, amelynek blokkolása egyszerre segít az étvágy visszaszorításában, illetve a cigaretta utáni vágy csökkenésében.
Elveszített kilók
Csökkentett energiabevitelt előíró étrend mellett egy év alatt a rimonabantot szedő túlsúlyos személyek csípőmérete 7,6 centimétert csökkent, és többségük 10 százalékot veszített testsúlyából. A placebót szedő csoport átlagosan csak 2,25 kilogrammot fogyott ennyi idő alatt. Ráadásul a tablettával fogyók kevésbé szenvedtek a táplálék megvonásától, mert jóval csekélyebb éhségérzettel kellett megküzdeniük.
Legalább egy hónap
A tablettát szedő dohányosok 28 százaléka tudta - legalább egy hónapon át - megállni, hogy ne gyújtson rá, szemben a placebót szedő 16 százalékkal. A dohányzásról lemondók egyharmada fogyott a leszokást követően, másik részük testsúlya változatlan maradt, és csak egy kis részük hízott meg, de ők is csak keveset.
Azért ez sem elég
Az új gyógyszer hatásait illetően a kutatók arra figyelmeztettek, hogy a testsúlyproblémák megoldásához, illetve a dohányzásról való leszokáshoz nem elegendő a tabletta beszedése, a tartós eredmény mindenképpen életmódváltozást követel meg. A gyógyszer azonban segíthet abban, hogy a páciensek elindítsák ezeket a pozitív változásokat.
Még több a velveten
- Ördög Nóra átlátszó szoknyát, Szirota Jennifer pikkelyes mellet vett felSpoiler jön, óvatosan: férfi esett ki a Csillag születikből, amima is számtalan látványelemmel szórakoztatott.
- Michelle Rodriguez hülye szemüvegben bulizott Cannes-banOlyan ez a színésznőnek, mint az egyszeri hippinek Ozora. Csak éppen többet fürdik.
- Fehérneműs fotókkal bukott le egy brit rendőrnőBár eljárás is indulhatott volna 29 éves Rebecca Morris ellen a másodállása miatt, de úgy tűnik, megúszta büntetés nélkül.
