horoszkóp

Egységesítik az európai tartásdíjakat

2006.01.18. 16:53
Kapcsolódó cikkek (1)
A válás és a gyermektartási eljárások során keletkező viták következményeit igyekszik enyhíteni az Európai Bizottság által támogatott két új tervezet, amelyek hatályba léptetésével az EU egységesítené a tartásdíj-rendszer bizonyos szabályait az unión belül.

Az első szabálymódosítás a tartásdíj kifizetésére irányuló igény megfogalmazásának és benyújtásának előírásait teszi egységessé, hiszen gyakran előfordul, hogy már itt akadályba ütköznek az érintettek, amikor egy másik országban kell kezdeményezniük a tartásdíj "behajtását".

Az EU-polgár hétköznapi gondjai

A másik előterjesztés korszerűsíti a szerződéses kötelezettségeket szabályozó törvényeket. Franco Frattini igazságügyi biztos támogatja a javaslatokat, azok szerinte az uniós szabályok új elemei közé tartoznak, amelyek elsődleges célja egyszerűsíteni az állampolgárok helyzetét, segíteni a hétköznapi, de az egyes ember számára húsba vágó gondok megoldását.

"Célunk segíteni azokon, akik sokszor hiábavalóan próbálják érvényesíteni jogaikat, pedig a tartásdíjra a megélhetésükhöz van szükség. Valós társadalmi szükségletről van szó, s a jog eszközeit alkalmazni kell annak érdekében, hogy az ügyben leginkább érintettek, a gyermekek jobb életkörülményekhez, tanulási lehetőséghez juthassanak" - mondta a biztos.

Nagyobb mobilitás - több konfliktus

A szabálymódosítások végső soron egyszerűsítik, felgyorsítják és egységesítik a tartásdíj igénylési folyamatát az EU egész területén.

Európában minden harmadik házasság válással végződik, ráadásul egyre többen a házasság helyett az élettársi együttélési formát választják. Az állampolgárok mobilitása jelentősen növekedett, s mindezek miatt gyakoriak a közös gyermek elhelyezésével, illetve a tartásdíj megfizetésével kapcsolatos konfliktusok.

A mostani javaslatok szerint egy bírósági döntést minden további formaság nélkül elismernek majd az EU minden tagországában. A tervezet most az Európai Tanács elé kerül, amely a parlamenttel is konzultál az ügyben.