Mégsem hozza nyilvánosságra a beígért, homoszexuális és pedofil parlamenti képviselők nevét tartalmazó listáját Terry Black, mivel fél a börtöntől. A harcot azonban folytatja, és Semjén Zsolt ominózus kijelentésének hangfelvételét postázta Brüsszelbe.

Csütörtök éjfélig adott ultimátumot Terry Black Semjén Zsoltnak, a parlament emberi jogi bizottsága elnökének, hogy megváljon tisztségétől. Ellenekező esetben az előadóművész egy lista nyilvánosságra hozatalát helyezte kilátásba, mely homoszexuális, biszexuális, sőt pedofil parlamenti képviselők neveit tartalmazza. A határidő lejárt, Semjén Zsolt még mindig a helyén ül, Terry Black azonban nem tárta nyilvánosság elé listáját.

A törvény az oka

"Mint azóta megtudtam, a magyar jog nem teszi lehetővé számomra egy ilyen lista feltárását, és akár börtönbüntetésre is ítélhetnek" - mondta Terry Black, aki jelenleg az influenzajárvány áldozataként negyven fokos lázzal fekszik otthon. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Terry Black listatervére reagálva korábban elmondta, akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki egyének szexuális szokásaira vonatkozó adatokat hoz nyilvánosságra. "Nekem két kiskorú gyermekem van, és nem akarom őket a börtönből nevelni" - tette hozzá, utalva arra, hogy Danika mellé tavaly novemberben a kisfiú legidősebb testvérét, Zoltánt is örökbe fogadta.

Terry Black
Terry Black
Semjén Zsolt, a Fidesz frakciójában ülő KDNP-elnök a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség február 19-i küldöttgyűlésén azt mondta: "Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re." Utána többen adtak hangot azon véleményüknek, hogy az Emberjogi Bizottság elnöke egy ilyen kijelentést nem engedhet meg magának, így gondolta ezt Terry Black is. "Egy ilyen ember nem maradhat ebben a pozícióban, ezzel a kijelentésével egyaránt megsértette a homoszexuálisokat és a zsidókat is. Ráadásul a Biblia nevében tette mindezt. És holnap mi lesz? Holnap a cigányokat fogja szidni? Ez éppen olyan, mintha én lennék a környezetvédelmi miniszter és kivágatnám a Városligetben az összes fát" - fakadt ki a transzvesztita előadóművész.

Brüsszelbe küldte a kazettát

A lista nyilvánosságra hozatalától Terry Black egyelőre elállt, de nem hagyja a annyiban a dolgot. "Elküldtem Semjén Zsolt beszédét az elejétől a végéig a brüsszeli parlament bizottságnak magyarul és angol fordításban is. Most az ő állásfoglalásukat várom, mert biztos vagyok benne, ők is egyetértenek velem abban, hogy egy ilyen ember nem töltheti be ezt a pozíciót." A Rácz Károly néven anyakönyvezett előadóművész elmondta, egyébként sem akarta egyszerre megmutatni listáját, terve az volt, hogy havonta egy nevet hoz nyilvánosságra. Most azonban, a börtöntől való félelmében ettől is elállt, mivel - mint azt már a Velvetnek korábban is elmondta -, nem akar Zalatnay mellé kerülni.

Mindezek ellenére az előadóművész múlt héten még magabiztosabban nyilatkozott, mondván nincs mitől félnie, hiszen ő nem gyűjtött senkiről semmit. Ügyvédje, dr. Mester Csaba is azt mondta, kevés az esélye, hogy vádat emelhetnének ügyfele ellen. Most azonban Terry Black mégsem hozta nyilvánosságra a listát, azonban hangsúlyozta, szó sincs arról, hogy beadta volna a derekát azoknak, akik pénz kínáltak az információkért. Mint mondta, úgy tudja, hogy csütörtökön kerültek az internetre bizonyos listák, ezekhez azonban neki semmi köze, és nem is tud róluk semmit.