horoszkóp

Terry Black nem akar börtönbe menni

2005.03.10. 23:23
Az adatvédelmi biztos szerint bűncselekmény lenne Terry Black listáját megjelentetni, de a transzvesztita előadóművész „ellentmondást érez”. Ügyvédhez fordult, „hogy jogilag átnézzék az ügyet”, mint mondta, nem akar Zalatnay Sarolta mellett kikötni a börtönben.

Akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető az, aki egyének szexuális szokásaira vonatkozó adatokat hoz nyilvánosságra, mivel azok különleges adatoknak minősülnek – nyilatkozta Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos csütörtökön, annak kapcsán, hogy Terry Black egy televíziós interjúban bejelentette: nyilvánosságra akar hozni egy listát, amelyen szerinte homoszexuális és pedofil politikusok neve szerepel. Az adatvédelmi biztos elmondta: "ilyen adatoknak a nyilvánosságra hozatala bűncselekmény is, amellett, hogy jogsértő, ráadásul a bűncselekmény minősített esete". Hozzátette, a törvény nem ad senkinek felhatalmazást arra, hogy ilyen adatokat nyilvánosságra hozzon.

Ellentmondások, érzések

Terry Black
Terry Black
„Hallottam, hogy az adatvédelmi biztos azt nyilatkozta, hogy adatokat gyűjteni, nyilvánosságra hozni bűncselekmény, csakhogy én soha nem gyűjtöttem semmit. Ezekről az emberekről én ezt tudom, és kész. Nem értem, hogy én hogy kaphatnék azért három évet, hogy valakinek kiadom a nemi identitását, mikor 2001-ben, Danikával kapcsolatban az akkori családügyi miniszter több tévében is az én nemi identitásomról beszélt, és ezt büntetlenül tette. Én itt valami ellentmondást érzek” – nyilatkozta a Velvetnek Terry Black az adatvédelmi biztos kijelentésére reagálva. A transzvesztita előadóművész mindazonáltal úgy döntött, felkeresi ügyvédjét, dr. Mester Csabát, hogy „jogilag átnézzék az ügyet”. „Jövő héten találkozni fogok az ügyvédemmel, hogy átbeszéljük a dolgokat, én ugyanis nem szeretnék Zalatnay Sarolta mellett ülni” – mondta Terry Black, aki csütörtökön a TV2 Mokka című reggeli adásában is kifejtette véleményét Semjén Zsolt melegellenes megnyilatkozásáról.

A Rácz Károlyként anyakönyvezett előadóművész a stúdióban kipával (tradicionális zsidó fejfedő) a fején jelent meg, majd a műsorvezetőknek megjegyezte „az állszakállát nem hozta magával”. Kérdésünkre, hogy mindez hogyan kapcsolódik az ügyhöz, elmondta: szerinte Semjén Zsolt vitatott megjegyzésével - "Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re" - a zsidókra utalt. "Egyébként nem értem, mi abban a meglepő, hogy kipát viseltem" - fogalmazott a Velvetnek Black - "Eddig is hordtam, csak hosszú volt a hajam és nem látszott, most viszont rövid, és ezért mindenkinek feltűnt. Nekem az anyám zsidó, az apám pedig cigány”.

Nincs elég bizonyíték

A Velvet megkereste dr. Mester Csaba ügyvédet is, aki elmondta, Terry Black ellen még abban az esetben sem tudnának vádat emelni, ha a lista valóban felkerülne az internetre, ugyanis szerinte nehezen lesz bizonyítható, hogy valóban ő tette. „Mint minden ügyfelemet, Terry Blacket is jogkövető magatartásra buzdítom, de ha valóban nyilvánosságra akarja hozni a listát, természetesen, mint a jogi képviselőjének mindent meg kell tennem a védelmében. Úgy vélem azonban, hogy ennyi bizonyíték mellett nem hogy ítélethirdetésre, de vádemelésre sem fog sor kerülni. Az interneten megjelent lista és a tévében adott interjú nem túlságosan erős bizonyíték. Ahhoz hogy Terry Black ellen vádat emeljenek, minden kétséget kizáró bizonyítékokra lesz szükség. Garantálom, hogy nem fogják őt a börtönben látogatni” – mondta el érdeklődésünkre az ügyvéd.

Story

Mint arról a Velvet korábban beszámolt, Terry Black a Nap-kelte kedd reggeli adásában bejelentette: amennyiben melegellenes kijelentései miatt Semjén Zsolt két héten belül nem mond le az Országgyűlés emberi jogi bizottságának alelnöki tisztségéről, nyilvánosságra hoz egy listát, rajta homoszexuális, biszexuális és pedofil magyar parlamenti képviselők neveivel. A transzvesztita előadóművész lapunknak azt nyilatkozta, a listán 32 országgyűlési képviselő neve szerepel, akik közül „többen ma is ott ülnek a parlamentben, legalább tizenöten, és nemcsak bizottsági tagok, egy EU-parlamenti képviselő is van köztük". Terry Black kedden tett kijelentésére Semjén Zsolt az Indexnek reagálva elmondta, nem látja az összefüggést kijelentései és a közismert előadó listája között, és hangsúlyozta, hogy nem a melegeket, hanem az SZDSZ-t támadta.