Ebben a cikkben általánosítani fogok. A feminizmus nem más, mint evolúciós zsákutca. A feministák szeretetre képtelen, agresszív, tehetségtelen, zavarodott, férfigyűlölő nőszemélyek, akik péniszirigyek, és minden erejükkel olyanok akarnak lenni, mint a férfiak. A feministák agresszívak, nyomorultak, arcukon kemény, férfias árkok folynak, és lassan az ádámcsutkájuk is kinő, - legalábbis a Tűsarkúban hátrafelé című könyv szerzője, Oravecz Éva Csilla szerint. Csak az egyszerűbb azonosítás érdekében, ő az a hölgy, aki elvégzett egy orgazmustanfolyamot, majd írt egy feministákat kioktató cikket a Magyar Narancsban, mely szerint a hüvelyi orgazmus a csiklóhoz viszonyítva olyan, mint heroin a fű után. A feministák ki is akadtak, bár azt nem kérdezték, kipróbálta-e valaha a heroint.
A férfiak okosabbak
A mintegy 14, pár oldalas szösszenetet tartalmazó könyvben gyanítok némi tudatos szerkesztési elvet, az írások ugyanis a szoftostól haladnak az egyre durvább felé. Az elején még nem egy olyan állítással találkozik a feminizmust távolságtartással kezelő olvasó, amivel akár egyet is érthet. Például, hogy a feministáknak sokkal inkább kellene törekedni a férfiak megértésére, nem ellenséget látni bennünk, vagy akár, hogy nem várható el egy kapitalista elveken működő vállalattól, hogy többet fizessen olyan dolgozóknak (értsd: nőknek) akik kevesebbet termelnek.
A szerző aztán, valahol a hüvelyi orgazmus környékén vérszemet kap, és egyre vadabb állításokra ragadtatja magát. Először még csak olyanokra, hogy "miért nem lehet kimondani, hogy a férfiak okosabbak?", meg hogy a munkanélküli nőknek nem azért nincs munkájuk, mert nők, hanem mert tehetségtelenek. Később aztán eljut egészen odáig, hogy mindenki tanuljon meg felelősséget vállalni magáért, és akit otthon bántalmaznak, az biztosan hülye, mert biztos kiprovokálta, és ha egy férfi lábtörlőnek használ egy nőt, az meg is érdemli, hiszen a férfiak alaptulajdonsága, hogy addig mennek el a nőknél, ameddig azok engedik.
Pasinyerés
Az nem baj, hogy Oravecz fölényesen lefikázza a feministákat, hiszen mindenki azt gondol, amit akar, és ezt betűkbe is öntheti. Az olvasottaknak azonban viszonylag más színezet ad az a tény, hogy a könyv szerzőjének jelentős bevételi forrása lehet a Playboy által biztosított flekkdíj, hiszen Oravecz Éva Csilla cikkei rendszeresen jelennek meg ott. Ezek az antifeminista véleménybombák kizárólag a férfi olvasók megnyerésére íródtak.
Másik baj, hogy Oravecz - hiába állítja a könyvben pontosan az ellenkezőjét,- nem ír olyan jól. Bár viszonylag gördülékenyen rakja egymás után a szavakat, de engem kicsit irritál, ha valaki dőlt betűvel emeli ki okosnak és velősnek gondolt meglátásait, és mindehhez a Magyar Rádió archívumából kölcsönöz kötőszavakat. Emellett még néhány szerkesztőn átfuttathatta volna az anyagot, mert akkor talán számára is világossá vált volna, hogy azok az írások általában nem tűnnek túl hitelesnek, melyek szinte egy oldalon belül megemlítik, Buddhát, John Lennont, az orgazmust, Istent csupa nagybetűvel, az ózonlyukat meg a mustárgázokat meg a jint meg a jangot meg a Wu Weit. És ha Oravecz Éva Csilla - egyébként teljes joggal - azon háborodna fel, hogy én most kiragadok bizonyos részleteket a könyvből, elszakítom ezeket a szövegkörnyezettől és hihetetlen módon általánosítok, akkor azt mondanám neki, nem teszek mást, mint követem a munkamódszerét.
Csiklóvita
Oravecz erőszakossággal és törtetéssel vádolja a feministákat, miközben ugyanezt teszi ő a másik oldalon. Újságíróként meglehetősen abszurd módon, nem lát túl önmagán, és olyan fölénnyel és gőggel kezeli saját életét és hüvelyét axis mundiként, hogy még azokat a gondolatait is csípőből elvetjük, melyeknek más körülmények között utánagondolnánk. Nem ismerek közelről egy feministát sem, de kizártnak tartom, hogy mind férfi akarna lenni, és hogy egyik sem élvezett volna még el életében, és azt sem hinném, hogy a feminista valami olyan állatfaj, amelynek tagjai gumiszalaggal szorítják le a mellüket, és teliholdkor péniszt pirítanak a tűz fölött. És azt sem gondolnám, hogy a feminizmus egyenlő a csikló babusgatásával és a hüvelyi orgazmuson való vitával, de lehet, hogy tévedek.
Ez a könyv nálam a céljával ellenkező hatást váltott ki, és olyan dologra késztetett, amit magam sem gondoltam volna. Ki kell állnom a feministák mellett, ők ugyanis mégiscsak társadalmilag viszonylag hasznos dolgokért harcolnak, míg Oravecz Éva Csillának látszólag egy célja van, hogy a könyvborítóra élvezzenek a férfiak.