Egy osztrák motivációkutató 14 éven felüli nők vágyálmait vizsgálta. A közvélemény-kutatás eredményei szerint a nők értékrendjében még mindig a stabil kapcsolat és a család áll a legelőkelőbb helyen.
Megbízható kapcsolat, elegendő idő önmagukra, segítség a háztartásban és anyagi függetlenség. Erről álmodnak a nők, legalábbis erre az eredményre jutott Sophie Karmasin bécsi motivációkutató, adta hírül a dpa, német hírügynökség.

Partnerkapcsolat és család az első helyen

Első helyen a stabil kapcsolat iránti vágy áll: minden második nő erre szavazott. Nagy hangsúlyt fektetnek az osztrák hölgyek arra is, hogy elég idejük legyen önmagukra (46 százalék). A harmadik helyre azok futottak be, akik a háztartási munákban és az apró elintéznivalókban aktívan szerepet vállaló családtagokról álmodnak (45 százalék). A soron következő eredmény szerint az osztrák lányok és asszonyok legszívesebben olyan embernek látnák magukat, aki autonóm módon dönt idejéről, cselekedeteiről és céljairól.

A megkérdezettek 30 százaléka szívesen látná viszont magát egy "anyagilag független nő helyében, akinek életében a pénz egyáltalán nem játszik szerepet." Igaz, arra nem tért ki a felmérés, hogyan is neglilgálhatja a pénzkérdést egy anyagilag független nő.

Csupán öt százalék vallja magáról, hogy a luxuséletmód és fogyasztás rabjává vált, és mindössze nyolc százalék álmodozik arról, hogy "a legdivatosabb dizájnerek ruháit hordhatja". A körkérdés tanulságainak összegzése után

négy nőtípus körvonalazódott.

A tradicionális, akinek a családi élet és gyermekek gondos ellátása a legfontosabb. A megkérdezettek 39 százaléka vállalta, míg 15 százalékuk teljesen elutasította ezt a szerepet.

A karrierorientált nőtípus életének legfőbb tartalmát a szakmai siker és a "férfiak világában" való érvényesülés jelenti. Mindössze 9 százalék szavazott erre, míg 75 százalék direkt a törtető nőkép ellen voksolt.

Az egyszerűen csak tökéletesnek nevezett típus szervezőkészsége kitűnő, így remekül össze tudja egyeztetni életének különféle területeit, mint amilyen a karrier, a partnerkapcsolat és a gyerek. Összesen 18 százalék tartja ezt az igazán üdvözítőnek, míg csupán négy százalék mondott rá azonnal nemet.

A társas lény. A családi létet közösségi projektként éli meg. Harminckét százalék kitűnő koncepciónak tartja ezt, míg 5 százalék egyáltalán nem tudna mit kezdeni ezzel az életstílussal.