Vérfertőzésen az egyenes ági, közeli rokonok, testvérek, netán szülő és gyermeke közötti nemi kapcsolatot értjük. Ezt a mai államjog bűncselekménynek minősíti. Noha a mindennapokon ritkán kerül szóba, több ilyen eset van, mint gondolnánk. Csakhogy, miután a családon belül történik, szégyenből eltitkolják, s az elkövetőt - aki többnyire az apa, vagy az idősebb testvér - megvédik, a szenvedő alany pedig sokszor gyermek, leginkább leány, aki fél elmondani a vele történteket.
A vérfertőző kapcsolatnak súlyosak a pszichés következményei: személyiségzavarokkal járó lelki sérülést, egész életre szóló szexuális gátlásokat, a nemi élettől való undort válthat ki, s az áldozat szorongása öngyilkosságba vagy kriminális cselekedetekbe is torkollhat.
Biológiai következmények és történelem
A biológiai következmények nem kevésbé tragikusak, ha a bűnös kapcsolatból gyermek születik. Ugyanis a rejtett, de öröklődő, káros tulajdonságokat hordozó gének a szexuális együttléttel tovább hagyományozódnak, s az utódban felerősödve felszínre törhetnek. Vagyis megnő az esélye annak, hogy öröklött betegségtől szenvedő, testileg-szellemileg gyógyíthatatlanul fogyatékos, akár életképtelen utód születik e kapcsolatból.
Nem véletlen, hogy már a legősibb kultúrákban - a Bibliában, Mózes III. Könyvében is - részletesen olvasható a szexuális élet kötelező normái mellett a vérfertőzés tilalma is. Az ókorban csupán misztikus, kultikus okok képeztek kivételt, mint például a fáraók testvérházasságai. A korai szabályozások társadalmilag hozzájárultak a törzsek közötti kapcsolatok nemzetséggé, nemzetté, néppé terebélyesedéséhez.
A kereszténység szigorúan elítéli a vérfertőzést. I. Gergely pápa Kr.u. 500-ban még hetedíziglen tiltja a rokonok közötti házasságot, a laterani zsinat 1215-ben ezt a tilalmat negyedízigleni családi kapcsolatra redukálja.
A mai állami törvények szerint másod-unokatestvérek köthetnek házasságot.