Ha időben elkezdjük szervezni az eseményt, és rokonaink segítségét is igénybe vesszük, jó eséllyel vidám és emlékezetes lesz az esküvő. Jól megválasztott zenével, időjárási viszontagságokra felkészülten nem érheti meglepetés a násznépet.

Az esküvők megszervezéséhez komoly csapatmunkára van szükség, ám létezik hét olyan tipp, amelyet figyelembe véve az ifjú pár sikerrel kivédheti az esetleges váratlan fiaskókat és konfliktusokat. Mindig maradjon békés, nyugodt - így szól a Magyar Esküvő című szakmai magazin első tanácsa. Az időben elkezdett tervezés és az optimista szemlélet - ez utóbbit a legnehezebb betartani, mégis ez a legfontosabb.

Számítsunk a családtagokra!

A második tipp: keressünk olyan családtagokat, barátokat, akik segítenek a szervezésben, az apróbb döntésekben. Mint félig-meddig kívülállók, józanul és gyakorlatiasan szállnak majd be a teendők listájának sorolásába és megvalósításába. Akármilyen váratlan probléma adódik - családi konfliktusok elsimítása, hirtelen támadt konfliktus a két família rokonai között - nem szabad ezekkel foglalkozni, mert a nagy nap az ifjú páré. A stressz közben is gondoljanak egymásra és szakítsanak még az esküvő előtt néhány napot egymásra.

A szervezésnél ügyeljenek a megfelelő zenére, hiszen ez megteremtheti a megfelelő hangulatot. Ami a repertoárt illeti, illik többféle stílusú CD-t beszerezni: a nyolcvan éves dédi is hadd mulasson egy kicsit, de persze a nagyon fiatalok se unatkozzanak.

Számítsunk a családtagokra!

A magazin azt tanácsolja, ne gondoljanak folyton az időjárásra, ne rettegjenek egy kedvezőtlen meteorológiai előrejelzéstől, de készüljenek rá - szép, egyforma esernyőkkel, váltócipőkkel, meleg félbundával, fehér keppekkel, elegáns kabátokkal, selyemköpenyekkel a párnak és a násznépnek. Az sem szentírás, hogy adott esetben térdig érő hóban végig kell masírozni a templomig egy fehér nyitott szandálban, ami két perc múlva elázik, kell tehát egy váltócipő.

A lap szerint míg a család intézi az esemény részleteit, a menyasszony és a vőlegény csak az esküvő néhány elengedhetetlen kellékével törődjön: ilyen a ruha, a gyűrű, a menyasszonyi csokor. Így jut idejük arra, hogy egymásra figyeljenek, és arra, ami valóban fontos.