A baba első cipője

Amikor a baba először feláll, az egész család összeszalad, hogy láthassa a mutatványt. Az első sokkhatásnak azonban hamarosan vége, mert ettől a pillanattól kezdve ez mindennapos eseménnyé válik. Nem sokkal később a kicsi megteszi az első lépéseket. Ilyenkor szokott felvetődni a kérdés: nem kéne a gyerekre cipőt adni? És ha szükség van rá, milyet válasszunk?


A szakemberek szerint mindenekelőtt fontos tudni, hogy a normális mozgásfejlődésnek szigorú menete van. A baba először forog, aztán kúszik-mászik, ülni próbál, majd feláll, és megteszi az első lépéseket. Az édesanyáknak arra kell törekedniük, hogy ebbe a mozgásfejlődésbe ne avatkozzanak bele. Ne ültessék fel a babát, mert úgy látják, már ülni akar. Majd ülni fog magától. Ne erőltessenek semmit, hagyják azt a fajta mozgást gyakorolni, amit már egyedül is tud. Azért nagyon fontos ez, mert minden mozgás előkészíti a következőt.
Amikor a kicsi megszületik, még nincs a gerincének normális görbülete, nem alakult ki a lábboltozata – ez mind a mozgás során alakul. A kúszásnál-mászásnál a boka körüli izmok dolgoznak, a lábboltozat erősödik, ezzel teremtve meg annak a lehetőségét, hogy később a baba felálljon.

Amikor a gyerekek felállnak, a bokájuk össze-vissza áll. Ez teljesen normális. A kicsiknek ilyenkor még kusza a lábtartásuk, kidől, bedől a bokájuk, de ez körülbelül három hónap alatt rendeződik. Sok gyerek ebben az időszakban lábbujjhegyre áll, vannak, akik így is járnak. Ez erősíti a talp- és a boka körül elhelyezkedő izmokat. Mindenképpen kapaszkodniuk kell még valamibe, de ne a szülő legyen ez! Ne járassák a gyereket a kezénél fogva, hagyják, hogy kapaszkodva haladjon a lakásban.

Mikor vegyük meg az első cipőt?
Amíg a kicsi nem tanul meg járni, nem kell neki cipő, azzal csak kikapcsoljuk a talp funkcióit, mert nem tud a lábával karmoló, kapaszkodó mozgást végezni. Ha hideg van, adjunk rá tapadókorongos zoknit, melegben lehet mezítláb is. A cipő akkor kell, ha a gyerek jár. A lakáson belüli mozgást nem nevezhetjük járásnak, ott egy kicsit szaladgál, majd felmászik valahová, aztán leül, esetleg mászik. A lakásban nem sétálgat a kicsi, oda nem kell cipő.

Az első cipő
Arra mindenképpen figyeljünk, hogy teljes értékű lábbeli legyen a gyermeken. Ha csak a hideg miatt adjuk rá, akkor se mamuszt vegyünk, hanem igazi cipőt. Ennek zárt, kemény kérge van, a sarkat jól tartja. Fontos, hogy a kicsik minden lábujja kényelmesen helyezkedhessen el benne. A zokni se legyen feszes, ne szorítsa össze a gyerek ujjait. A cipő talpa legyen egyenes. Lehet benne esetleg egy kis emelés a lábboltozat helyén, de ne magas, csak jelzésértékű legyen. Ha a lábboltozatot alátámasztjuk, az izomzat nem fejlődik megfelelően, éppen ezért ma már nem tartják megfelelőnek a régebben olyan divatos, betétet tartalmazó cipőket.

Mit tegyünk, ha a baba már jár, és a bokája még mindig befelé áll?
Nagyon fontos, hogy ha panasza van, fájlalja a lábát, vigyük orvoshoz. Ha a kicsinek nem fáj a lába, de befelé áll a bokája, vegyünk neki úgynevezett szupinációs cipőt, amelynek kifelé megemelt a sarka. A befelé álló boka miatt a lábboltozat is lentebb kerül, de ezt nem betéttel korrigáljuk, hanem a cipő sarkának kidöntésével.

A szupinációs cipő
Ránézésre ugyanúgy néz ki, mint egy átlagos cipő. A különbség annyi, hogy a cipő sarka a belső élén 3-5 mm-rel magasabb. Ma már szerencsére sok gyógyászati segédeszköz boltban kapható. Ugyanolyan ára van, mint más, rendes cipőnek, recept sem kell hozzá, bárki megveheti.

Fontos, hogy azoknak a babáknak, akiknek O alakúak a lábai, térdtől nem állnak megfelelően, ne vegyünk ilyet. Ebben az esetben, valamint, ha a gyereknek fáj a lába- vigyük inkább orvoshoz.

Régen gyakran írtak fel betétet – ma már nem ez az általános gyakorlat: akkor írják fel, ha a gyereknek panasza van, de csak, ha a kicsinek kényelmes, szívesen használja. Még a nagy lúdtapra sem írnak fel betétet, ha a gyerek panaszmentes.  Általában túlsúlyos, vagy feszes izomzatú gyereknek kell viselnie, de sarokcsont gyulladás, esetleg túl magas lábboltozat miatt is rendelheti az orvos.

A betétet mindig szakorvosnak kell felírnia, mert attól, hogy fáj a gyerek lába, még nem biztos, hogy lúdtalpa van. Előfordulhat, hogy a gerince, csípője, térde okozza a fájdalmat, ezért is fontos, hogy orvos vizsgálja a gyereket. Ha a lábtartás nem megfelelő, vagy lúdtalpas a gyerek és nincs fájdalma, elegendő a szupináló cipő. Befelé álló boka esetén ezt viszont panasz nélkül is célszerű használni.

Meddig kell hordani ezt a cipőt?
Van, akinek nyolc-tíz éves koráig - a lábboltozat fejlődése lassú folyamat, ettől nem kell megijedni. Nem feltétlenül kell speciális cipőt vásárolni, a sarki cipész is át tudja alakítani a gyerek kedvenc cipőjét, meg tudja emelni a cipő sarkának belső élét. Emellett pedig fontos a sport. Karatézzon, dzsúdozzon, tornázzon a gyerek, járjon sokat mezítláb kavicson, füvön, homokon – ez nem csak a lábának használ.

bészabó
Oszd meg másokkal is!
Mustra