Hazudott a világ legidősebb kismamája

Tizenkét évet hazudott korából Carmela Bousada, a világ legidősebb kismamája, hogy az amerikai klinikán beültessék méhébe a megtermékenyített embriókat, írja az Index. A kórházban ugyanis 55 éves kor fölött nem végeznek ilyen beavatkozást. A tavaly év végén született ikrek biológiai szüleit, egy 18 éves lányt és egy olasz-amerikai férfit az asszony egy fotókatalógusból választotta. 


A spanyol nyugdíjas, Carmela 2005-ben vesztette el 101 éves édesanyját, ekkor határozta el, hogy megvalósítja élete álmát, és gyereket szül. Egy Los Angeles-i magánklinikán elvállalták a kezelést, papírok bemutatása nélkül elhitték, hogy a hölgy 55 éves. A beültetést 2006. májusában végezték el.

A 70-hez közeledő kismama szervezete nehezen viselte a terhességet, amelynek végén állapota olyan súlyos volt, hogy a tervezettnél közel két hónappal korábban császármetszéssel segítették világra ikerfiait. A Pau és Christian névre keresztelt babák másfél kilogrammal születtek, egy ideig inkubátorban voltak, jelenleg már otthon vannak nagymamakorú anyukájukkal.
Oszd meg másokkal is!
Mustra