Pedig minden olyan jól indult. De mikor az ember férje Ferihegyen megkérdezi, hogy „mér, a gyereknek is van útlevele?”, valami elpattan. Pedig megígérte, hogy a papírokat ő teszi el. Ezért a másnapi, új repülőjegyet már a kurvázásra és lóversenyre félretett pénzéből kellett fizetnie.
Reggel újra nekivágtunk, és láss csodát, ezúttal sikerült! A repülőt én rosszabbul bírtam, mint a csecsemő, jó, hogy egész délelőtt nem hagytuk aludni, így majdnem az egészet végigdurmolta. A leszállásnál meg olyan kis okos volt, hogy betolt 2 deci Hipp szörpöt, mert gondolom észrevette, hogy akkor kidugul a füle, ha nyel (még ha ezt nem is gondolta így végig…)
Mivel én nem igazán hiszek a gyerekbarát szállodákban, apartmant béreltünk, ami nagyon jó ötletnek bizonyult, pláne amikor megláttuk a 100 négyzetméteres tetőteraszt. Az is jó volt, hogy egy másik gyerekes párral utaztunk, akikkel el lehetett felezni a lakbért, tudtunk egymás kölkére vigyázni esténként, ha elmenni támadt kedvünk, és kagylót meg rákot is főztek nekünk.
A napközbeni városnézés egyáltalán nem volt Samuval gond. Mivel mi sem vagyunk egy hiperaktív pár, nagyon megfelelt, hogy 1-2 óránkánt beüljünk valahova kávézni vagy enni. A sétákat pedig vagy végigaludta, vagy végigbámészkodta a gyermek. Néha jött mellettünk a lábán (így volt alkalmam végigböngészni napi negyvennégy spanyol cipőboltot, amíg megtett pár métert), néha felvettük a nyakunkba, néha pedig leültünk elnyalni egy Hägen-Dazs-t, és akkor mindenki boldog volt. Délután hazamentünk aludni, és akkor este be tudtunk ülni Samuval egy-egy tapaszbárba, amit ő végigbulizott és -csajozott, a temperamentumos spanyol pincérlányokkal. Annyira átvette a mediterrán tempót, hogy reggel tízkor kelt, éjfélkor feküdt, és megkért, hogy szólítsuk Carlosnak.
Múzeumba nem mentünk, de elvittük cápákat nézni egy Tropicarium-féleségbe, meg halott borjúfejeket nézni a piacra, megkóstolta a paellát meg a spanyol félkilós biobébiételeket, és lehet hogy láttuk Alonsót is. Szóval a bevezetővel ellentétben mindenkinek ajánlom a csecsemővel való utazást, mert semmivel nem nehezebb, mint mondjuk egy hatfős társasággal, ja és nem tudom hogy a Samu miatt-e, de egyszer sem veszekedtünk a férjemmel, még az útlevél-afféron sem, és a baráti párral sem vesztünk össze.