Naplementében lebegnek a hűsölni vágyók

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által üzemeltetett strandok a hőségriadó ideje alatt hosszabbított nyitva tartással üzemelnek, ezért a Poronty tesztcsapata nagy erőkkel vonult ki a zuglói Paskál strandra, hogy beszámoljon a különleges esti fürdőzésről.
Nézzen fürdőzőket!

Este hét előtt néhány perccel érkeztünk meg a két gyerekkel a zsúfolásig telt strandra, ahol azonnal a pancsolóba vetettük magunkat. Nehéz dolgunk volt, a medencékben több fürdőző volt, mint víz, a türölközőinknek is nehezen találtunk helyet.


Miután kissé lehűtöttük forró testünket, vacsora reményében a büfék felé vettük az irányt. Az alkalmazottak nyilván nincsenek hozzászokva, hogy este hét helyett kilencig kellene kiszolgálni a strandolókat, a legtöbb bódéban nem voltak hajlandók kaját adni. Végül háromféle étel közül választhattunk: hamburger, lángos, palacsinta. A hamburgert 450-ért, a hotdogot 380-ért, a melegszendvicset 450-ért, egy gyrost pedig 750-ért adnak egyébként. A sör korsójáért 390 forintot kérnek. Diétámra való tekintettel lemondtam a vacsoráról és amíg a többiek ettek, körbejártam a fürdőt.

Néhány évvel ezelőtt még nagyobb területen napozhattunk, mára viszont keskenyebb lett a strand: leválasztották az árnyékot adó magas fákkal szegélyezett területet, így csak néhány fa maradt, amelynek árnyékában harmadik trimeszteres kismamák pihegtek az este nyolc órakor is 30 fokos hőségben.

A felnőtt medence egy derékig érő és egy mély vízzel teli részből áll, ám utóbbiban sem lehetett úszni: rengeteg hűsölni vágyó lebegett a langyos vízben. Nehéz volt kikerülni a medence környékén szorosan egymás mellett fekvő rozmárokat is.

Klikk!
A gyerekmedence annak ellenére tetszett nagyon, hogy az aljának burkolata itt-ott hiányos, mert hatalmas mérete miatt sokan elférnek benne, viszont csak 30-40 centiméteres a mélysége, így a nagyobbakra elég a medence körüli padokról figyelni. A medence széle is tökéletesen alkalmas hosszas ücsörgésre. Sajnos a szabályokat figyelmen kívül hagyva jó néhány gyermektelen család heverészett a harminc fokos vízben.

A strand hátsó része és az elkerített labdapálya viszont szinte üresen kongott, senkinek nem volt kedve lábtengózni ebben a hőségben. A két mini játszótér homokja annyira kiszáradt, hogy lehetetlen játszani benne, az ősrégi mászókák láttán elgondolkoztunk: vajon megfelel-e az uniós előírásoknak?

Fél kilenc környékén kellőképpen kiürültek a medencék, csak a kemény mag maradt a vízben, hogy onnan nézze a naplementét. A felnőtt jegy 1200 forint, kabinhasználattal 1500, gyermekjegyet 2 éves kortól kell vásárolni és 1000 forintba kerül. Délután négytől egységesen 1000 forintért lehet bejutni a Paskálra, ami a kilencig való nyitva tartás mellett kedvezményesnek mondható.
Oszd meg másokkal is!
Mustra