Merénylet a Balatonban

Írtunk már arról, hogy milyen hülyeségeket árulnak manapság, moon az interneten spottolta a gyerekre erősíthető öngyilkos merénylő szettet. A MOM Parkban 23000-ért árusított csecsebecsét volt szerencsénk ajándékba kapni Amerikából (ott egyébként 14 dollár, khmm) így kockázat nélkül kipróbálhattuk. Már ha a vízbefúlást nem számítjuk.

Harmadik nekifutásra sikerült csak, először túl hideg volt, és a gyereknek nem akarózott bemenni a jeges tóba. Másodszor túl meleg volt, és az apja azt mondta, ha ráadom a negyven fokban ezt a kényszerzubbonyt, feljelent a Gyermekvédelmi Hivatalban. Harmadszorra viszont minden körülmény ideálisnak tűnt, még az is, hogy egy magyar áramszolgáltató jachtkikötőjének luxusstrandjára sikerült bekunyiznunk magunkat, így a fényképezőt is magunkkal mertük vinni.


A holmit aránylag könnyen Samura tudtuk erőltetni, bár tudom, hogy nyaralótársaink a hátunk mögött gunyoros pillantásokat váltottak. De nem zavart, mert meg kellett tudnom, hogy működik-e a csoda. Bevittük hát, a karunkon, és óvatosan el-el engedtük, persze hatszoros tartalék biztosítással. Végül kiderült, hogy a hungarocell-bombácskák ugyan fenntartják a gyereket, de egyenesen nem, így ha hagynánk, keljfeljancsiként hintázna a vízben. Ez persze tök veszélyes, mert nem biztos, hogy ki tudja magát emelni, ha előreesik, még sekély vízben se. Akkor tudom esetleg elképzelni, hogy működik a dolog, ha csecsemőnk már úszóolimpikon, hehe. Szóval a cucc csak viccnek, esetleg kabátnak jó, ne vegyetek ilyet.
Oszd meg másokkal is!
Mustra