Terhesnapló: bedarál a kismamaipar

Terhességem vége felé újabb próbatétel elé állított a sors, ez pedig a kismama melltartóvásárlás. Próbálkoztam már ezzel az elején is, de meglátva a kínálatot, hamar feladtam, azóta azonban újabb két mérettel növekedett a mellem, és a hagyományos melltartók vékony pántja elviselhetetlenül kényelmetlenné vált. Elmentem hát ismét a város egyik kismamaboltjába, és jelentem, a kínálat nem sokat változott.


Ráadásul még az is a tizedére csökkent, mikor mondtam az eladónak, hogy fehér melltartót köszönöm, nem kérek. A hölgy úgy nézett rám, mintha bolond lennék, mire rávágtam, hogy szürkétől kezdve a tarkáig minden jöhet, csak fehér ne legyen. Mindenkinek vannak fóbiái, nem tehetek róla, az enyém a ruha alól kilógó fehér melltartópánt. Úgy érzem magam benne, mintha véletlenül rajtam maradt volna a pizsama. Kiderült azonban, hogy nem jó helyen járok, a kismama melltartók többsége ugyanis fehér, esetleg testszínű, illetve kis szerencsével fekete. Maradt tehát a fekete, ebből a színből összesen két modell volt a boltban.

Felpróbáltam, és hát a kismama melltartó továbbra is a nyakamig ér, és a fél hátamat elfedi a pántja, de kétségkívül kényelmesnek bizonyult. Úgy döntöttem tehát, hogy megveszem, mégha le is kell mondanom az összes kivágott pólómról. A pénztárnál az eladóhölgy, látva a nagy hasamat és a közelgő szülést még meglengetett előttem egy nagyon érdekes, lepedő méretű, fűzőszerű kreációt, - mint utólag kiderült, hivatalos nevén hasleszorító bugyit -, és közölte, hogy nem ártana azt is beszereztem. „Az meg minek?” – szaladt ki a számon, és rögtön tudtam, hogy nem kellett volna, mert a hölgy tekintetéből azonnal láttam, azt gondolja, hogy én a terhességem eddigi részét egy sötét szobában töltöttem, és valószínűleg nem fogok megbirkózni azzal a feladattal, amit úgy hívnak, szülés.

Majd elmagyarázta, hogy szülés után a hasat le kell szorítani, különben ronda lesz, ráncos és lötyögni fog, és most már magamnak kell erről gondoskodni, vagy talán nem hallottam, hogy már nem adnak a kórházban homokzsákot? Be kell valljam, ettől végtelenül megnyugodtam, akkor lettem volna ideges, ha szülés után még homokzsákot is pakolnak rám, mindenesetre annyira megijedtem, hogy azonnal rábólintottam a nyolcezer forintos termékre.

Fizetés előtt a hölgy még figyelmeztetett, hogy ugye a végső hízásom nem lesz több tíz kilónál, mert ha igen, akkor nem biztos, hogy rám jön majd a bugyi. Mire mosolyogva mondtam, hogy a tíz kilón én már bőven túl vagyok, és ekkor megint úgy nézett rám, ahogyan csak az idősebb, szemüveges emberek tudnak, mikor az orrukra tolt szemüveg mögül lassan végigmérnek. „Hát vigyázzon kedves, mert most jön még a java” – mondta végül, én meg nyeltem egyet, és odaadtam a hatezer forintot a nyakig érő melltartóra.
Oszd meg másokkal is!
Mustra