Tényleg húzzuk, vagy ne? Az orvos válaszol

A lányos szülők nem is tudják, hogy mennyivel könnyebb helyzetben vannak altáji dolgok kezelésének és tisztántartásának ügyében. Korábban már körbejártuk a kukac-problémát: hozzányúljunk, hagyjuk az egészet, esetleg lóhalálában rohanjunk sebészhez? Ezúttal orvosi szempontok szerint vizsgáljuk meg a témát.


A fiús anyukák mind szembesülnek azzal a problémával, hogy most húzzuk, vagy ne húzzuk. Mármint a fitymát, magyarosabban az előbőrt a kisfiú nemi szervén. Őszinte leszek, nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz megválaszolni ezt a kérdést. Pedig nekem is van otthon egy kétéves kisfiam. Éppen ezért megkértem egy urológus jóbarátomat, Dr. Szendrői Attilát (aki amellett, hogy kiváló szakember, maga is két szuper kisfiú édesapja), hogy segítsen összefoglalni a témát.

A természetes út: Adhesio cellularisnak nevezzük azt a természetes állapotot, amikor a fityma újszülöttkorban le van tapadva a makkhoz, és általában csak a húgycsőnyílás látható. Ha a csecsemő legalább gyufaszál vastagságban, akadálymentesen, erőltetés nélkül, ívelten, jó sugárban tud pisilni, nem kell aggódni. A fityma belső lemeze és a makk között idővel faggyú (ún.: smegma) gyűlik fel (ez néha áttűnhet fehéres foltok formájában a vékony bőrön), és ez idővel elemeli a két réteget egymástól, azaz a makk szabaddá válik. Ez 3-4 éves korra általában megtörténik. Tehát 3-4 éves kor alatt nincs egyéb teendő, mint minden fürdetéskor amennyire lehet, óvatosan hátrahúzzuk a fitymát, és vízzel leöblítjük. Szappanozni, krémekkel kenni nem szükséges (a későbbiekben sem, ezek kiszáríthatják a vékony bőrt, és kórokozók megtelepedését is elősegíthetik).

Ha az nem működik: Amennyiben a bőr a szobatisztaság elérése után sem húzható teljesen hátra, célszerű felkeresni szakorvost. Veszélyes otthon hátraerőltetni a fityma bőrét. Óhatatlanul előidézhetünk olyan fájdalmas berepedéseket, melyek később hegesen gyógyulhatnak, fitymaszűkülethez vezetve. Nem is beszélve arról, hogy ha a hátrahúzott fityma bőre véletlenül megduzzad, emiatt nem húzható vissza a makkra, akkor az keringési rendellenességet okozhat. Ez azonnali urológiai ellátást igényel.

A rendelőben általában szteroid tartalmú krémet javasolnak (pl.:triamcinolone), amely 1-2 hét alatt oldja a letapadást. Amennyiben ez sem használ, a szakorvos kézzel óvatosan elválasztja a két réteget egymástól. Ez nem fájdalmas, legfeljebb kissé kellemetlen, nem feltétlenül szükséges hozzá érzéstelenítés. Az, hogy a gyermek tiltakozik, természetes, hiszen az orvosi rendelőben fél, de gondoljunk arra, hogy a gyermekek a hajmosás, vagy a körömvágás ellen is gyakran tiltakoznak, pedig ezek sem fájdalmasak. Tapasztalatom szerint a szülők félnek elsősorban a „beavatkozástól”. Igen fontos, hogy ezt követően tanítsuk meg a gyermeknek, és naponta ellenőrizzük, hogy tisztálkodáskor naponta teljesen hátrahúzza előbőrét. Ettől a gyermekek gyakran idegenkednek, hiszen ez a terület ekkor még érzékenyebb lehet, de ha nem teszik meg, újra letapad a bőr.

Ha beteg: A fenti természetes állapot elkülönítendő a fitymaszűkülettől, azaz phimosistól. Congenitalis, azaz veleszületett esetben a fityma szűk, csőrszerűen megnyúlik, a húgycsőnyílást eltakarja, a vizeletsugár vékony, a fitymazsák vizeléskor ballonszerűvé válik. Ilyenkor mindenképpen fel kell keresni egy szakembert, és körülmetélés válhat szükségessé. Fitymaszűkület a későbbiekben is kialakulhat (első jele lehet például cukorbetegségnek), ekkor a fityma nem húzható teljesen hátra. Ekkor mindenképpen célszerű urológus szakembert felkeresni, hiszen tisztázni kell, hogy mi miatt alakult ki a betegség, másrészt annak műtéti megoldása is szükségessé válhat.
Oszd meg másokkal is!
Mustra