A fél lakást elvisszük kirándulni

Olvasási idő kb. 5 perc

Közeleg a téli-tavaszi üdülések szezonja. Egy családi nyaralásra mindenki pontosan annyi cuccot visz magával, amekkora a kocsija csomagtartója. Meg a síboksza, meg a hátsó ülése, meg a lábaknál fennmaradó tere. Azok a szerencsések, akik nem rendelkeznek kocsival, sokkal racionálisabban csomagolnak: pontosan annyit, amennyit a lerokkanás kismértékű kockáztatásával elbírnak cipelni háton, két keréken. Van azonban néhány dolog, ami valóban megkönnyíti a gyerekkel közös nyaralást, ha nem nagyon bababarát helyre vagy a nagyihoz megyünk. Összegyűjtöttünk belőlük párat.

Pelenkázás: bár mindenhol van bolt, és nyilván mindenhol van pelenka, azért készüljünk fel. Engem ért már kellemetlen meglepetés, amikor a nem is annyira kicsi balatonparti üdülőtelepen nagyon nem volt hármas pelenka az ábécében. Nem Pampers, amilyet venni szerettem volna, hanem bármilyen. Ha vizes helyre megyünk, nem árt egy adag úszópelenkával is készülni. Ha sokat pancsolunk, lehet, hogy megéri egy mosható úszópelenka-nadrág, melyet már 2800 forint körüli áron megkaphatunk.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb gyerekek hajlamosak odapisilni, ahol éppen meztelen seggel tartózkodnak. Amennyiben ez a hotel ágya, úgy pórul jártunk, tehát jobban tesszük, ha pelenkázó alátéttel is készülünk. Lehet belőle eldobhatót és moshatót is kapni. Nagyobb gyerekeknél ne feledkezzünk meg a biliről, vagy vécészűkítőről: különben tarthatjuk minden egyes pisiltetéskor a vécé fölött, míg ki nem termeli a matériát.

Fürdés: Noha vicces luxuscikknek tűnik a babafürdőköpeny, egy jó tulajdonsága biztosan van: a gyerek nem szedi le egy mozdulattal a hátáról-karjáról, míg a huzatos folyosón végigvisszük a fürdőtől a szobáig, avagy a medencétől a szobáig. A babakád behelyezése a kocsiba igazi férfias feladat. Azonban hasznos lehet, ha nem akarjuk kétes tisztaságú zuhanyzóban állva/ülve mosdatni a dedet.

Evés: szórakoztató látványt nyújtanak a fél kézzel rizseshúst evő, fél kézzel gyereket tartó egyedek. Főleg, ha a kisebb és gyorsabb egység felpattan, és ők tele szájjal rohanhatnak utánuk. Mindenképp vigyünk valami alkalmatosságot, amiben a gyereket tudjuk etetni, vagy legalábbis lekötözni, amíg mi eszünk. Kisebbeknél erre az autósülés is megfelel, de egy év felett elkelhet egy utazószék. A vaterán már 5000-ért, boltban úgy kétszer annyitól szerezhetünk be egy ilyet. Vicces találmány a dizájnolt székhez kötözés, különösen hátizsákosoknak ajánlott. Megnézem a gyereket, aki nem kap hisztériás rohamot benne. Ne feledjük, hogy a konyhán nem tartanak műanyag étkészletet, poharat és kistányért. Ha nem szeretnénk, hogy üvegcserépben ússzon az ebédlő, és a gyerek megszúrja a száját a felnőttvillával, akkor készítsük be az evő felszerelését is.

Cumisüveges-bébiételes famíliáknak egy kisebb utánfutónyi konzerv is elkelhet, ha nem akarnak a kétes főzési lehetőségekre bazírozni. Egy étel- és cumisüvegmelegítő mindenképp jól jöhet a hajnali etetéskor. Egy tízest erre is eltapsolhatunk, és a hely sem lesz több tőle. Nem elvetemült ötlet amúgy télen termoszt tenni a táskába, hacsak nem jeges teával akarjuk itatni a kipirult arcú porontyunkat.

Alvás: az együttalvókkal semmi gond: ők itt is el fognak férni egy ágyban. Ha azonban nem szeretnénk itt és most örökre elrontani a gyereket, akkor vagy be kell ruháznunk egy utazóágyba, vagy meg kell bíznunk a pótágy avagy heverő körülbástyázásában. Az előbbi biztonságosabb, de igencsak borsos ára van, no meg a helyigénye is jelentős. Tizenháromtól hatvanig, ez utóbbi nyilván etet, altat, szórakoztat.
Ne felejtsük otthon az alvóállatokat sem, mert szar dolog vissza fordulni ötszáz kilométerről egy nyúzott plüss oroszlán kedvéért. De még rosszabb egy hétig nem aludni miatta.

Játék: nem, a gyerekünk itt is, akárcsak otthon, folyton igényel valami szórakozást. Ha nem akarunk megbolondulni, akkor vigyünk egy jó adag kisebb méretű játékot, mesekönyvet, zenélő baszt, vízilabdát, gumicsónakot, kornak és helynek megfelelően. Számoljunk vele, hogy legalább a fele elveszik, vagy elteszi más gyerek a szálláson, de cserébe mi is gazdagodhatunk újdonságokkal.

Biztonság: minden szálláshely tele van csúszós padlóval, kiálló sarkokkal, ezzel nagyon nem tudunk mit kezdeni. De konnektorvédőt vigyünk, nem foglal sok helyet, és jó szolgálatot tesz. Legyen nálunk mindenféle alapgyógyszer, lázcsillapító, orrcsepp, kötszer, mert lehet, hogy vidék-alsón nincs éjjel-nappali patika a szomszéd házban. Orrszívó sem árt, a porszívót legfeljebb kölcsönkérjük. A legfontosabb pedig a bébiőr, különben lőttek a várva várt esti kikapcsolódásnak kettesben, amikor a strandtól-rohangálástól elpilledt gyerekek kidőlnek, szobrozhatunk mellettük, hogy mikor kezd el ordítani valamelyik. Már 5000 forinttól lehet ilyet is kapni.

Közlekedés: ha eddig nem volt esernyőkocsink, akkor itt az ideje beszerezni egy kicsit és könnyűt, hogy be tudjuk szuszakolni a kocsiba. Gondoljunk arra is, hogy az útviszonyok nem biztos, hogy fényesek lesznek, hogy kirándulni nem tudunk egy öt centis kerékátmérőjű járgánnyal, ezért ha ilyesmit tervezünk, akkor valami kényelmes gyerekszállító eszközt is tegyünk a pakkba - ez amúgy is jól jöhet bármikor, ha nyűgös a gyerek, de kell a két kezünk. Kendősök előnyben, az kis helyen is elfér. Nagyobb gyerekhez praktikus egy vázas háti hordozó, kicsikhez a kendő vagy egy ergo baby hordozó.

Ha még maradt pénzünk a benzinre, és beférünk a kocsiba, indulhatunk! Csak a gyerek otthon ne maradjon.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Önidő
A világ legstílusosabb királynéja a guillotine alatt végezte: máig csodáljuk ízlését
A világ legstílusosabb királynéja a guillotine alatt végezte: máig csodáljuk ízlését

Marie Antoinette stílusa tömegeket ejt ámulatba a mai napig: ha te is stílussal teli kiállítást keresel, mutatjuk, mi az, amit ne hagyj ki semmiképp!

június 14., 18:30

  • lájfhekk
Ez az egyszerű, ingyenes japán módszer megmentheti szíved egészségét
Ez az egyszerű, ingyenes japán módszer megmentheti szíved egészségét

A szív- és érrendszeri betegségeket vezető halálokokként tartják számon. Számos dolgot tehetünk ellene, az egyik ezek közül ez a japán módszer.

június 15., 06:00

  • világom
Mediterrán hangulat az osztrákoknál? Ez a városuk képes megadni az élményt
Mediterrán hangulat az osztrákoknál? Ez a városuk képes megadni az élményt

4 és fél órányira innen egyszerre élvezheted a mediterrán hangulatot és az alpesi frissességet, valamint a kultúrát és a természetet.

június 14., 16:46

  • világom
Ez a földi hely hasonlít leginkább a Marsra: csak nyári hónapokban tudják használni
Ez a földi hely hasonlít leginkább a Marsra: csak nyári hónapokban tudják használni

Első pillantásra azt mondanánk, hogy ez a Mars, pedig valójában a Föld egy különleges területe.

június 14., 16:00

  • Offline
Ezért volt női mesterség a sörfőzés a középkorban
Ezért volt női mesterség a sörfőzés a középkorban

Gyakran a férjek betársultak, olyan jövedelmező volt egy-egy vállalkozás.

június 14., 19:30

  • Mindennapi
Fürdési tilalommal kezdődik a nyári szezon: a Velencei-tó egyik strandját is bezárták
Fürdési tilalommal kezdődik a nyári szezon: a Velencei-tó egyik strandját is bezárták

A vármegyei kormányhivatal közegészségügyi osztálya rendelte el a fürdési tilalmat a parton.

június 14., 17:30

  • világom
Rekonstruálták a 10 500 éves európai nő arcát, megdöbbentek az eredménytől
Rekonstruálták a 10 500 éves európai nő arcát, megdöbbentek az eredménytől

1989-ben találták meg a csontokat, de csak most tudtak DNS-mintát venni belőle. Megérte a várakozás.

1 órája

  • Offline
Ez az egykori terrroristaközpont ma már üdülőhelyként működik
Ez az egykori terrroristaközpont ma már üdülőhelyként működik

Eddig mindenki csak félelmetes bűnközpontként hallott róla, pedig mára már csendes nyaralóhellyé vált a sejtelmes múltú völgy.

június 14., 15:10

  • Szülőség
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani
Apák napja van: Mexikóban óriási bulit csapnak, mi, magyarok, épp csak elkezdtük megtartani

Nemcsak nálunk, hanem a világ sok más országában is ezen a napon köszöntik az apákat.

június 15., 06:30

  • életem
Ez lehet az oka, ha kicsit sem hasonlítasz a. szüleidre
Ez lehet az oka, ha kicsit sem hasonlítasz a. szüleidre

Az otthoni DNS-tesztek ma már egyre népszerűbbek.

június 14., 19:00

  • világom
Ő volt Luther Márton felesége: szökött apácából lett 6 gyerekes gazdasszony "Kata uram"
Ő volt Luther Márton felesége: szökött apácából lett 6 gyerekes gazdasszony "Kata uram"

Ismerd meg Bóra Katalin életét, aki nemcsak Luther Márton felesége, hanem a reformáció egyik csendes, mégis meghatározó alakja volt.

június 14., 14:36

  • világom
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén
Veszélyes ragadozókra figyelmeztetnek a magyarok kedvenc üdülőhelyén

A veszélyes állatok egyre komolyabb fenyegetést jelentenek az egyik közeli országban.

június 15., 08:06

  • Testem
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad
Ez az egyszerű teszt elárulja, ha túl gyorsan öregszik az agyad

Előre jelezheti a komolyabb egészségügyi problémák kockázatát is, mint a demencia, de még a szív- és érrendszeri betegségeket is.

június 15., 07:26

  • Offline
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?
Trükkös irodalmi kvíz: felismered a magyar regényeket az első mondatukról?

Ebben a fejtörőben csokorba szedtük a magyar regényirodalom néhány ikonikus első mondatát. Te mindegyiket ismered?

június 15., 06:46

  • Offline
Nehéz földrajzi kvíz: tudod, melyik vármegyében vannak ezek a települések?
Nehéz földrajzi kvíz: tudod, melyik vármegyében vannak ezek a települések?

Roppant trükkös kvízünkben azt tesztelheted, hogy mennyire ismered a magyar vármegyéket és településeket.

június 14., 06:46

  • Édes otthon
10 éve nem kaptunk ilyen jó hírt a budapesti albérletárakról: van, ahol csökkenés mutatkozott
10 éve nem kaptunk ilyen jó hírt a budapesti albérletárakról: van, ahol csökkenés mutatkozott

A lakásárakról ugyanez már nem mondható el: ekkora volt az áremelkedés.

június 14., 07:26

  • Mindennapi
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen
Egzotikus, emberre is veszélyes ragadozó bukkant fel Csepelen

A csepeli polgármester figyelmeztet: senki ne nyúljon hozzá a veszélyes állathoz.

június 15., 07:46

  • Testem
Nagy változás jön az orvosi rendelőkben: ezeket a szolgáltatásokat érinti
Nagy változás jön az orvosi rendelőkben: ezeket a szolgáltatásokat érinti

Az egészségügyi alapellátás a lakosság egészségi állapotához vezető elsődleges hozzáférés. Ezért támogatja most ezt ez a 27 milliárdos pályázat is.

június 14., 06:30

  • világom
Hihetetlen felfedezés: ház falában leltek rá a rekord értékű aranypénzekre
Hihetetlen felfedezés: ház falában leltek rá a rekord értékű aranypénzekre

A kollekció darabjai a klasszikus antikvitástól egészen a 19. századi Franciaországig terjednek.

június 14., 12:40

  • Offline
Ilyen matrjoska babád neked sem volt: akkora, hogy egy tér közepére állították
Ilyen matrjoska babád neked sem volt: akkora, hogy egy tér közepére állították

Talán neked is volt matrjoska babád gyerekkorodban, de kizárt, hogy ekkora!

június 14., 13:36

  • Mindennapi
Pillanatok alatt nullázhatják le a bankszámlád, ha ilyen sms-t kapsz
Pillanatok alatt nullázhatják le a bankszámlád, ha ilyen sms-t kapsz

Semmiképp ne kattints az sms tartalmára.

június 14., 07:46

  • Testem
Ez lehet a demencia egyik legkorábbi jele: semmi köze a memóriához
Ez lehet a demencia egyik legkorábbi jele: semmi köze a memóriához

A demencia nem csupán a memória hanyatlását jelenti, hanem összetett érzékszervi változásokkal is jár.

június 14., 11:10

  • Offline
100 éve született Darvas Iván: 5 film, amiben az egész ország csodálta a legendás színészt
100 éve született Darvas Iván: 5 film, amiben az egész ország csodálta a legendás színészt

100 éve született Darvas Iván színművész. Filmjeit az egész ország imádta, és még a börtönt is megjárta

június 14., 08:06

  • világom
Íme a pokol kapuja: lehet, hogy 50 év után kialszik a félelmetes láng
Íme a pokol kapuja: lehet, hogy 50 év után kialszik a félelmetes láng

50 éve ég a pokol kapujában az irtózatos láng. A kráter óriási környezeti veszély, ezért most felmerült, hogy örökre el kéne oltani.

június 14., 09:06

  • Önidő
Olyan fejlesztés volt ezen a balatoni strandon, hogy leesik az állad: drágul a belépő is cserébe
Olyan fejlesztés volt ezen a balatoni strandon, hogy leesik az állad: drágul a belépő is cserébe

A kiváló minősítésű strand még magasabb színvonalú lett, ez a belépőjegyek árán is meg fog látszani némileg.

június 14., 08:50

  • világom
Megszűnik egy kedvezményes családi jegy a távolsági vonatokon, háborognak a németek
Megszűnik egy kedvezményes családi jegy a távolsági vonatokon, háborognak a németek

Sokkal többe kerül majd a családoknak a vonatozás, mert megszűnik egy fontos kedvezmény.

június 14., 08:36

  • életem
Így fog kinézni a magyar euró, ha majd bevezetik
Így fog kinézni a magyar euró, ha majd bevezetik

Képen látható a magyar kéteurós érme egy lehetséges változata.

június 14., 08:20

  • életem
Vakmerő ötlet: 54 ezer forintos bankjegyekkel fizetett az alföldi fiú
Vakmerő ötlet: 54 ezer forintos bankjegyekkel fizetett az alföldi fiú

Nem alkudott a százezres árból, sőt még meg is fejelte 8000-rel. Csak hát mindezt két 54 000-es bankjeggyel tette...

június 14., 11:40

  • Offline
Ilyen titkos képzésen mennek keresztül a légiutas-kísérők: fontos célt szolgál
Ilyen titkos képzésen mennek keresztül a légiutas-kísérők: fontos célt szolgál

A fedélzeti személyzetet minden eshetőségre felkészítik. Néhány szabály meglepő is lehet.

június 14., 10:06

  • Offline
Radnóti barátjából kettős életű politikus lett: az ismert bemondónő volt a szeretője
Radnóti barátjából kettős életű politikus lett: az ismert bemondónő volt a szeretője

Ortutay Gyula karriervágya, nárcizmusa és hiúsága erősebb volt a lelkiismereténél.

június 14., 12:10

Érdekességek