A légkondi gyorsan terjeszti az influenzát

Pest megyében elérte a járvány szintjét az influenzás megbetegedések száma, a növekedés üteme heti összehasonlításban vizsgálva 86 százalékos emelkedést mutat - közölte az ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézetének járványügyi csoportvezetője szerdán az MTI-vel.



Dr. Sohr György gyermekorvos szerint a szülőnek gondot kell fordítania az influenza megelőzésére. Ennek módjai: adjunk a szokásosnál több gyümölcsöt (C-vitamin) a gyerekeknek, töltsünk több időt a szabad levegőn és szellőztessük gyakrabban a lakást. Mielőtt vendégségbe megyünk, kérdezzük meg, beteg-e vagy volt-e valaki beteg a házigazda családjában a közelmúltban. Kerüljük a bevásárlóközpontokat, hipermarketeket és az olyan helyeket, ahol nagyteljesítményű légkondicionáló berendezés van, hiszen ezen keresztül terjed a vírus a legkönnyebben.


Ha mégis sikerül benyalni a vírust, tüneti kezelést kell alkalmazni. „Csillapítsuk a lázat, ha szükséges, adjunk sok folyadékot és C-vitamint. Fontos az ágynyugalom és a gyakori szellőztetés is” – mondta a gyerekorvos. És természetesen ne vigyük a gyereket közösségbe.

Jakab Dezső elmondta, hogy az elmúlt napokban hozzávetőleg 70 ezren keresték fel orvosukat influenzás panasszal, ez a lakosság fél százalékát jelenti, s mivel igen gyors növekedésről van szó, ez már eléri a mérsékelt aktivitású járvány szintjét. A megyén belül a legnagyobb számban Dabas körzetében, a legkisebb mértékben pedig Gödöllő térségében fordultak elő ezek a megbetegedések.


Forrás: Országos Epidemiológiai Központ

Az egész Európában terjedő H1-es vírus hirtelen felszökő magas lázat okoz, ami levertséggel, fáradtsággal jár, izomfájdalom kísérheti - hívta fel rá a figyelmet a szakember. Gyakran száraz köhögést és nyálkahártya-gyulladást is előidéz. Mivel elsősorban légúton terjed, ajánlatos kerülni azokat a zárt helyeket, ahol sokan tartózkodnak.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter elmondta: 1,3 millió egység oltóanyagot osztanak szét a háziorvosok között, a vakcinát az arra rászorulók: a szív- és érrendszeri betegségben, a vese-, cukor- és egyéb anyagcsere-betegségben szenvedők, az idősek és a rizikós állapotú gyermekek ingyen kapják, írja az MTI. A vakcina ára egyébként 940-1041 forint.

Az Európai Influenza-figyelő Rendszer térképén nyomon követhető a vírustörzsek előfordulása, az Országos Epidemiológiai Központ honlapján pedig az Influenza figyelőszolgálat adatai olvashatók a hazai influenzahelyzetről.
Oszd meg másokkal is!
Mustra