Kicsit ódzkodom mindentől, amitől a baba nagyon okos lesz, ami rengeteg képességét egyszerre fejleszti, egyáltalán, ami babával kezdődik, nagy hűhót csapnak körülötte, és sok pénzben végződik. Mégis régóta szemezgetek a babaúszással, mert annyira szeretik a gyerekek a vizet, és valóban mint természetes közegükben mozognak benne.
De vagy túl messze, vagy túl alvásidőben voltak a foglalkozások ahhoz, hogy eljussunk bárhová is. Így amikor megtudtam, hogy meglehetősen olcsón, harmincezer forintért lesz egy öt napos tábor Farádon, Csorna mellett, akkor kaptam az alkalmon és jelentkeztem Leával.
Összecuccoltuk azt a huszonöt kilónyi cuccot, ami nélkül kimozdulni értelmetlen volna, beraktam Leát a babakocsiba, amire azért volt szükségem, mert székként és altatóként tudtam később bevetni. Leát már akár negyed órára is le lehet kötni egy dologgal, így csak az út negyedénél fordult a helyzet válságosra.
A szállásról elég annyi, hogy a recepciósok bármelyikét rögtön felvenném bébiszitternek, és ez bababarátságból elég is volt. A szomszéd szobában egy hét hónapos lakott, aki számomra szokatlan módon naponta háromszor aludt, ha Lea épp nem sikkantott nagyobbat a kelleténél egy-egy macska láttán. Ezért igyekeztünk sokat kinn lenni, például naponta hússzor körbefutottuk a konferencia asztalt. Elég hosszú volt. A kaja napközis jellegű témákat variált, párizsi szelet, tarhonya, de én mindennel elvagyok, a gyerek meg semmit sem eszik, pizzát rendelni meg valószínűleg még a Góbi-sivatagba is lehet. Egyszóval csak két dolog hiányzott: egy etetőszék, meg egy közös tér, ahol össze lehet terelni a gyerekeket és játékaikat anélkül, hogy percenként ki kéne halászni valamelyiket a recepciós pult alól.
A műfajhoz tartozik ugyanis, hogy 25 bölcsis korú rombol folyamatosan, elektronfelhőként döngve a fel-alá rohangászó anyák körül. Ebből 15 volt egy-másfél éves – tehát mozgékony, de fegyelmezhetetlen korú. Ahhoz képest abszolút pozitívum, hogy bár a legkülönbözőbb emberek jöttek itt össze, egyetlen kirívó gyerekfegyelmezés nem volt. Mindenki teljesen lazán és normálisan állt hozzá a kis dúvadakhoz. Talán ez a babaúszók közös jellemzője.
Maga az úszás eleinte kicsit furcsa volt nekünk, kezdőknek. Ahogy egy nő megjegyezte, a babaúszás nem csak móka, kacagás. Már pedig én azért vittem el Leát, hogy társasági életet éljen és szórakozzon, élvezze a vizet, nem azért, hogy edzőtáborban legyen. Noha szinte senki nem nyomja a gyerekét valamiféle teljesítmény felé, azért fix feladatok vannak, azt kell végezni, és nincs renitenskedés. Amikor harmadik nap hirtelen éreztem, hogy elkezdem kényszeríteni Leát, hogy neki is menjenek jól a dolgok, ő se forgolódjon, akarjon beugrálni folyton, akkor gyorsan kiálltam. Elvégre nem iskolába akarjuk járatni az egyéves gyereket. Innentől megint minden jó volt, játszottunk, együtt merültünk a víz alá, és Lea, aki rögtön nyúl a törülköző után, ha víz megy az arcára, mosolyogva bújt elő és harapdálta az orromat.
Ugyan azt gondolom, hogy egy egészséges gyereket nem kell fejleszteni, mert az megfelelő környezetben tökéletesen fejlődik magától, de a babák láthatóan élvezik az úszást. Ha valaki évekig jár rendszeresen, akkor négy évesen meglehetősen jól, vízbiztosan úszhat már a gyerek. Persze ha valaki ötévesen kezd úszni, akkor megtanul pár hét alatt – nem is az úszástanítás a cél (bár annak elemeit tanítja lépésról lépésre az oktató), az inkább mellékhatás, hanem a jó érzés, és maga a tanulásos együttlét, ami egy speciális kapcsolat a szülő és a gyerek között. A gyerekek pedig boldogan produkálják magukat: felhozzák a labdát, a karikát, élvezik a saját ügyességüket és teljesítményüket. A vízben a szárazföldön ügyetlenebb is könnyen mozog, a legkisebb is tud siklani, merülni, hajtani magát.
A tábor során nagyon jól látszott, hogy körülbelül négy nap intenzív társasági életre és úszásra vannak kalibrálva a kicsik – csütörtök este kitört az össznépi hisztéria, mindenki sírni kezdett, és nem akart aludni menni, vagy verekedett egy kicsit. A szép az volt, hogy ezzel együtt minden szülő nyugodt maradt, senki nem állt neki az elfáradt gyerekén levezetni a saját feszültségét. Nem tudom, a víz teszi-e, hogy így kisimulnak az ember idegei, de én az öt nap non-stop leávallevéstől kevésbé voltam fáradt, mint itthon egy-egy normál nap után. Egyszóval tökéletes kis téli nyaralás volt kettesben. Leának csak egy dolog hiányzott: mire hazaértünk, már a mobilomat hívta papának, mert folyton őt hívogatta.
Kapcsolódó linkek:Áldos Panzió
Babaúszás
