Poronty

Unalmasak a pasztell gyerekszobafalak

| 2008.02.25. 14:32 - win

Még nincs is a kezünkben a pozitív teszt, de már gondolatban tapétázunk, macikat nyalunk a falra, tündi-bündi figurákat és pasztell színeket variálunk akár egy öt négyzetméteres szobában is.



Persze nyilván nem életbevágó pontja a gyerek egészséges fejlődésének egy saját szoba, mégis, sokan a föld túloldaláról is megrendelik a számukra ideálisnak tűnő bútorokat és kiegészítőket. És akkor még nem is beszéltünk a csíről, amit a feng shui szerint távol tudunk tartani a porontytól, vagy bemérjük két bottal a vízeret, hogy békében aludjon a szent gyerek.


A legtöbben persze megelégednek egy ággyal (persze a kókuszmatracról bizonyára nekik is nehéz lemondani)és egy bármilyen szekrénnyel. Ha azonban lehetőségünk van az ízlésünknek is és nem csak a pénztárcánknak kedvezni, bátran körülnézhetünk és kiélhetjük kislányos babázhatnékunkat, elrejtett lakberendezői tehetségünket.

Ha nem akarunk nagyot tévedni és nem zavar bennünket, hogy Európa háromnegyede skandináv stílusban nő föl és a játékdobozok mindenkinél egyformák, akkor irány az Ikea. Ahol azért is jó vásárolni, mert a lehető legkisebb kiságyat és pelenkázó szekrényt itt kaphatjuk meg, ráadásul olcsón.

Ha kicsit jobban állunk, bemerészkedhetünk nyugodtan olyan boltokba, ahol levegőt sem merünk venni a bútorok (és az árak) láttán, nem hogy később hagyjuk, hogy a kölök berottyantson a plafonig pasztellben. A gyerekszobák színeinek uralkodó trendje ugyanis a pasztell. Lányoknál a klasszikus, ám kissé cukros rózsaszín, fiúknál a kék, valamint a kávészín a domináns, a hezitálók pedig a sárga és fehér szín mellett döntenek. Ha eléggé elszántak és felkészültek vagyunk, akkor a tapétacsík is felnyalódik valahogy a falra. Ha figyelünk, rájövünk, hogy a legtöbbet nem is kell tapétaragasztóval bekenni, csak le kell húzni a hátulját. (Sajnos nekem egy napos munka után mutatta csak meg a Remek Ember.)

A gyermek fejlődésének érdekében azonban nem árt, ha szem előtt tartjuk, hogy az élénk színek jobban elősegítik a picik szellemi kibontakozását. Dobjuk hát sutba az aktuális divatot és pingáltassuk kékre, narancsra, sárgára a szobát! Ha ügyesek vagyunk, és van elég időnk, szép képeket is rittyenthetünk a falra, gyönyörű mintákat lehet azonban már rendelni is.

Lehetőség szerint legyen a szobában egy szabadon hagyott, levegős terület, ahol a tulajdonos kedvére randalírozhat, szakértők szerint a legjobb, ha a szoba a közepén szellősebb. Ugyan kevés gyerek játszik egyedül a saját kis birodalmában hosszú távon, mert a mamival a konyhában valahogy mégis jobb, azért adjuk meg az esélyt, hogy birtokba veszi egyszer a játszószőnyegét és annak rendje és módja szerint, atomjaira is szedi a dolgait. De hát minden 5 perc nyugalomnak ára van, mint tudjuk.

Ha már megemlítettük a feng shuit, nem árt, ha tudjuk, hogy a bútorokat jobb, ha lekerekítjük. Ehhez persze nem kell rajongónak lenni, csak aggódó anyának, de azt már bizonyára kevesen tudják, hogy az ágyat közvetlenül az ablak alá és az ajtóval szemben sem javasolt helyezni. Sőt, ha tetőtérben van a gyerekszoba, véletlenül se tegyük a megtört vonalú plafon alá. Ha máris tele vagyunk kétellyel, hogy akkor hová tegyük azt a nyomorult ágyat, még mindig nem vagyunk egyenesben, mert az ajtó sem nyílhat a fekhelyre. Tegyük hát középre? Természetesen ott sem jó a hiányzó biztonságérzet miatt, a legegyszerűbb, ha nem is teszünk bele ágyat, úgyis átmászkál hozzánk éjjelente Pityu.

Ha tovább szeretnénk fájdítani a szívünket, tévelyedjünk el egy kicsit a Dioné világában, ahol egy sima szekrény akár öt havi minimálbért kóstál. Esetleg rendelhetünk bútort a Treehoustól, bár csak halvány elképzeléseink vannak, hogy mennyiért is.

Ha normál áron szeretnénk vásárolni, a Kindermobelnél már határozottan barátiabb összegeket hagyhatunk ott, igazán szép és praktikus bútorokért.  Ötletes játszóbútorokat tehetünk a kicsivel nagyobbak szobájába is, a megszokottól eltérő, hagyományos és színes fából, csipke, hab és extra design nélkül. Elbarangolhatunk a Faktum bútorboltba végül, ahol igazán széles választékból kell kimazsolázni azt, ami a legjobban megfelel az ízlésünknek és a pénztárcánknak.

Körutunkat a gyerekszobák világában végül zárjuk le azzal a gondolattal, miszerint igazán nem az a lényeg, hogy mely árnyalatát vásároljuk meg a bézsnek, hanem egy nyugodt kuckó megléte a babának, amit nyugodtanberendezhetünk akár használt bútorokkal is.

Kommentek

  • 2008.02.25 15:02:28szövetszöcske

    Mar mikor nez ki egy gyerekszoba ugy mint a kepen? A szimmetrikusan elhelyezett jatekok, a pedansan allo konyvek, az aggyal derekszoget bezaro szonyeg... Egyebkent is, milyen genyasag mar a szoba kozepere allitani a gyerekagyat, ki tud mar ilyen agyban aludni aminek egyik oldala sincs falnak vetve?



    Ja, hogy pozitiv is legyek, szerintem kar tul nagy let fektetni gyerekfalfestesbe, a kolykot ugyis az a diszites teszi boldogga, amit o helyezett el a falon, lehet az falfirka, kozonseges disney-matrica fal kozepen, vagy sajat rajzok bekeretezve. Milyen gaz mar az, jonnek a kalocsai asszonyok design falat pingalni, aztan a csalad rangogorcsot kap mikor a gyerek eloszor filctollat vagy zsirkretat kap a kezebe es szep csendben a sajat izlesere formalja a falon a kalocsai ciradakat.

  • 2008.02.25 15:05:33Pussycat Doll

    Ami minket illet: kifejezetten BABAbútorokat nem szerettünk volna. Nem spórolásból - valahogy nálunk ezt diktálta a józan ész. Így a pelenkázókomód, a baldachin (fiam van, könyörgöm!), a babakád és társaik elmaradtak. Vettünk egy pelusozószivacsot, amit bárhova le tudtam tenni, aztán rájöttem: ez is tök fölösleges volt. Pár hónapig használtam csak, azóta a szekrény háta mögé van dugva. Ami most van Bébibogyó szobájában (a hatalmas tér mellett) az a kiságya, aminek későb levehető a rácsa, egy szekrény a ruciknak és egy fotel nekem szopihoz (vagy az apjának meseolvasáshoz), hozzá tartozó állólámpával. Mindezek jó sokáig jók lesznek neki és illenek a lakás többi bútorához. Inkább a kiegészítők dobják föl a szobát: a bazi színes szőnyeg, a kis ládikák a játékoknak, a képek a falon. Ami ugyanolyan vajszínű (ekrü, tojáshéj, törtfehér vagy mittudoménmelyik ezek közül), mint a lakás többi helyiségéé...

  • 2008.02.25 15:14:50cantaloupe

    Pussycat Doll: igazad is van! Itt, az USA-ban atalakithato racsos agyak is vannak, aminek elso lepesben le lehet venni a racsat, utana meg nagyagy lesz belole, egy keret segitsegevel, sot olyan is van, amelyik egyben van a pelenkazoval, amibol kesobb ejjeliszekreny lesz.



    Neztem pl. a Stokke butorokat, nahat, egy pelenkazo, aminek fiokja sincs, kb. 100ezer Ft. Ez az, ami abszolut penzkidobas.

    www.babybungalow.com/stslcamuchta.html



    Szovetszocske, ez egy berendezett iroda, nem gyerekszoba. A szurke, sima padlo mindent elarul es valoban, egy "normalis" szobaban nem vennek el a teret kozepen az aggyal. Itt is azert tettek, hogy beleferjen a kepbe. ;)



    ----



    Kerdes: masnak is herotja van a micimackos-gyerekszobas motivumoktol, vagy csak nekem? Annyira giccses...es unalmas.

  • 2008.02.25 15:17:15druantia

    Nálunk a gyerekszoba domináns színei: égkék, mohazöld, narancssárga. Az egész olyan, mintha zöld dombok között ülne a kis haramia a kék ég alatt. A dombokon autók, vonatok, az égen repülőgép, helikopter (dekorgumi mind), plusz egy nap alakú lámpa. A szőnyeg meg narancssárga, meg a székek párnái is. Az ágyon nem sokat vacakoltam, az én régi, bazi nagy franciaágyamon alszik, jelenleg pedig egy régi dohányzóasztal az asztala, pont jó a magasság.



    Igyekeztem középen jó nagy helyet hagyni neki a játékhoz, és annak ellenére, hogy egy ikeás szobasátor is foglalja a helyet, jut még elég placc a húsvétra előirányozott autópályának is. A játékok, sőt, a könyvek is ikeás műanyag ládában vannak, a nem ömlesztős játékok meg az én régi szekrényem polcain, elérhető magasságban. Van egy lelógatós hálós izé is, amiben a kicsi plüssállatok vannak, sőt, tárolóhely híján még a zoknik meg a sapkák/sálak is.



    Szerintem nem unalmas, viszont eddig praktikusnak tűnik. És olcsó, ami nem utolsó szempont. Amíg ilyen kicsi a gyerek, szerintem nem érdemes toronyórát venni láncostól, mert úgyis elhasználódik minden rövid időn belül.



    A fenti képre visszatérve, én frászt kapnék, ha a gyerekem emeletes ágyon aludna. Én félnék, hogy egyszer letaknyol, meg beteg gyereket ápolni is nehéz lehet létráról, odabújós esti olvasásról nem is beszélve. Mondjuk, a fenti szoba vsz. nagyobb gyereké. Illetve nagyobb gyereknek való kirakatszoba.

  • 2008.02.25 15:20:56RaveAcE

    Egyetértek Szövetszöcskével. Ez a szoba csak addig unalmas, amig be nem költöznek a kis kalózok. Btw. a fürdőszoba is unalamas felújitás utén, amig be nem pakolod az összes holmidat.

    Egyébként nekem jobban tetszik, mint a fehér fal vagy éppen a túl apró mintás 'barokk' tapéta.

    Az ágy mindenesetre rossz helyen van a képen. Szerintem a lakberenedező híján van a megtapasztaslásnak.

  • 2008.02.25 15:22:07szövetszöcske

    cantaloupe: Akkor viszont ilyen irodat szeretnek magamnak. Szep szines a fal, lehetne emeletes agybol melozni, ahonnan belatom a terepet, jo, mondjuk a szivecsket lerugnam az agyrol melo elott, mar csak imidzstartas vegett is, de kulonben kiralysag...



    Nalunk egyebkent sima IKEA-s fenyobutorokkal (jo mondjuk szines ajtokkal, fiokokkal) van berendezve a gyerekszoba, nem egyeni ugyan, viszont a pici kedvere dekoralhat, nem a brutal draga design butort vagja taccsra. A falon meg kaosz, a plafonon fluoreszkalo csillagok, van kisvakond bordur az agy korul, meg csuszdas gyerekagy, meg bekeretezett rajzolt-kutyas kepeslapok, meg rozsaszin aproviragos szonyeg a foldon, szoval nem feng-shui, de a lanyomnak bejon.

  • 2008.02.25 15:22:13cseresznye

    Igen, szegény Micimackó látványára lefityed a szám, és reménytelen sóhaj hagyja el. Túl a sznobizmuson, valami olyan rettentően unalmas, és annyira kifejez mindent, ami NEKEM a lehangoló kliséket jelenti a gyerekezésben.

    Na jó, azért ennyire nem tragikus :)

  • 2008.02.25 15:22:13Rozina

    cantaloupe,



    Herótom van az idétlen micimackós meg egyéb waltdisney-s motívumoktól. Meg a barbibabák tömegétől. Meg a hülyévé tett kiskölykökből: pld oldalra csapott sildes sapka kisfiúknak, vagy csipkés kalapocska kiscsajoknak, hogy meg ne süsse a nap.



    Inkább kerülöm az ilyen emberek társaságát. Még akkor is, ha ez előítélet, ui. eddigi élményeim alapján ez a küllem együtt jár olyan jellemvonásokkal is, amelyek nekem nem esnek jól.

  • 2008.02.25 15:24:44Brumibaby

    Britttt tudósok felkérése alapján kikutattam, hogy a gyerek az helyből ott akar lenni mindig, ahol én vagyok, és az nem feltétlenül a gyerekszoba. Oda most, az iskoláskor határán innen és túl is csak aludni járnak, s addig lépnek be, amíg kuplerájt csinálnak. Ehhez képest az enyémek használt gyerekágyban aludtak, szivacsmatracon, és bár megpróbáltam feltenni néhány jó képet meg falvédőt, kétéves koruk óta alakítják a dizájnt önállóan és nem feltétlenül a kedvemre. Mert én mongyuk a falramászok a ténytől, hogy nálunk a falra mászott Csipkerózsika meg diznimicimackó, de micsinálkak, a büdös kölkeinek ez tetszik. Sőt, a nagyobbik szézszaggatott a minap egy autókatalógust, és egy csomag ragsztógyurmát elhasználva féltenyérnyi fecnikkel ragasztotta tele a saját térfelén a falat, padlótól mennyezetig. A nagy tér, az nagyon szép és csak helyeselhető, de tudjunk róla, hogy néhány hónapon belül mindent elborítanak a plüssállatok és a kisautók, és soha nincs annyi doboz, hogy minden elférjen, és soha semmit nem szabad elvinni, kivinni a garázsba, stb. (azért lehet, de szigorúan stikában, vagy dráma lesz).



    Az is lehet persze, hogy az eredendő szülői igénytelenség teszi ezt nálunk, azaz ha nem használt gyerekbútorral kezdjük, akkor ütöttük volna a fejüket, hogy ne firkálják össze a márkás bútort meg a falat, és akkor nekünk is lenne most egy ilyen szép szobánk, mint ezen a képen (az azért feltűnt, hogy gyerek, az nincs benne...)

  • 2008.02.25 15:26:04szövetszöcske

    Egyebkent peldaul a kolykoknek valo csuszdas agy ugyan magasitott, de egyreszt magas oldalfalai vannak, arrol leesni nem nagyon lehet, masreszt rendes felnott meretu fekvofelulete van, kenyelmesen fel lehet maszni a pici melle esti olvasashoz.

  • 2008.02.25 15:26:05amai

    Én nagy hasznát vettem a bébiszitter múltamnak. A kisfiu akire sokáig vigyáztam éppen kinőtte a kiságyat meg a pelenkázót. Megörökelte az én fiam. Sajnos nincs külön szobája a gyereknek de így is létrehoztunk neki egy saját kis birodalmat a nagyszobán belül. Néhány falra ragasztott Disney képpel a kiságy környékén, plüss állatkákkal a szekrényen, a polcról logó zenélővel adtuk meg a hangulatát a "gyerekrésznek".

    Láttam ám én olyan gyerekszobát is, mintha az újságból vágták volna ki. Nagyon pöpec. Nos, a gyerek csak aludni jár oda. Jobb lent anyával a nappaliban... :-)

  • 2008.02.25 15:26:21cantaloupe

    Hehehe, latom, nem vagyok egyedul.



    A kovetkezo, OFF-tema mar az lenne, hogy sok dizniorult szulo talpig roooooozsaszinbe oltozteti a porontyat, max. neha egy kis piros, vagy feher...szerintem a ket jelenseg karoltve jar egyutt. ;)

  • 2008.02.25 15:26:35v_andi

    Kedvenc témám. Mert ugyan azt a baromságot olvasni mindenhol: milyen ágy, szín, bordűr? Közben a lényeg marad el: a csecsemőnek töknyolc, a szülői hálóban legyen hely az ágyának! Mert legkésőbb az első közös éjszakán rájönnek a szülők, hogy miközben ők egymás karjaiban fekszenek az a pici gyerek ott egyedül? És már költözik is. Jó, ha a ruhái és a pelekázás is helyben megoldható. Napközben majd babakocsiban, hordozókendőben, autósülésben követi a mamát, ha éppen nem kézben, cicin nyugtatgatjuk. Szerintem 6 hetes kora előtt totál nem érdekli semmilyen tárgy, bármilyen macik, halak is forognak felette. Olyan két hónapos kortól lehet remek egy guruló járóka, amiben esetleg húzhatjuk napközben magunk után konyhába, nappaliba.

    Inkább az a kérdés, a papa hol alszik, ha az anyuka az ágyban szoptat és belealszik...

    Nálunk a különköltözés után a legnagyobb szolgálatot egy normál, felnőtt 10 centis szivacs ágybetét tette, azon szoptattam éjszaka (ha véletlenül leesett volna 5-6 hónaposan, akkor sem történik semmi), azon kezdett gurulni, le-föl mászott, a mai napig azon mesélünk, stb.

    Egyébként erős színek, amikor már értékeli figurák, képek, szőnyeg és biztonság: ajtórács (IKEA a legolcsóbb), olyan dobozok, polcok, szekrények amire nem tud felmászni, ha nekiesik sem történik baja, most csak az egymásraépítés, tetejére felmászás, hatalmas leesés problémáját nem tudjuk megoldani, 20 hónapos. Egyébként ti mikor raktok széket, asztalt a szobájába? Mert ő ezekre azonnal felmászik, egymásra rakja, hintázik, stb.

    A.

  • 2008.02.25 15:27:08Cyr

    Szövetszöcske: Megmondom én neked, mikor néz ki így egy gyerekszoba. Nálunk pl majdnem. Az oka meglehetősen prózai, a gyerekszobánk roppant kicsi, az ágyak és a szekrények elhelyezése nagy kihívás volt 6 négyzetméteren. Nagybátyám asztalos, az emeletes ágyból le is vágott 40 cm-t, így aztán ritka méretű, 90*160-as emeletes ágyunk van. :) A három Vad tehát lakásszerte (leginkább a nappaliban) tobzódik. Nekem is egyszerűbb így, mert a konyhával-étkezővel egyben van, könnyebb őket szemmel tartani, a hatalmas hűtőnk pedig kiváló játékfelület, a kirakós mágnesekkel. Néhány szekrény-polc pedig a játékok számára van fenntartva a nappaliban is. Szóval: elleptek... Tűnődtem már párszor azon, hogy tán egyszerűbb lenne a vendégeket a gyerekszobába bevezetni... De gyanítom, őket is zavarná a helyhiány.:)

  • 2008.02.25 15:27:46Rozina

    Nálunk is a használt bútor ment és megy még ma is. Egyszerre vagyunk költséghatékonyak és környezettudatosak. És még a vadászszenvedélyünket is kielégítjük, amíg beújítjuk a szükséges cuccokat :)

  • 2008.02.25 15:28:28sony

    A mi hatalmas ágy-hajónk a szoba közepén van, az egyik oldalán kikötve a nagyobb lányka kiságya, mintegy kis csónak :) A picur még velünk alszik. Egyetlen falnak sem támaszkodunk, az első perctől kezdve olyan szabadság-érzése volt ennek az elrendezésnek. És hasznos is, mert körbe lehet szaladgálni ;)

  • 2008.02.25 15:36:12Rozina

    A legkisebb csajszinak vannak rózsaszín cuccai, meg minden más színű is. Szeretem, ha szines a gyerek.

    Már asszem írtam v.mikor, hogy különösen vonzódom a kockás-csíkos dizájnhoz, de az ő méretében még nem találtam. Az egyik kedvenc ruhadarabom a mintás harisnya, ilyen neki is sok van és hordja is. Az egyik új ötletem, hogy egyforma harisnyánk legyen - tuti szexisek leszünk benne.

  • 2008.02.25 15:59:42fülemüle

    Egyik barátnőm vadászik helytakarékos ágyakra. Kicsi a gyerekszobájuk, inkább csak háló és tanulószoba. A lányai most nőtték ki a 140 centis gyerekágyakat.

    Olyan ágyat keres, ami emeleteságy, de csak félig vannak egymás felett az ágyak, a fennmaradó részben szekrények vannak a felső ágy alatt. Estleg olyan is szóba jöhet, ahol az egyik ágyat be lehet tolni a másik alá nappalra.

    Ilyeneket csak képen láttam nem tudjuk hol lehet kapni. Nem láttatok valahol ilyet?

  • 2008.02.25 16:18:35egyanyuka

    Én szeretem a lányomon a rózsaszín cuccokat, és ennek egy nagyon komoly oka van, nagyon fehér bőrő, kék szemű és szőke hajú, vékony baba, és a nagyon élénk szinek nem állnak jól neki. A férjemre és az ő családjára ütött. A másik, hogy ha csipkés kalapot kap nem biztos hogy a szülő sznob. Az én lányom is itthon általában farmerban és bemcsiben van, de rendszeresen lekéri a fodros ruháját, és felülre rá kell adni. Nagyon szereti a szép ruhákat. Én nem vagyok ilyen, szinte mindig nadrágba járok, de ha a gyerek szereti had viselje. Ezért ha valaki nem áll szóba a másik szülővel szerintem a saját butaságáról mond véleményt és nem a másik szülő ízléséről.

  • 2008.02.25 16:35:23summarygloss

    Most akkor én tittahülye vagyok mán, de be fogom méretni a vízeret (fizetni nem fogok érte, egy kollégám csinálja - annyira nem vagyok ezo, hogy költsek is rá), és az egész házat befengshuizta a húgom. Azért sem fizettem. De nem ártott. Hogy használ-e azt nemt'om.

    Egyébként meg mi vagyunk a gyerekszobában, szoktunk játszani a kiságyban, mert keményebb a matrac, mint a nagy ágyon. Eleinte én is ott aludtam, úgyhogy szerintem a kisszoba berendezéséhez eleinte hozzátartozik a hely, ahova a mami leteríti a matracot...

  • 2008.02.25 16:41:25nele

    egyanyuka: mi az a bemcsi? Még csak az első trimeszterben vagyok, nem értem ezeket a szakszavakat :-)

    Amúgy honnan lenne a gyereknek csipkés kalapja, ha nem a szülőtől? Nyilván kap valamiféle megerősítést a környezetétől, ha "lányosan" öltözködik.

    Az unokahúgomat a feje búbjáig rózsaszínbe öltöztetik állandóan, az anyuka komplexusai miatt.

  • 2008.02.25 17:10:56Illatos nyár

    Klasszikus dal a Feng Shui-ról :-)



    www.last.fm/music/Luddit%C3%A1k/_/No+Feng+Shui?autostart

  • 2008.02.25 17:34:27Pussycat Doll

    Nele: bemcsi = bemelegítő (tréningruha)



    Az én fiamnak az egyik dzsekijén van két fülecske a kapucnin. Meg van egy sapink is, amin van két fül (ma is az volt Bébibogyón). Most akkor az ciki? Vagy nekem van fülhiányból adódó komplexusom? Viszont: nem hord a ded rugdalózót, csakis pizsinek, egész kicsi kora óta ilyen-olyan farmerokat adok rá. Meg kisfiús ruhákat a babás ruhák helyett. Nemmmmbírommm ezeket a babás cuccokat. :o(

  • 2008.02.25 17:41:56Atina

    Tényleg mi az a bemcsi??

    Én pl. rugi helyett is rugdalózót vettem :-)



    Amúgy nálunk sincs az a klasszikus gyerekbútor. Ágy átalakítható. Én gyerekkori szobámból lesznek hozva a bútorok, 2 db komód, az egyikre a bátyám rakott egy pelenkázó lapot, amit később leveszünk majd. Meg egy 2ajtós akasztós szekrény.

    Színek: vanília sárga fal, zöld szőnyeg, halvány zöld a bútor, zöld a függöny.

    Valami mesés faliszőnyeget rakunk fel az egyik falra, de ezt csak azért, mert 2 héttel a festés után a faterom átfúrta a konyhából a falat (2 helyen is)!! :-(

    Javítva lett, de újra festetni már nincs energiám.

  • 2008.02.25 17:51:34cantaloupe

    Egyanyuka, ezzel a "bemcsi" szoval igazoltad is a sztereotipiat. :D

  • 2008.02.25 17:58:30Pandi

    Mi új bútorokat vettünk a gyerekszobába, ráadásul az oly sokszor szidott Brendonban.

    Viszont - miután kifutó modellről volt szó - kifejezetten olcsón, még a bútordiszkontokban sem kaptunk volna olcsóbbat.



    Nagyon egyszerűek, szép, világos (juhar) színűek, minimális kék díszítéssel (pl a szekrényajtó gombja alatt kis kék karika), amiket a későbbiekben le is vehetünk. Az ágy átalakítható. Úgyhogy mi hosszabb távra "terveztük" a bútort is.



    A fal snassz fehér, képekkel és ragasztott díszítésekkel.



    Olyan egyszerű, de (nekünk) nagyszerű.



    A ruha az más. Nekünk is vannak "füles" ruháink, de a legfőbb szempont, hogy a gyereknek kényelmes legyen.

    Az első időkben nagyon jó szolgálatot tettek a kis egyszerű pamutrugdalózók és bodyk, áldom a patent feltalálóját is.

    A divat elsősorban nekünk, anyukáknak fontos egy jó darabig.

    (Amúgy ezt a bemcsit én sem hallottam még.)

  • 2008.02.25 18:01:01manci

    Én meg kicsit a micimackóval kapcsolatos fanyalgást találom unalmasnak. Én sem vagyok nagy disney-rajongó, van ami jobban tetszik dekorációban is, de hogy ennek alapján tartsam magam izgalmasabbnak vagy bármilyen szempontból különbnek más anyáknál, az meg sem fordul a fejemben.



    Emiatt nem szólnék le senkit.

  • 2008.02.25 18:16:18zskoncz

    én már annak is örülnék ha a lakásba tudnék költözni az apjával és nem az egyszobás kis lyukba kellen szülni- "hazahozni" a bébit! mindegy milyen a szine, vagy van e rajtr micimackó vagy van e a kiságyon kivül más is a szobában. csak mehetnékem van már!!



    amugy nekem a kockás pelenkázó tetszett a szines ajtajaival. azt el is fogadnám! :-)))

  • 2008.02.25 18:16:33egyanyuka

    Bocsi a bemcsi miatt. Mi használjuk, nem tudtam hogy más nem. Szóval bemelegítőbe, farmerba van általában.

    A másik ha csipkés kalapja van én akkor sem értem miért olyan nagy baj. Kicsiknek még jól áll. Ha felnőtt viselné, szerintem rosszabb lenne a helyzet.

    A gyerekszobát egyébként mi is most akarjuk kialakítani, de nem tervezünk új festést. Fenyőbútorokat gondoltunk, és majd a kiegészítőkkel, szőnyeg, párnák, ágytakarók, függöny majd színezzük a környezetet.

  • 2008.02.25 18:17:23Atina

    Engem sem irritál Micimackó.

    Különben is, egy újszülöttnek lehet új, nem?

    Ő még nem tudja, hogy a csapból is ez folyik, mert neki az lesz A Micimackó, ami az Ő szobájában van.



    Gyerekkoromban meg mindenhol 101 kiskutyát láttam.



    Én meg Vukkos faliszőnyeget akarok venni, de ha nem találok, jó lesz a Micimackós is.

  • 2008.02.25 18:19:05Brumibaby

    Bemcsi, az már volt más poszton is, meg kari aji, meg vki, aki depi volt, s attól öngyi lett. Nem baj, viszik a temcsibe, elásikálják, aztán viszünk neki vircsit.



    De én nem cikizek senkit, különösen, mert az én lányom ellenemre rózsaszín és diznikirálylány, attól még nem verem el őt se a háztól.

  • 2008.02.25 18:25:24egyanyuka

    Nekem a bemcsi nem a babával jött. Nem vagyok egy édi-bédi gügyögő anyuka, mi mindig így használtuk a családban a felnőtt bemelegítőre is. Szóval akit sértett elnézést.

    Egyébként nekem sincs gondom a Disney figurákkal, de a gyerekszobába nem akarok ilyen motívumokat.

  • 2008.02.25 18:29:31Atina

    Nekem muszáj valami faliszőnyeg, mert 2 bazi nagy lyuk van a falon. Thomas vonatosat meg nem akarok.

    Ráadásul elég magasra kell tenni, mert a konyhába polc lett felfúrva az asztal fölé, s nem gondoltuk, hogy csak 6 cm vastag a vasbetonfal.

  • 2008.02.25 18:46:17Pandi

    Mi egy szabálytalan kockás, a kék különböző árnyalataiból álló vastag faliszőnyeget tettünk fel, ami egyébiránt egy kisméretű "rendes" szőnyeg és a Diego honlapján találtam.



    Mintás is, szép is és mivel "nonfiguratív":))) sokáig jó lesz (ha meg nem unjuk).



    Ja, és a fiamnak is tetszik, mert szívesen markolássza.:)

  • 2008.02.25 18:53:33Atina

    Mivel sokat varrok, s rengeteg maradék anyagom van, én is gondoltam valami patchwork dologra, de arra sincs energiám.

    Még lehet, hogy megerőltetem magam, nem tudom.

  • 2008.02.25 18:59:13Nilüfer

    Bocsánat, ha beleszólok, OFF..de mi értelme van a bemelegítőnek?? Az egyszerűen melegítő.Ezer bocsánat, de ha valamitől. hát ettől a falra mászok..engem nem bemelegít, hanem melegít.Mondjuk, más falra mászatni való dolog is előfordul itt, de a bemcsi, na az nekem "sokk".Mondjuk inkább, hogy mackó.Esküszöm, az is jobb.

  • 2008.02.25 19:11:52cantaloupe

    Nilufer. :))))



    Atina, mekkorak azok a lukak? Ha nem talalsz szep falvedot, nem tudnatok valahogy betomni?

  • 2008.02.25 19:12:10Atina

    Köszi Nilüfer, mert a bemcsi után már nem mertem megkérdezni, hogy mi az a bemelegítő, de így már tudom.

    Tehát melegítő!



    (én csak egyetlen becézést ismertem eddig rá, de az komcsi: mackó)

  • 2008.02.25 19:15:29Atina

    cantaloupe



    Le lett javítva, de nincs pénzünk újra festetni, de legfőképp energiám a festés utáni takarításra, mivel a konyhai fúrás előtt 2 héttel festettük ki a leendő gyerekszobát.

    2 db tenyérnyi lyuk lett, az egyik kb. 160 cm magasan, a másik meg attól távolabb, és 20 cm-rel lejjebb.

    Úgyhogy arra semmi esély, hogy faliképet akasszunk oda.



    Eggyszer később majd lefestetjük, de az csak pár év múlva lesz. Addig valami drapéria, textil. De posztert sem akarok, mert az nekem nem tetszik.

  • 2008.02.25 19:18:45martine

    nekem meg olyan érdekes gyerekeim vannak, hogy a sivár pasztellszoba is elég nekik :)))



    vagyis hogy nem uncsik így sem :)))) ezt külön brumcsibabcsynek írtam ajcsiba, mer' jót nevettem, mikor a brittudósokra hivatkozott :)))

  • 2008.02.25 19:29:26cantaloupe

    Atina,

    abban tokeletesen egyetertek, hogy valami textilkep sokkal szebb, mint a poszter.



    De ha nem talalsz, meg ket otletem van:

    1) faliujsag-gyerekrajzokkal, fotokkal, kepeslapokkal nagyon egyedi lehet egy ilyesmi is felakasztva



    2) toljatok oda a szekrenyt! :)



    Kar, hogy nem vagyok ott, mert no letemre szivesen es alaposan festek, mar 2 szobat es vagy 20 ablakkeretet festettem es egesz jol belejottem a techinkajaba. ;)

  • 2008.02.25 19:34:09Pussycat Doll

    Nilüfer, íme a bemelegítő szó magyarázata: tréningruha, ergo sportoláshoz használják alapvetően, méghozzá bemelegítéshez. Ha láttál már valaha sportközvetítést, pl atletikait, de akár focit, láthatod, hogy a versenyzők a saját számuk / pályára kerülésük előtt ebben ugrabugrálnak. Bemelegítenek. Innen a bemcsi (bemelegítő, mint ruha) fogalom.

  • 2008.02.25 19:35:11Pussycat Doll

    Ja, ehhez kapcsolódóan:

    Egyanyuka, ne érezd magad sz@rul és pláne ne kérj elnézést, amiért ezt a szót használtad. Én pl. tudtam, miről van szó. Ez olyan, mint amikor a szolnokiak makukának hívják a szotyit. Semmi gond ezzel!

  • 2008.02.25 19:38:05Pandi

    Nilüfer, Atina:)))



    Én is leragadtam a melegítő/mackó megnevezéseknél. Azt hittem, a bemelegítő valami továbbfejlesztett, modern változat.:)



    Atina, ha most nincs igazán kedved varrogatni, hagyd a francba, de azért én jónak találom, ha van valami a kiságy mellett a falon, ha van lyuk, ha nincs, legfeljebb vesztek egyet.:)))

  • 2008.02.25 19:39:09cantaloupe

    Pussycat Doll: a makuka az siman tajnyelv, olyan, mint hogy en, gyori, a napolyit specialnak hivom. :)



    Ez nem egyenlo azzal, hogy egy szot valaki rosszul hasznal.



    Az ige valoban bemelegiteni, de a ruhazat siman melegito. Hegyeshalomtol Zankaig. :)

  • 2008.02.25 19:41:29Pussycat Doll

    Nagy tévedés, Cantaloupe! Mi arrafelé, ahonnan én is jövök, csakis így használtuk. Most akkor bunkók vagyunk, mindannyian, vagy "modern tájnyelv"?

  • 2008.02.25 19:44:08Pussycat Doll

    Nem érdemes ezen veszekedni. Őszintén szólva kicsit meg is vagyok lepődve, hogy képesek vagytok egymást így "kipellengérezni" egy ilyen abszolúte jelentéktelen kérdésben, pláne, hogy magyarázat is jött a "furcsa" szóra. Ez komolyan ilyen bántó lett volna? Vagy ezen élitek ki a fölösleges feszkót? Hihetetlen, hogy van egy klassz blog jó kis posztokkal és nem kevés torkollik veszekedésbe, szivatásba...

  • 2008.02.25 19:49:04Pandi

    P. Doll



    Részemről egészen egyszerűen viccről volt szó.:) Mindig is melegítőről hallottam. A sportközvetítésekben is, pedig igencsak sokat nézek(néztem) sportot. Merthogy nálunk én vagyok a sportleszbikus.



    A bemcsiről pedig valóban halvány lila f.ngom sem volt, hogy micsoda.:)

  • 2008.02.25 19:52:05cantaloupe

    Pussycat doll: utana neztem, valoban tajnyelv.



    Megkovetlek. Elnezest kerek.



    Viszont nem bunkoztam le senkit. :/

  • 2008.02.25 19:53:17Pussycat Doll

    Igazából azt tartom viccesnek, hogy Cantaloupe dönti el, mi a tájnyelv és mi a rossz használat és teszi mindezt úgy, hogy az USA-ban él...



    Na, szép jóccakát (= jó éjszakát) mindenkinek, ez itt így nem élmény...

  • 2008.02.25 19:54:21Pussycat Doll

    Jól van. Nemtom, hogy tájnyelv-e vagy sem. Ami a lényeg: ne bántsuk egymást, csak mert a másik más, mint mi. Nem akar ős e rosszat, csak tájékozódni-tájékoztatni! Mint ahogy mindannyian. Kell ehhez kigúnyolnunk a másikat és élcelődni kifejezéseken???

  • 2008.02.25 20:07:15cantaloupe

    Pussycat Doll, azert maradjunk annyiban, hogy te is kicsit sokat kepzeltel bele. Senki nem bunkozott, en meg tevedtem es bocsanatot kertem.



    Mellesleg attol, hogy az USA-ban lakom, meg magyar az anyanyelvem es ezen a tajon jobb, ha nem piszkalsz vagy sertegetsz.



    Ahhoz kepest, hogy toleranciat kovetelsz, mar a 3. hsz-odat irtad meg abszolute de nem bekes hangnemben, ez igy nem fog menni.



    Peace! :)

  • 2008.02.25 20:11:29Pussycat Doll

    Cantaloupe:

    "Ez nem egyenlo azzal, hogy egy szot valaki rosszul hasznal. Az ige valoban bemelegiteni, de a ruhazat siman melegito. Hegyeshalomtol Zankaig. :)" Lehet, hogy mégsem vágod a nüanszokat? Ez olyan, mintha kérdőre vontad volna, amit írtam. És ettől nincs az embernek jókedve, smiley ide vagy oda.



    Mellesleg mikor elkuldtem a neked szólót, akkor láttam, hogy közben te is írtál. Előtte nem. Úgyhogy - így tisztességes - megkövetlek.



    Peace! :)

  • 2008.02.25 20:20:10cantaloupe

    Orulok, hogy meg tudtuk beszelni! ;)

  • 2008.02.25 20:26:47Pussycat Doll

    Nem kenyerem se a veszekedés, se a szurkapiszka. De az igazságérzetem fenenagy :D És érdekelnek az itteni cikkek, kommentek. Kezdő anyuci vagyok még, nekem minden tanács hasznos, de ezekkel a piszkálódásokkal nemtokk mit kezdeni. Igyekszem csak akkor közbeszólni, ha valami nagyon kikívánkozik (pl. most), vagy ha valami hasznosat tudok mondani. (Pl. hogy mi az a bemcsi :o)) De inkább csak olvasok...

  • 2008.02.25 20:58:30vikimanka

    Szeretném néha ilyen rendben látni a gyerekszobákat.Volt már, hogy kb.2 óra hosszat pakoltam benne össze.Nem takarítottam, hanem csak pakoltam és nem tagadom közben mondtam a magamét./egyedül voltam otthon, nem hallotta senki/

    Én nagyon szeretem a szép, finom pasztell színeket. Az ősszel lett/majdnem/ kész nálunk a lakásbővítés és felújítás.Az új nagy gyerekszoba lazac és gyöngy színű lett és hercegnős függönyt kapott a csajos.Ha fújoltok ha nem, ez volt a vágya és mi teljesítettük.Igazán szép lett. Fenyőből csinált neki apósom galériás, csúzdás ágyat amit cseresznye színű lazúrral kentünk le.Hiába nézegettük mi a fenyő bútorokat, annyira ingatag volt mindegyik amit láttunk, hogy úgy döntöttünk rábeszéljük az öreget csinálja meg és nagyon szupi lett.Azóta a bútoraink zömét vele készíttetjük. Ja és ami a legjobban tetszik így a lakásunkban az az új gyerekszoba mérete, kb.35 nm.Ez ami számunkra csudajó.

  • 2008.02.25 21:09:20Pussycat Doll

    Vikimanka! A mi gyerekszobánk is kb 35 nm, szép tágas. És nálunk is van mit pakolni - néha egész fura dolgok kerülnek be a szobába: papucsok, műanyag dolgok (ma a vajkrém kis átlátszó fedele!!!!!!!), ilyesmik. De hát ez már gondolom ilyen lesz egy darabig... Nálunk is fenyő az összes bútor, mi anno a FAKTUM Gabi ágyát választottuk.

  • 2008.02.25 21:21:30vikimanka

    Ez a hosszan tartó pakolás még a kisebb gyerekszobában történt.Most, hogy lett ez a nagy gyerekszobánk már nem tűnik olyan nagynak a rumli.Az a baj, hogy a lányom már a nyáron 7 éves lesz, de még mindig nem igazán pakol össze.Akkor érek el nála vmit, ha együtt csináljuk.Amúgy ebbe a tágas szobába nekem is jó érzés belépni, jó a fekvése is, tiszta napsütés a szoba.A picúrunk ágya fölé pedig egy bohóc-falvédőt tettünk, nagyon szereti nézegetni, mert szép színes és a zsebeiből plüss állatkák lógnak ki.a lámpára meg még régebben felakasztottunk egy szélcsenőt, ami kerámia csillagokból van, az a másik kedvence.még csak 10 hetes, de nagyon tündéri ahogy dumál a csillagoknak vagy a bohócnak.

  • 2008.02.25 21:53:37eino.

    ,,Ja, hogy pozitiv is legyek, szerintem kar tul nagy let fektetni gyerekfalfestesbe, a kolykot ugyis az a diszites teszi boldogga, amit o helyezett el a falon, lehet az falfirka, kozonseges disney-matrica fal kozepen, vagy sajat rajzok bekeretezve."





    Szöcske, a lányom, amikor olyan 5-6 éves volt, grafittal rajzolt egy fát meg egy királylányt a falvédő mögé. Nem toltam le, amikor észrevettem, de megbeszéltük, hogy ennél több ne legyen. Vagyis én vigyorogva megkértem, ő meg szintén vigyorogva beleegyezett. Aztán lőn - kb. 1 évvel később - lakásfelújítás, leszedtem a faliszőnyeget, és mögötte egy egész mesevilág tárult a szemem elé, belevonva a már említett fát és királylányt is. Valójában rém büszke voltam rá, mert annyira leleményes és fantáziadús rajz volt a csodamadaraival, unikornisokkal, vízesésekkel, hegyekkel, tündérekkel stb., hogy sajnáltam is lefestetni. Szóval megint csak nem tudtam haragudni, viszont mondtam neki, hogy akkor festem pasztellsárgára (kedvenc színe), ha most már tényleg felhagy a falra rajzolással, rengeteg minőségi ceruzája és lapja van.



    Azóta minden rendben, a szépséges rajzok lapokon vagy a vázlatfüzeteiben vannak. :)



    A cikk témájához: nem unalmas a pasztellszín. Az erősebb színek hosszú távon nyugtalanítóak, és jobban meg is lehet unni. Azaz feltűnőbb, ha unja őket az ember. Nálam legalábbis így van.

  • 2008.02.25 21:53:43marywolf

    fülemüle, asztalossal nem beszéltek ezzel kapcsolatba, csak mert mi is néha küzdünk ilyenekkel, panel révén ugye rendesen végig kell gondolni, hogy mit hova és milyen méreztbe, ezért sok bútort csináltattunk, meg mos is rendeltünk párat.

    Szóval én tuti asztaloshoz mennék ilyennek, ha nem találok sehol.

  • 2008.02.25 22:21:26Cyr

    fülemüle, magam is asztalost javasolnék. Olyan lesz, amilyet szeretne, megtervezheti (az a legjobb buli az egészben - hű, összefutott a gondolattól a fejemben a nyál (vagymi:)) és még olcsóbban is kijöhet a történetből, mint ha megalkuvással venne valami "nemazigazidemajdcsakmegszokjuk"-ot.

  • 2008.02.25 22:28:15hamsa

    Mi van ha csokistenyér cuppan a pezsgő és lazacszínű gyerekszobafalra? Csak kérdezem - felújításkor mindig nagyon optimista az ember, aztán jönnek elő a praktikusabb ötletek, amikor már késő.

  • 2008.02.25 22:29:23hamsa

    Ja, és nálunk szabad a falra rajzolni. Nem mindenhova, de vannak felületek.

  • 2008.02.25 22:33:20Cyr

    Esküszöm, csokistányért olvastam.... szóval tányér és tenyér ellen lemosható falfesték. De ha már gyerekszoba. Valahol láttam régebben öntapadós tábla(fóliát? matricát?) miacsudát. Rajzol, töröl, rajzol, töröl. Változó dekoráció, színes és még a falat sem sajnálod...

  • 2008.02.25 22:42:09eino.

    #

    2008.02.25 22:29:23 hamsa



    Ja, és nálunk szabad a falra rajzolni. Nem mindenhova, de vannak felületek.



    ---------------



    Nálunk a konyhában, a tűtzhely és a hűtő közt volt egy ilyen kis rész. Oda cicák meg virágok kerültek. De azt is lefestettük, és át is rendeztük a konyhát teljesen, így eszébe sem jut már falra rajzolni, talán kiélte magát a faliszőnyeges képpel. Meg hát vannak szokások, amiket elhagynak a gyerekek - hogy aztán újakat szerezzenek :)

  • 2008.02.25 22:43:30eino.

    Cyr, a lemosható falfesték nem is annyira lemosható, ezt sajnos tapasztaltam. Kivéve, ha amolyan kórházi jellegű fényes, vastagon kent valami.

  • 2008.02.25 22:48:18Cyr

    eino, nálunk az étkezőben van olyan, volt már azon minden (mi szem-szájnak ingere), lejött. Pici apránként biztos jön a festékből is - nem észrevehető - , no de jobb így, mint ha kakaóval lenne fröccsöntve :)

  • 2008.02.25 22:48:44Cyr

    ja, a mienk nem kórházi tipikus.

  • 2008.02.25 22:49:49hamsa

    Hát persze eino. Ráadásul amit szabad, azt sokkal kevésbé érdekes. Azért ez a faliszőnyegmögé mesevilág, ez nagyon szép, szimbolikus tratalmakat is beleláthatunk - nem biztos, hogy képes lettem volna lefesteni! Legalább fénykép van róla?

  • 2008.02.25 22:54:56Dexter68

    Az tuti, hogyha költözünk, az új lakásba minden szobába veszek egy fengsuit. ;o)

  • 2008.02.25 23:47:29cantaloupe

    Dexter. :))))



    Hamsa: a falfesteshez eleve tojashejszeru feluletet ado festeket kell venni. Nekem a lepcsofelmenom halvany pasztellsarga, es mikor a furdoszobankat ujitottak, egyketszer vegigkarcoltak a munkasok letraval, meg gondoloma bakancs is hozzaert.

    Dorzsi szivaccsal es melegvizzel siman lejott (persze legyen uj a szivacs!!!!).



    A pasztell szinek azert is jok, mert

    1) mindenfele butor jobban megy hozzajuk-egy tuzpiros vagy a fenti kepen lathato puspoklila falba peldaul beleolvadna a szep cseresznye butor

    2)tagasabbnak tunnek tole a terek

  • 2008.02.26 08:46:55Atina

    Én sem szeretem hálószobában az élénk színeket. Ha a gyereknek van külön játszószoba, oda jó az élénk.

    De hálószobában jobban lehet pihenni, ha halványabb színek vannak.

    S mint elöttem már írták, élénk kiegészítőkkel fel lehet dobni a gyerekszobát.

    Mert az is igaz, hogy jobban elősegítik a gyerek "szellemi kibontakozását".



    Én azonban az élénk színeket nappaliban, vagy konyhában bírom elviselni.

  • 2008.02.26 09:18:04mazsola84

    Most látom, hogy mekkora seggfej vagyok, hogy én szeretem a Micimackót. (Szerintem tüneményes figurák). Majd biztos habos-babos cuccba öltöztetem a gyerekem és a menő anyukák majd jól kiközösítenek a játszótéren. De szar lesz nekem.

  • 2008.02.26 09:37:26vikimanka

    Hamsa!A csokistenyér az csokistenyér lesz a kék, zöld, lila stb. színű falon is.Csak ezért nem fogjuk csokibarnára festeni a falat.amúgy nálunk az a tapasztalat, hogy a gyerekszoba fala már nem csokis, mert mire odaér addigra a konyha és az előszoba falán elkopott a csoki a kézről.

  • 2008.02.26 10:08:25fülemüle

    Az asztalos egy nagyon kézenfekvő válsztás ilyen speciális bútorokhoz, csak sajnos nem ismerünk egyetlen megbízhatót sem. Nemrégen szerettünk volna két kisebb bútordarabot csináltatni méretre. Legalább hat környékbeli asztalossal beszéltem. A többség el sem jött a megbeszélt időpontban. Aki eljött közölte, hogy utánanéz az anyagáraknak és jelenkezik árajánlattal. Mind eltünt valahogy, valaki még halogat ha felhívom, hogy most mi van, valaki már fel sem veszi a telefont.

    Szóval, ha valaki megbízható asztalost tud Észak-Pesten kérem jelentkezzen!

  • 2008.02.26 10:08:28Cyr

    Egyébként is. Tessen csak annak a gyeröknek otthon fehércsokit adni! (házon kívül kaphat mezei barnát) :)))))))))))))

  • 2008.02.26 19:54:58Kicsi Mini

    nálunk 3 gyerek van.A nagyfiúnak van külön szobája,meg a két lányzónak együtt.A fal mind a két szobában halvány lila(az ő kérésükre),a díszítést meg ők csinálták.A 2 lány 9 és 3 évesek,itt poszterek vannak fent,high school musicalos,Avril....stb.Mondjuk ez javarészt a nagylány műve,de a kicsi is oda van érte.Nálunk valahogy nem jött be a macis képek,cicás poszterek meg ilyen tipikusan babás dolgok.Még a fiamat sem érdekelte soha ,hogy mi van a falon,annál inkább a földön.Neki autós szőnyeg volt a vágya,megkapta.A kicsi néha rajzol a falra,én meg néha mászom rá!A múltkor filccel sikerült Malackát rajzolnia,de ez sajnos ott marad a következő festésig!Igazából szerintem kár ezen vitatkozni,hogy vagány legyen a szoba vagy inkább aranyos,mert hát izlések és pofonok!Szerencsére nem vagyunk egyformák!

  • 2008.02.26 20:49:10vikimanka

    Valószínűleg ha megnéznénk egymás ötleteit a gyerekszobákban, a nagy része tetszene, mindegy milyen színű.Egy a lényeg: praktikus és barátságos legyen, ja és a kis gazdája szeresse.

  • 2010.02.16 21:26:45o.t

    dfhhhhh

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Ez megy a velvetenEz megy a velveten

BooklineBookline

OnGo beszámolókOnGo beszámolók

  • Mesés gyöngyszem - Őrség
    Mesés gyöngyszem - Őrség Fedezd fel ezt az eldugott vidéket egy őszi kirándulás alkalmával - íme egy kis kedvcsináló
  • San Marino kicsiny világa
    San Marino kicsiny világa Hihetetlen szép panoráma jutott az ittlakóknak. Csatlakozva daci írásához, valószínűleg nem lenne oly nagy szám San Marino, ha nem lenne törpeállam.
  • Japán tájak
    Japán tájak Egy kis ízelítő egy kevesek által ismert világból
hirdetés